Evangéliumi Hírnök, 2000 (92. évfolyam, 2-12. szám)

2000-05-01 / 5. szám

6. oldal 2000. május Pwri tan K3.tg rovatvezető: Novák József (2) Ismerkedjünk meg néhány fontos szóval! “VÉGZÉS”. Jelenthet hivatalos döntést, amilyen a bíróságé, vagy a végrendelkezőé. Isten végzéseinek a megmásíthatatlanságára utal egy származéka, a mi “végzet” szavunk, bár nem biblikus az ehhez kapcsolódó babonás hiedelem az “elkerülhetetlen sorsról”. “GONDVISELÉS”. A “gondnok” dolga. Valakire, valamire vigyázni. Nyugtalanító, nehezen megoldható kérdésekben segítséget nyújtani, a dolgok természetes folyását biztosítani; figyelni, ügyelni, felügyelni, ügyet intézni... “PARANCS”. Feljebbvalótól kibocsátott, büntetés terhe alatt végrehajtandó rendelet. Érdekes és fontos sajátossága a Puritán Káténak, hogy Spurgeon a “parancsolat” fogalmát az isteni gondviselés tárgyalásakor vezeti be. így biztosítja a “parancsolat” szó pozitív, biblikus töltetét, hiszen Isten rendelkezései az életet szolgálják, (nojo) 7. Kérdés: Mit hiszünk Isten végzéseiről? Ef 1:11-12 “Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban." Válasz: Isten végzései az Ő szabad elhatározását tük­rözik; azt, hogy örökkévaló terve szerint az Ő dicsó'ségét kimunkálja a történésekben. 8. Kérdés: Miben nyilvánulnak meg Isten végzései? Jel 4:11 “Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett. ” Dán 4:32 “A jóid minden lakóját semminek tekinti, tetszése szerint bánik a menny seregével és a fold lakóival. Senki sem foghatja le a kezét, és senki sem mondhatja neki: mit csinálsz? ” Válasz: Isten végzéseinek színtere az egész teremtettség, de velünk kapcsolatos végzéseit rólunk való gondosko­dásában személyesen is megtapasztaljuk. 9. Kérdés: Mit hiszünk a Teremtésről? lMóz 1:1,31 “Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet... És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. ” 2Móz 20:11 “Mert hat nap alatt alkotta meg az UR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. " Zsid 11:3 “Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. ” Válasz: A Teremtés Isten alkotó munkája, melynek so­rán szavára jött létre a semmiből az egész teremtettség. 10. Kérdés: Mit hiszünk az ember teremtéséről: lMóz 1:27-28 “Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtett őket. Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!” Ef4:24 “Öltsétekfel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. ” Kol 3:10 “Öltözzétek fel az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt! ” Válasz: Hisszük, hogy az embert Isten teremtette a saját hasonlatosságára. Intelligensnek, jónak és igaznak teremtett férfit és nőt; képessé tette őket az érzékelhető világban való uralom akarata szerinti gyakorlására. 11. Kérdés: Mit hiszünk az isteni gondviselésről? Zsolt 103:19 “Az Úr a mennyben állította fel a trónját, királyi hatalmával mindenen uralkodik ”. Zsolt 145:17 “Az Úrnak minden útja igaz, és minden tette jóságos. ” És 28:29 “Csodálatos a terve, hatalmasan hajtja végre. ” Máté 10:29 “Ugye, a verébnekpárja egy fillér, és egysem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? ” Zsid 1:3 “0 Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. ” Válasz: Isten szentsége, bölcsessége és hatalma mutat­kozik meg a gondviselésben, mellyel a teremtettséget fenntartja és a történéseket irányítja. 12. Kérdés: Milyen különös módját gyakorolta Isten a gondviselésnek az első emberpár megteremtésekor? lMóz 2:17 “De a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod. ” Gál 3; 12 “A törvény pedig nem hitből van, hanem ‘aki cselekszi, az fog élni általa ’. ” Válasz: Miután megteremtette az embert, életszövet­ségre lépett vele, melynek feltételéül annak a parancsnak való tökéletes engedelmességet szabta meg, hogy a jó és a rossz tudásának fájáról ne egyenek, i MINDENNAPI KENYERÜNK AZ IGE Józsué 8:30-35 Izráel ha megtartotta a törvényt, mindig számíthatott Isten segítségére. Ezért kellett az igét frissen és élőén megőrizni. Hétévenként a törvényt fel kellett olvasni az egész nép előtt (5Móz 31:10-13). Figyeljük meg, mennyire pontosan aszerint cselekedtek, ahogyan megparancsolta az Úr, ahogyan meg is van írva a Mózes törvénykönyvében. Józsué tudta, hogy nem térhet el attól se jobbra, se balra. Csak akkor jár sikerrel és csak akkor boldogul (Józs 1:7-8). Legyen nekünk is mindennapi kenyerünk az Ige! Olvassuk gyakran, éljen szívünkben frissen! A Teljes Igét, nem csak egyes, kedvelt részeit. Legyen egy rendszeres bibliaolvasási tervünk! Olvassuk át újból a teljes Szentírást! Mai igénkben oltárról is olvasunk. Az áldozás és imádkozás helye. Ige és imádság együtt. Sok ige, kevés ima - száraz hívő élet. Sok ima, kevés ige - rajongó hívő élet. Sok ige, sok ima - egészséges hívő élet. Vizsgáljuk meg életünket! Téljünk vissza a Bibliához! Építsük fel újból az imádság oltárát személyes, családi és gyülekezeti életünkben! így birtokba vehetjük mindazokat az áldásokat, melyeket nekünk készített elő az Úr. így lesz győzelmes az életünk. Borzási Gyula (Áhítat)

Next

/
Thumbnails
Contents