Evangéliumi Hírnök, 2003 (95. évfolyam, 1-11. szám)

2003-02-01 / 2. szám

VOL. 95.NO. 2,FEBRUARY 2003. 95. ÉVF.2. SZÁM,2003.FEBRUÁR Hungarian Baptist Convention of North America Since 1908 Az Eszak-Amerikai Magyar Baptista Szövetség lapja “AZ EVANGÉLIUM ISTENNEK HATALMA” (Róma 1:16) AZ ÖRÖMMEL ELVISELT SZENVEDÉS SZOLGÁLATA Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ö testéért, amely az egyház. Ennek a szolgájává lettem a szerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott, hogy teljesen feltárjam előttetek az Isten igéjét; mégpedig azt a titkot, amely örök idők és nemzedékek óta rejtve volt, de amely most kijelentetett az ö szentjeinek, akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen gazdag ennek a titoknak dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek. Mi őt hirdetjük, miközben minden embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk, hogy minden embert tökéletessé tegyünk a Krisztusban. Ezért fáradozom én is, és küzdők az ö ereje által, amely hatalmasan működik bennem. (Kol 1:24-29) Ebből a gazdag igeszakaszból a 24.verset vizsgáljuk meg közelebbről! Azt írja Pál apostol a kolosséiaknak, hogy ami még hátravan a Krisztus gyötrelmeiből, azt ő testi szenve­déseiben örömmel átéli most, mert ez az egyetemes egyháznak („az ő testének”) a javát szolgálja. Mi hiányt találhat egy ember az Ur szenvedésében? Nemde tökéletes áldozat volt a kereszthalál? Nem igazolta az áldozat elfogadását Urunk feltámadása? Mit tehet ember, még ha Pál apostolról van is szó, a John Milton A VAK SZONETTJE Tűnődöm olykor, mért szállt rám homály éltem felén? E tág föld vak legén talentumom tétlen márt rejtem én, mely így elásva bennem kész halál? Ha majd a számonkérö óra száll, Uram feddése nem lesz-é kemény? “Mit kezdjek így, ha nincs munkámra fény? ” -lázongok halkan. Am vigaszt talál türelmem és szól: “Senki sem viszen méltó munkát Elé. Csak tűrd szelíd Igáját, úgy a jó. Hisz O a szent király. A szárazföldén és vizen sürögteti szolgái ezreit s az is cselédje, ki csak vár s mereng. " Ford: Tóth Árpád Megváltó váltságmunkájához? Mi köze lehet az apostol testi szenvedéseinek a Krisztus gyötrelméhez? A 29. verstől visszafelé indulva kövessük az apostol gondolatmenetét! Az első fejezet utolsó versében arról ír, hogy fáradozása és küzdelmei nem erős akaratát és erejét dicsérik. Pál minden törekvése mögött a Krisztus benne működő hatalmas ereje áll. Az „erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek... ”nem szép ígéret a bánatos szívű tanítványok megvigasztalására, hanem a misszióparancs („...és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeá­bán és Samáriában, sót egészen a föld végső határáig” *l) teljesíthetőségének garantált feltétele. Az Úr Jézus szavát adja mai tanítványainak is arra vonat­kozóan, hogy megbízása teljesítéséhez a feltételekről is gondoskodik. Azt is látnunk kell, hogy az apostol törekvései céltudatosak voltak. Vannak, akik mindig fáradoznak, legalábbis mindig fáradtak valami miatt, de maguk sem tudják megmondani, hogy miért. Harcos természetű embereket is isme­rünk, akik akármitől tűzbe jönnek, de a céltudatosság éppen nem jellemzőjük. Ezért fáradozom, ezért küzdőm, ez a feladatom. Az Apostolok Cseleke­deteiben az egyik példa a másikat követi arról, hogy a Krisztus ereje nem csak hajt, de vezet is. Milyen célt láttatott Pállal az Úr? A 28. versben ír erről. Az apostol szolgálatának az volt a célja, hogy minden embert tökéletessé tegyen a Krisztusban. Pál apostol külö­nös módon érzékelte a bűn okozta rontást az emberen, ezért fogalmaz így az üdvösségről. A helyreállító kegyelem tesz tökéletessé, amit a Krisztusban élve tapasztalunk meg. A pogányok apostola előtt ez a cél állt. Mindenkit, akire csak gondolhatott, a Krisztusban tökéle­tesnek akart tudni. Ha ez a cél, akkor az Úr Jézussal kell találkoznia minden embernek. „Mi bt hirdetjük...”. Milyen jó, hogy folytatja: „...miközben min­den embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk”! Az evangélium hirdetése nem valamiféle kampány-, vagy rek­lám-tevékenység. Attól még nem lett „megevangélizálva” (jobb lenne nem is használnunk ezt a csúnya szót) egy nép, mert lefordították a nyelvére a Bibliát, vagy mert megfordultak köztük is a misszionáriusok. A misszióparanccsal nem vallásos kóstolók kiszolgálására folytatás a 4. oldalon : A TARTALOMBÓL »m J English Section - page 8-9. I William B. Molnár í’ ■ Guard Your Hearth! » Szenvedés, szolgálat, öröm “ Joni Eareckson Tada, interjú ” Gyülekezeti hírek: Torontó, > New York, Detroit, Szlovákia ■ VFI: Bill Bright * Ki tud segítem? i

Next

/
Thumbnails
Contents