Evangéliumi Hírnök, 2003 (95. évfolyam, 1-11. szám)

2003-09-01 / 9. szám

6. oldal iáiiTimiWrnöi 2003. szeptember Úrvacsorát) U Pardi Félix és családja Augusztus 10-én egy héttagú fia­talokból álló csoport szolgált énekekkel, bizonyságtevéssel úgy délelőtt, mint délután, köztük Nemeshegyi Dávid (4. éves teológus Budapestről) menyasszo­nyával és nővérével, valamint Papp Barnabás (2. éves teológus). Ok az egyetem keretében New Jersey-ben végeztek szolgálatot a mozgássérültek táborában. Augusztus 24-én búcsúztunk Máris Ferenc és Zsuzsika testvéreinktől, akik hazaköltöznek Besztercére (Románia). Ebből az alkalomból közös ebédünk is volt és többek között ajándékba kapták gyülekezetünk legfrissebb fényképét, melyet egy héttel azelőtt készítettünk erre a célra vendégeinkkel, látoga­tóinkkal együtt. Kívánjuk a jó Isten szeretetét, vezetését további útjukra, GYÜLEKEZETI HÍREK Júliusban Dóczé Bálint, a Szentpéteri (Szlovákia) gyülekezet lelkipásztora volt vendégünk néhány napra. Ez idő alatt több ízben is szolgált, úrvacsora alkal­mával is. NEW YORK ■ Igaz, ugyan, hogy létszámunk egy kicsit megcsappant és szívünkben még gyógyulóban van a seb, de a mi áldott Orvosunk naponként gyógyítgat és érez­zük, mind közelebb kerülünk Hozzá. Nem csak a szenvedések, szomorúságok, hanem az örömök által is. A nyári hónapok a szabadságok hó­napjai is, így általában is kevesebben vagyunk. De Isten különösen gondos­kodott rólunk, itthon maradottakról, hogy áldásban részesüljünk vendégeink által is. Mielőtt felsorolnám vendégeinket, egy szomorú hírt kell megemlítenem, amely mindannyiunkat megrendített. Dr. Forgács Péter testvérünk veszítette el szüleit. Még ez év elején alkalmuk volt meglátogatni fiukat és gyülekezetünket, és alighogy hazaértek' egy autó halálra gázolta őket Magyarországon. Urunk vigasztalását és további gondviselését kívánjuk részére. Augusztus 3-án egy Azerbadzsáni csoport volt vendégünk lelkipásztoruk és családja kíséretében. Ok is énekkel, bizonyságtevéssel szolgáltak. Azerbadzsáni vendégeink A hónap végén Pardi Félix és családja látogatott meg bennünket. Félix rövid bizonyságtevésben köszöntötte a gyüle­kezetei, kifejezve köszönetét és háláját a Szövetség anyagi és imában való támo­gatásáért is. O egyébként az Észak Karolinái, Wake Forest-ben végzi teo­lógiai tanulmányait. A New York-i gyülekezet legfrisseb fényképe, amit augusztus 17-én készítettünk a haza költöző Máris Ferenc testvérékkel a középen. életükre a viszontlátás reményében. Hálásak vagyunk Is­tennek minden alkalo­mért, amit az Ő házában tölthetünk! Hálásak va­gyunk az Ő munkáért, amit közöttünk végez, sokféle formában. Legyünk hűségesek Hozzá, egymáshoz, az Úr házához és végezzük a ránk bízott munkát sze­­retetben, békességben, míg eljön értünk! Erdei Gabriella Máris Ferenc és Zsuzsika az augusztus 24-i közös ebéd előtt. A tortán: Isten áldjon, míg viszont látunk!

Next

/
Thumbnails
Contents