Evangéliumi Hírnök, 2000 (92. évfolyam, 2-12. szám)
2000-08-01 / 8. szám
2000. augusztus iiúthí Hímöl 3. oldal „NEM SZEMÉLYVÁLOGATÓ AZ ISTEN...” Ez az ige foglalkoztat egy ideje, különösen amióta a Magyar Baptisták II. Világtalálkozójára készülök. A címben megkezdett mondat ugyanis így folytatódik: „minden nemzetben kedves (lelőtte, aki öt féli, és igazságot cselekszik.” (ApCsel 10:34-35) Magyarságunk önmagában nem hordoz olyan kiváltságokat és előnyöket, amelyek más nemzetek fölé emelhetnének bennünket. Ha van/ volna bennünk valami megkülönböztető „nemzeti” érték, az csupán az lehet, ha mélységesen Istenbe vetett hittel, az O igazságában járunk. A kérdés az, hogy dicsekedhetünk-e ezzel? Isten, a történelem Ura jónak látta, hogy 1000 esztendővel ezelőtt itt, e Kárpátok ölelte térségben, Európa közepén jelölje ki magyar nemzeti létünk színterét. Azt is jónak látta, hogy rajtunk kívül más nemzetek fiaival éljünk itt együtt békességben és szeretetben. Mindaddig, amíg őszinte keresztyén lelkűiét hatja át az egymással szomszédos nemzetek gondolkodását, az az itt élők áldására válik, és együttes felemelkedésüket szolgálja. Bár a nyelvünk, kultúránk, történelmünk más, mégsem szabad engednünk azt, hogy ezt a másságot a Sátán kihasználja, és egymás ellen fordítsa. Látásom szerint sóvá, lámpássá, összekötő kapoccsá, híddá kell válnunk a nemzetek között nekünk, magyar baptista hívőknek, hogy betölthessük Krisztustól kapott hivatásunkat. Meggyőződésem szerint a magyar baptisták nagyváradi világtalálkozója éppen ebben a kérdésben szeretné megkeresni és megtalálni az Isten Igéje által kijelölt legvilágosabb megoldást. Ezen túlmenően a találkozó legfőbb céljának azt tartom, hogy az anyaország testvérisége a szomszédos országokban élőkkel és a messzi nemzetek közé szétszóródott magyar baptista atyafísággal lélekben egymásra találjon és együtt tudjon örülni az Úr jelenlétében. Reménységem és imádságom tárgya, hogy pünkösdhöz hasonlóan itt is átélhetjük majd azt a csodát, miközben „halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól...” (ApCsel 2:11) - addig megtérések is történnek majd. Hiszem, hogy lelki megújulás, hitben való megerősödés, új testvéri kapcsolatok, régi barátságok felelevenedése, egyszóval jó közösség vár azokra, akik készek lesznek eljönni erre a millenniumi nagy találkozóra. Tudok arról, hogy több magyarországi gyülekezet külön buszokkal, autós karavánnal, vagy éppen vonattal készül Nagyváradra menni. Az előzetes programot látva, a különböző szolgáló csoportok fölkészültségét ismerve nincs kétségem afelől, hogy egy nagyon emlékezetes, szép alkalomnak nézünk elébe. Ennek érdekében azonban arra kérem kedves testvéreimet, hogy könyörögjünk különösen az igehirdetőkért, a szolgálatban résztvevőkért, a szervezőkért, és az összes jelenlévőért, hogy minden ékesen és jó rendben történhessen. Isten adja áldását a magyar baptista testvériség életére és missziómunkájára a határon innen és a határon túl. Testvéri szeretettel: Mészáros Kálmán, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke “EZ AZ A NAP, AMELYET AZ ÚR RENDELT” Nagy szeretettel köszöntünk mindenkit, aki eljött, vagy el szeretett volna jönni a magyar baptisták világtalálkozójára. Azzal a hittel és meggyőződéssel vagyunk, hogy ezeket a napokat az Úr szerezte, mi csak eszközök (házigazdák) vagyunk az ő terveinek megvalósításában. Kegyelem számunkra, hogy házigazdák lehetünk, mert újabb lehetőségünk van szolgálni az Úrnak és a testvéreknek. Örömmel tesszük, mert hisszük, hogy Isten jelen lesz a Magyar Baptisták II. Világtalálkozóján és lelki megújulást és ébredést fog adni. Azért imádkozunk, hogy ezen a találkozón egymás hite által épüljünk, erősödjünk. Minden együttléten, de különösen az evangélizációs alkalmakon Isten igéje jusson el az emberek szívéhez úgy, hogy a bűnös emberek megtérjenek. Azért is imádkozunk, hogy meglássa a világ, hogy személyválogatás nélkül minden ember értékes Isten számára, számunkra és szeretjük őket. Örvendezni szeretnénk az Úrban úgy, hogy az Ő neve megdicsőüljön, mert “boldog nép az, a melynek az Úr az ő Istene. ” Vigyük el az Úr Jézust a szíveinkben minden összejöveteli alkalomra. Simon József lelkipásztor az RMBGySz elnöke „ptist^vaägs 9n Baptist NVOÜÖ r-A Magyar Baptisták Világszövetségének új elnöke: Kulcsár Sándor Új elnöke van a Magyar Baptisták Világszövetségének. A Dr. Almási Mihály testvér április 15-i lemondása után a nagy találkozóra (MABAV1T II.) készülő világszövetség vezető nélkül maradt. így a vezetőség választásra idő előtt kellett sort keríteni. A Magyar Baptisták Világszövetsége elnökségi tagjai végülis 2000. július 1-én Nagyváradon találkoztak és ott a MBVSZ tisztségviselőit egyhangú szavazással az alábbi módon válaszották meg: elnök: Kulcsár Sándor, a EAMBSZ elnöke (USA), alelnök: Mészáros Kálmán, a MBE elnöke (Magyarország), alelnök: Dr. Simon József, a RMBGYSZ elnöke (Románia). Sok erőt kívánunk Kulcsár testvérnek a MBVSZ vezetéséhez. (Szerk) A MABAVIT Il-n a fiatalok számára külön alkalmakat is szerveztek az ifjúsági vezetők. Szombaton délelőtt 9-12 IFJÚSÁGI VILÁGTALÁLKOZÓ az Emmanuel baptista templomban. Fiatalok, legyetek ott mindannyian!