Evangéliumi Hírnök, 2000 (92. évfolyam, 2-12. szám)

2000-11-01 / 11. szám

6. oldal 2000. november GYÜLEKEZETI HÍREK CHICAGO A nyár az idén is, mint minden évben, családi vakációk, utazások és látogatások ideje volt. Ezért sokszor hiányosan gyűlt össze a közösség az istentiszteletekre. A MABAVIT Il-re és a baróti Józsa család kétegyházi találkozójára 15-en utaztak el gyülekezetünkből. Augusztus utolsó vasárnapjára mindenki haza­érkezett, s a chicagói közösséget örömök és áldások sorozata várta. GYERMEKBEMUTATÁS Augusztus 27-én délelőtt Kis Péter és Sárika először hozták a gyülekezetbe harmadik fiúgyermeküket, Nathan-t, hogy közösen kérjük Isten áldását az újszülöttre. A Nathan név jelentése: Isten ajándéka. Hisszük, hogy a család és a gyülekezet is úgy fogadja, mint aki Isten ajándéka. Az alkalmi igehirdetés Lukács 18:15-17 alapján szólt, követve az ároni áldással. A szülők és a nagyszülők (Torma János és Irénke testvérek) imája után Lőrincz István lelkipásztor testvér imádkozott. A család részéről a nagy­mama és Torma Ruth (nagynénje) verset mondott, miután a vasárnapi iskolások énekekkel köszöntötték Nathan-t. Délutáni összejövetelünkön az elu­­tazottak beszámoltak a nagyváradi és kétegyházi találkozókról, így mi is, akik nem vettünk részt, áldásban része­sültünk. Szeptember elsején Chicagóba ér­kezett látogatóba Eszes Zoltán péceli lelkipásztor és felesége, Tünde. Közel egy hónapos ittlétük alatt úgy a vasár­napokon, mint hétköznapi összejö­veteleinken Eszes testvér hirdette az igét, melyet mindnyájan nagy örömmel vettünk. Többször szolgáltak együtt is énekduettel, Tünde pedig szavalással és bizonyságtétellel. IMAHÁZVÉTEL Szeptember 6-án Kish Ernő és Ethel testvérek, másnap pedig Kulcsár Sándor lelkipásztor testvér érkezett Chicagóba. Gyülekezetünk 10 éve, hogy bérli ezt az imaházat és reménykedve, imádkozó szívvel várt eddig az alkalomig, amíg most eladásra került. Kish testvér, mint szövetségünk Otthon és Pénzügyi bizott­ságának elnöke, Kulcsár testvér mint szövetségünk elnöke jöttek, hogy megbeszé­léseket folytassanak gyüleke­zetünk vezetőivel és a presbi­­teriánusok megbízottjával az eladásra került imaház felől. Sikerült is egy ajánlatot tenni, melyet az eladók később elfogadtak. Hála Istennek érte! Nevezett testvéreink már eddig is sokat segí­tettek, most pedig sze­mélyesen is eljöttek, hogy imaházvételi szándékunk megvalósulhasson. Köszönjük fáradozásaikat! DIAKÓNUSAVATÁS Szeptember 10-én nevezetes vasárnap volt gyülekezetünk éle­tében, amikor ifj. Kulcsár Sándor diakónussá avatása történt. Kulcsár Sándor családjával együtt több mint öt éve tagja közösségünknek. Példás élete bizonyított isteni elhívása felől, a közösség iráti önzetlen szolgálatát illetően. Az ünnepnapot Torma János testvér imára buzdítással kezdte a 118. Zsoltár 118:22-27 versei alapján. Az igehirdetést Kulcsár Sándor lp. végezte ApCsel 6:1-8 verseiből. Kiemelkedő gondolat volt az igéből az, hogy az Úr szolgája nem önjelölt, hanem maga az Úr hívja el és a gyülekezet bízza meg a szolgálatra. Olyan legyen, akiről jó bizonyságot tesznek, aki telve van Lélekkel és bölcsességgel; Isten pedig elvárja, hogy hűséges, kitartó sáfárnak bizonyuljon. Az igehirdetés után ifj. Kulcsár Sándor testvér elmondta röviden élet­rajzát, majd az avató bizottság kérdéseire alázattal, de határozottan válaszolt. Ezt követték sorba az imák kézrátétellel: Kish Ernő, Torma János, Eszes Zoltán, Zágoni Rezső, Lőrincz István és Kulcsár Sándor testvérek. Közös karban énekelte a gyülekezet: Áldjad meg, áldjad meg... A gyülekezet nevében Szabó István gyülekezetvezető testvér a 2Timótheus 2:3 versével kö­szöntötte az új diakónust. A környékünkön élő magyar isme­rőseink is sokan eljöttek a diakónus avató istentiszteletre. A déli ebédet is együtt fogyasztottuk el imaházunk alagsorában. A délutáni Istentisztelet keretében az énekkar Kish Ernő és Máté Bálint testvér vezetésével szolgált. Köszöntések és szavalatok után az igét Eszes Zoltán testvér hirdette János 12:20-33 verseiből. A szolgálat feltételéről és annak jutalmá­ról szólt az ige. Megláttuk, hogy mennyi­re szükséges az Istennel való közösség az ima által. Ezt Jézus is gyakorolta. Szükség van az ötödik evangéliumra, alábonjáró, a megélt evangé­liumra. És ez nehezebb a be­szédnél is. Biztatás is volt az igében számunkra: ha vállal­juk a szolgálatot, mint Jézus tette, az Atya megbecsül és megjutalmaz bennünket! Szeptember 24-én délután Dobos Kálmán és Annamária testvérek látogatták meg gyü­lekezetünket. Testvérünk a Trans World Radio munka­társa és ennek keretében vég­zett tevékenységeiről szá­molt be. Ugyancsak e délutánon jött közénk Gerstner Kornél testvér, aki rádió szakon a Moody Bibliai Intézetben készül tanulni. Azóta is hűségesen jár közénk és rendszeresen bizonyságot tesz. Testvéreim, imádkozzatok értünk! Torma János nyug. lelkipásztor Kis Nathan bemutatása Áldáskérő, fólszentelő mádság ifj. Kulcsár Sándorért. A diakónusavató istentisztelet avatott résztvevői: Torma János, Kish Ernő, Lőrincz István, Zágoni Rezső, ifj. Kulcsár Sándor, Pénzes Zoltán és Kulcsár Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents