Evangéliumi Hírnök, 2001 (93. évfolyam, 1-12. szám)
2001-12-01 / 12. szám
Ruth Bell Graham: AZ ELSŐ KARÁCSONY Az első karácsony -- képzeld csak el: te is akkor élsz, ott vagy azon a különleges napon, éppen abban a városban, ahol Jézus született... Ott vagy Betlehemben és látod, hogy ketten közelednek a város felé a poros, kanyargós ösvényen -, egy férfi gyalogosan és egy nő, szamár hátán ülve. Milyen lassan jönnek! Megállnak, megpihennek. Miért állnak meg olyan gyakran, pedig már egészen közel vannak az utazásuk végéhez? Újra megálltak, ezúttal éppen előtted, s amikor megpillantottad az asszony arcát, szíved dobogása felgyorsult. Á fiatalasszony sápadt arcán ugyanis az utazás fáradságán túl a menny minden örömét tükröző mosoly ragyogott. Azon az éjszakán nem jött álom a szemedre. Valahogy megérezted, hogy SrA*SrL*3^*Sr£*m*3r*1Sr**3*i*3*i*3*Z*Smi*3*i* Harangok zúgnak Harangok zúgnak, szívek buzdulnak imádatodra, Jézus, Király, ki megszülették, emberré lettél. Zengje ma minden emberi száj: Eljött a váltság, eljött, hogy lássák s hogy elfogadják szegény rabok, akik a sátán karma közt gyáván vergődnek: kínzott, gyötrött vakok. Angyali karral, nagy diadallal mondjuk: dicsőség! Megjött a várt nagy Szabadító, életre hívó, aki legyőzi majd a halált. Picsinyke jászol, benned világol e nagy világra Isten szíve. Jézus, Királyunk, epedve várunk! Áraszd ki üdvöd mindenkire. Gerzsenyi Sándor ez egy különleges éjszaka, amikor valami csodálatos dolognak kell történnie. Valami olyan csodálatosnak, hogy szinte lélegzetet sem mertél venni, nehogy megtörd e titkos csendet. Mert Betlehem ezen az éjszakán nagyon csendes volt. Hallgatott. Várt valamire. Késő éjszaka volt már, amikor kint az utcán váratlan nyugtalanság támadt. Ahogy az ajtóhoz rohantál, meglepődve láttad, hogy emberek kiáltoznak az éjszakában. Mit kiáltottak? Azt, hogy láttak egy angyalt. Áz angyal egy gyermekről beszélt nekik, aki Betlehemben született. A kisgyermeket “Megtartónak” és “Úrnak” nevezték, s azt mondták, hogy látták is a gyermeket egy vendégfogadó mögötti istálló jászlában. Ennyi neked éppen elég, azonnal szaladsz a vendégfogadóhoz, a mögötte lévő istállóhoz. Aztán csendben, óvatosan belépsz. Ott van ő, a ragyogó mosolyú fiatalasszony. Hátával a deszka palánknak dőlve, szemei csukva. A férfi is ott áll mellette. Mellettük, egy jászolban, ott van a kisgyermek. Kis csöppség, - gondosan bepólyálva. Olyan édesen alszik, ahogy egy újszülött szokott. Alszik, mintha nem is erre a pillanatra várt volna a világ már ezer évek óta. Alszik, mintha születésének nem is lenne köze a te életedhez és az enyémhez és a föld minden népének életéhez. Alszik, mintha nem is az Ő gondja volna a világ minden bűne és nyomorúsága - e pillanattól kezdve. Azon tűnődsz, hogyan is kérdezd meg őt, hogy megérintheted-e a gyermeket; - nem úgy, hogy fölébredjen, csak éppen megérintenéd a kezét. Micsoda pillanat lenne az! Csak kinyújtanád a kezedet és megérintenéd Isten Fiát! Én mégsem irigylem azokat az embereket, akik akkor éltek, ott, Betlehemben, hiszen ők föl sem tudták fogni, miért is született e gyermek: hogy örömhírt mondjon e boldogtalan világnak, hogy szeretetét megmutassa azoknak, akik hozzászoktak már a gyűlölethez, hogy győzzön a szívekben uralkodó bűn és gyötrelem fölött. Felmérhetetlen áldás, hogy te meg én most élhetünk, amikor Ő már bevégezte üdvözítő munkáját, szeretet-szolgálatát. O ma éppen olyan közel van hozzánk, mint amilyen közel volt azokhoz, ott, Betlehemben. Vagy még közelebb, - hiszen ma még a kezünket sem kell kinyújtanunk ahhoz, hogy megérintsük Őt. A Decision Magazin 2000. decemberi számából, ford: H.G.
