Evangéliumi Hírnök, 2003 (95. évfolyam, 1-11. szám)

2003-01-01 / 1. szám

4. oldal >ai vAloßan f “A boldogság súlyos probléma” - ezt a találó címet adta néhány éve a könyvének Dennis Prager, a los angelesi University of Judaism professzora, korunk legnagyobb gondolkodóinak egyike. Mivel újévi kívánság-portéka is a boldogság, gondoltam, nézzük csak, boldogulunk-e vele? Vajon, gondolták a honatyák, akik általános, a törvény által védett emberi jognak tartották a kere­sését (pursuing happiness), hogy ennek a történelmi mértékkel mérve szuper­­gyorsán szupergazdag szuperhata­lommá erősödő országnak a népe ilyen nehezen boldogul egyszer majd a zsu­gorodó világgal? Itthoni keletű bajaink, mint a bebörtönzöttek és a rendszeresen kábítószert fogyasztók tömegei, a halállal barátkozó kultúra és az éltető igazságok vallásos tagadása, megte­tőzve félelem-inspirált reakcióinkkal sem örömteli jelenségek. A bol­dogsággal hadilábon állunk. Miért is nem kezdtem keresztyén körökben keresni a boldogokat? Azért mert bár tudhatnánk az első zsoltárból a nyitját („Boldog ember az, aki nem..., hanem...”), a bibliai boldogok lelkű­­letét és élethelyzeteit mesés távolságból vizsgálgatjuk inkább, hála a jó-ha­­féligazságokat hirdető, de abból is szépen boldoguló „say it, and claim it” teológia terjesztőinek. A „komolyabb” keresztyének pedig komolytalanságnak tartják a boldogság evilági keresését és megnyilvánulásait. Halálát követően több cikk is fog­lalkozott az oxfordi tudós, Dr. Michael Argyle munkásságával, aki - salamoni elszántsággal - a boldogság keresésére adta magát. Amikor ráakadt, empirikus adatokat gyűjtött róla. Először is azt tanácsolja, hogy elérhető' közelségben keressük a boldogságot, mert kü­lönben belekeseredünk az ül­dözésébe. A Wall Street Journal (2002. szept. 23; Aló.o.) emlékeztet arra a megállapítására is, hogy a gazdagság és a hatalom csak akkor párosul boldog­sággal, ha értelmes célok szolgálatában áll. Húsz éven át figyelve, kérdezgetve megállapította, hogy a nők boldo­gabbak, mint a férfiak - kivéve a női mozgalmak haragos harcosait. A legsi­keresebb örömöt produkáló intézmény a házasság, és szorosan utána a hívő közösség. Nőnek születni, házasságban élni és gyülekezethez tartozni - ez a három máris boldogít... A tudós elszántsággal kutató Argyle boldog embereknek látta azokat is, akik fdVümHíúnSl örömükkel keresik és vállalják mások társaságát. A közös étkezés, játékok, kirándulás, sportolás, munka, mind boldog emberekhez illő foglalkozás; és ha hívők találkoznak így egymással, annál nagyobb az öröm. Hozzám hasonlóan, bizonyára az olvasó is sok jókívánsággal a batyujá­ban kezdi ezt az esztendőt. Mi lenne, ha tennénk is a boldogságért, vagy - hogy még a vájt fülű örvendezők is értsék - a boldogságunkkal valamit? És, kedves férfitársaim, mivel már eleve hátránnyal indulunk, mi lenne, ha valóban, komo­lyabban vennénk boldogságuk kér­dését? Novák József LAPOZGASSUK A BIBLIÁT! A boldog ember (2) y Boldogok, a kiknek útjok feddhetetlen, a kik az Úr törvényében járnak. > Az ő útai gyönyörűséges utak, és minden ösvényei: békesség. 18. Életnek fája ez azoknak, a kik megragadják, és a kik megtartják boldogok! > S azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok, és azért felséges ő, hogy megkegyelmezzen néktek, mert az ítélet Isjene az Úr; boldogok mindazok, a kik Őt szolgálják. > Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak. > Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa. > Boldogok azok a szolgák, kiket az úr, mikor haza megy, vigyázva talál: bizony mondom néktek, hogy felövezvén magát, leülteti azokat, és előjővén, szolgál nékik. > Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket. 'r Boldog ember az, a kinek azúr bűnt nem tulajdonít. Boldog ember az, a ki a kísértésben ki­tart; mert minekutána meg- próbáltatott, elveszi az életnek koronáját, a mit az Úr ígért az őt szeretőknek. > De ha szenvedtek is az igazságért, boldogok vagytok, azoktól való félelemből pedig ne féljetek, se zavarba ne essetek; > Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicső- ségnek és az Istennek Lelke, amit amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt. > Boldogok a halottak, a kik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket. > És monda nékem: írd meg: Boldogok azok, a kik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. A megfejtéseket március végéig várja a szerkesztő. Megfejtések - október HARAG 1. Péld 15:1; 2. Préd 7:9; 3. Mt 5:22; 4. Rm 5:9; 5. Gál 5:19; 6. Ef4:26; 7. Ef4:31; 8. lTim 2:8; 9. Jn 3:36; 10. Ef5:6. Megtalálták: Mezei Ilona (AL), dr. Haraszti Sándorné (GA), Csompó András (OH), Márta V. Hunter (CA), Szász Géza (IL), Mikló János (OH), Podobni Erzsiké, Kuti Józsefék és Jenei Miklós (Torontó), Nagy Zoltánná, Martonné Szlepák Margit, Mikes József és Hufnägel Zsolt (Ma­gyarország), Tóth Rozália és Mekeres Zoltán (Nagyvárad) 2003. január MÁRTÍR MISSZIONÁRIUSOK December 30-án a Déli Baptista Szö­vetség külmissziós osztályának vezetője, Jerry Rankin megdöbbentő hírt közölt a TV nézők millióival. Bejelentette, hogy azon a reggelen egy fegyveres fiatal ember berontott a Jiblá­­ban (Yemen) működő baptista kórház tanácskozó termébe, s megölte az ott a napi feladatukat tervező amerikai misszi­onáriusokat: Martha Mayers sebészt (57 éves volt, 25 éve dolgozott ebben a kórházban), Bili Koehn adminisztrátort (60 éves, 28 évi misszionáriusi szolgálat) és Kathy Gariety gazdasági vezetőt (53 éves, 10 évi szolgálat), valamint megse­besítette Don Caswell gyógyszerészt. 35 éve működik ez a baptista kórház, évente 40,000 beteget látnak el, szol­gálatukat a yemeni nép iránti szeretet és az Úr iránti engedelmesség motiválja. Misszionáriusaink tudatában voltak annak, hogy milyen kockázattal jár egy ilyen helyen végzett szolgálat. Ennek ellenére vállalták azt és szolgálatuk során életüket is adták érte - monta többek között Rankin testvér. Mi is ott vagyunk azok sorában, akik imádságainkkal szeretnénk támogatni azokat, akik e misszionáriusokban sze­retteiket veszítették el. Veszteségük mindannyiunk vesztesége. Jutalmuk az örök élet. (Szerk) W. Koehn, M. Mayers, K. Gariety

Next

/
Thumbnails
Contents