Evangéliumi Hírnök, 2001 (93. évfolyam, 1-12. szám)
2001-02-01 / 2. szám
2001. február Lapozgassuk a Bibliát! Régi és új szív > Én, az Úr vagyok az, a ki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint. > A sír és a pokol az Úr előtt vannak; mennyivel inkább az emberek szíve. > És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz. > Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt? > Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő. > ... e nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmök betanított emberi parancsolat lön: r De ennek a népnek szilaj és dacos szíve van; elhajlottak és elmentek; r Jeruzsálem, tisztítsd meg szívedet a gonoszságtól, hogy megtartassál! Meddig maradnak még te benned a te bűnös gondolataid? > Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem. > És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet. A megfejtéseket április végéig várja a szerkesztő. MEGFEJTÉSEK - NOVEMBER HÁLA Novemberi lapozgató feladványunkra a megszokottnál nagyobb érdeklődés mutatkozott. Többen nagyon sok időt fordítottak arra, hogy megkeressék és kiírják azokat az igéket, melyekben hálaadásról van szó, vagy amelyek éppen a hálaadásra szólítanak föl. A megfejtők nevét a megtalált igehelyek mennyisége szerinti sorrendben közöljük. Az első 3 megfejtő neve után a fellapozott igék számát is feltüntetjük. Kuti József (204) és Podobni Erzsiké (180) (Torontó), Hufnägel Zsolt (62) (Soltvadkert), Jenei Miklós (Torontó), Gyurik Lívia (Szokolya), Gerstner Károly (NY), Dán János (Békés), Mezei Ilona (LA), Mártonná Szlepák Margit (Tahi), Csompó András (OH) Én is hálás vagyok az Úrnak a sok hűséges lapozgató testvérért. (Szerk) 3. oldal ÉLI-FIÚK KONTRA SÁMUEL Vajon ki tudná megmondani, miért lettek az Éli-fiúk korruptak és cinikusak a legszentebb szolgálat végzése közben, és hogyan vált Sámuelből Isten embere épp ebben a közegben? Eleve ilyennek születtek? Vagy az ÚR egyiket erre, a másikat pedig arra választotta ki? Vagy Sámuel előtt még nem jött el az ébredés ideje? Vagy Sámuel jobb szülői háttérből származott? Vagy Anna hite befolyásolta az eseményeket? Másrészről esetleg Éli hite nem jelenthetett már kellő ösztönzést a fiúk számára? Vagy egyszerűen az Éli-fiúk és Sámuel személyiségjegyei voltak különbözőek? Vagy az akaraterő volt más? Vagy a szándék is? És miért? Megannyi egész pontosan megválaszolhatatlan kérdés. S vigyáznunk is kell, nehogy az ébredés kulcsának kiáltsunk ki olyan összetevőket, melyek következmények, netalán eszközök lehettek, de nem elindítók vagy kiváltók. S ugyan milyen eredményt tudott végül felmutatni Sámuel a szolgálata nyomán? Hogy az ő fiai is korruptak lettek? Hogy Izráel végül megvetette Istent, s azért akart királyt magának? Óvatosnak kell tehát lennünk, amikor az ébredés törvényszerűségeit véljük megtalálni. Arról nem is beszélve, mikor úgy gondoljuk, az ébredés folyamatát kezünkben tartjuk. Engedtessék mégis meg, hogy a fent megnevezett bibliai szereplők élete tanulságaiból néhány figyelmeztetést és útmutatást kiolvassak. Bármilyen szolgálatot végzünk is, mindig újra kell gondolnunk tartalmát, miértjét. Hisz, ha magunknak nem tudjuk pontosan megokolni, miért is végezzük, milyen indítékok vezetnek benne minket, akkor hogyan is lehetne az hiteles. Rutinná válik, vagy haszonszerzésre fogjuk fordítani, mint az Éli-gyerekek. Minden szolgálatból a legtöbbet kell kihoznunk. Természetesen magunkból is. Lelkipásztorként, de hívő emberként sem korlátozhatjuk bizonyos időszakokra, napszakokra a szolgálatunkat, a készenlétünket. Nyilvánvalóan ébredés nem lehet annak életében, aki igen csak megfontolja azt, hogy szabadidejéből áldozzon-e az ÚRnak; aki nem szívesen mond le kedvenc televíziós sorozatának megtekintéséről; aki a segítségkérés alkalmát úgy tekinti, hogy az konkrétan nem az ő felelőssége. Egyszóval, aki a hívőséget nem teljes idős életmódnak tekinti. Ezt gyakorlattá tenni életünkben nem kevés küzdelmet jelent. Sokszor ezen igyekezetünkben nem csak a kényelmetlenséget kell vállalni, hanem a fáradtságot, kimerültséget is olykor. Sokszor magunkra nem marad elég időnk. Miért vállalja mégis az ember ezt az áldozatot? Mert belülről űzi-hajtja az emberek iránt érzett felelősség és szeretet. Isten embere embertársainak is azt szeretné nyújtani, amit magának is kíván, hogy az ÜRat jobban megismerjék, tiszteljék és engedelmeskedjenek neki. Talán azért, mert így szebb, boldogabb és fájdalom mentesebb lesz az életük? Jézus Krisztus követésében ilyen garanciák nem adhatók. Az élet stabilabb lesz, ez biztos. A többire nincs biztosíték. De akkor miért van értelme az odaszántabb életnek? Egyáltalán miért szánjuk oda jobban az életünket, ha attól nekünk nem lesz jobb? Jobb lesz!!! De más módon. Sőt az egyedül lehetséges módon lesz jó minden, lesz javunkra minden. Félek, hogy sokunkat az tart vissza a felébredéstől, hogy nem kívánatos számunkra az állapot, mikor Isten határozza meg a körülményeket, mikor Istentől kezdünk csakfüggeni. Talán ezt mutatja Sámuel életében a családtól való teljes elszakadás, a kiszolgáltatottság a bizonytalannak. „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit...” - halljuk Jézus gondolataiban ugyanezt. A Mester más beszédében szintén válaszút elé állít minket, mikor azt mondja: „.. .nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Némely jó dolgok tehát bizonytalanná válnak azok számára, akik Isten mellett kötelezik el magukat. Bár ez az elkötelezettség nagyobb stabilitást fog adni életüknek, mint bármely kötelék vagy biztosíték. Ehhez viszont törődni kell az ÚRral és az ÚR dolgaival. Azt kell tennünk, amit már a gyermekkori Sámuelről megjegyez a Szentírás: „...semmit sem engedett földre hullani (az ÚR) igéiből.” Mindannyian sokra, ha nem a mindenre törekszünk. De ha nem Isten a mindenünk, akkor azokat is elveszítjük, amiket feltétlenül óhajtunk. De ha mienk Isten, akkor minden a mienk. Sokunknak végre meg kellene válaszolni ezt az alapvető kérdést: Teljesen akarjuk Istent vagy csak szabadidős tevékenység a hitünk megélése? Veled hogy van? Isten teljesen magának akar téged! Ne félj Tőle! Háló Gyula
