Evangéliumi Hírnök, 1999 (91. évfolyam, 1-12. szám)
1999-01-01 / 1. szám
VOL. 91. NO. 1, JANUARY 1999 91. ÉVF. 1. SZÁM, 1999. JANUÁR Hungarian Baptist Convention of North America Since 1908 Az Észak-Amerikai Magyar Baptista Szövetség lapja “AZ EVANGÉLIUM ISTENNEK HATALMA” (Róma 1:16) Dr. Haraszti Sándor: ÚTBAN A TÚLSÓ PARTRA (Máté ,4:22-n, Ez a történet megtalálható három evangélistánál, Máténál, Márknál (6:45-52) és Jánosnál (6:15-21). Mindegyik megőriz valami fontos részletet, amit nem találunk a másiknál. A Szentírás tanulmányozói egyetértenek abban, hogy az evangéliumi történeteknek több a jelentősége annál, hogy tudósítsanak bennünket valamiről, ami valamikor kétezer évvel ezelőtt megtörtént valahol a Szentföldön. Természetesen ezek históriailag is igaz történetek, de azon felül van egy időkfeletti üzenetük minden idők hívői számára. János az ő evangéliumának ezt a célját, vagy koroktól független üzenetét így fejezi ki: “Ezekpedig azért írattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek fia és hogy ezt hívén életetek legyen az (Tnevéhen." (Ján 20:31) Jézus Krisztus tengeren járásának töáénetét (mert közönségesen ezzel a címmel ismerjük) leginkább annak illusztrálására használják, hogy neki volt hatalma a vizeken járni. Azután a nagy hittel tengerre lépő és megszeppenő Péter kicsinyhitűségét is ki szokták mutatni belőle. Felhasználják annak bemutatására is, hogyan hányódik hit hajónk az élet háborgó tengerén, útban a túlsó partra. Mindezek az üzenetek benne vannak ebben az igerészben. Úgy vélem, Isten Szent Lelkének a vezetésével felfedezhetünk egy további tanítást is benne: tudniillik annak leírását, ahogyan a hívő átevez a túlsó partra: az örökkévalóságba. Mindjárt a történet elején azt olvassuk, hogy az Úr Jézus kényszerítette a tanítványokat, hogy szálljanak be és menjenek át előre a túlsó partra. A hívő ember nem azt csinálja, amit akar, hanem amit az Úr akar. A kényszer nem idegen Isten módszerétől. Jeremiást csontjába rekesztett tűz kényszerítette az Isten akaratának a kijelentésére. Pál apostolnak jaj lett volna, ha nem hirdeti az Evangéliumot. Péternek azt mondta az Úr, hogy oda fog vitetni, ahova nem akar (Ján 21:18). Ábrahámnak ki kellett mennie őseinek a földjéről, Józsefnek rabszolgaként kellett eladatnia, a Megváltónak pedig ki kellett inni a szenvedések keserű poharát... És talán nem kényszer-e az, mikor az utolsó útra indulunk lelkünk törékeny hajójában, a testben, hogy átevezzünk az örökkévalóság partjaira? Lótot is úgy kényszerítették az angyalok, hogy elhagyja Sodomát, a pusztulásra szánt várost; “és kivezették őt az Úrnak iránta való irgalmából” (lMóz 19:16). Ugyan ki merne nekivágni ennek a nagy útnak az élet és halál Urának parancsoló kényszerítése nélkül? Ne higyjük azonban, hogy most az Úr elhagy bennünket, mivel az alkonyaiban (életünk alkonyán) neki kell vágnunk az ismeretlen veszélyekkel fenyegető sötét messzeségnek. A tanítványok egy teljes éjszakát töltöttek a tenger közepén, “a haboktól háborgattatva, mivelhogy a szél szembe fújt vala’’ (24). Minden erejükkel igyekeztek, igazgatták a vitorlákat és forgatták az evezőket, de alig tettek látható előrehaladást. A partok sötétségbe vesztek, a csillagokat felhők takarták, a szél félelmetesen zúgott és szívükben csüggedés lett úrrá. Sokszor elgondolkodtam azon miért van, hogy az ember élete nem csendesedik meg a halál előtt sem? Miért nincs csendes elnyugvása a megfáradt testnek, miért kell küzdenie a létért az aggastyánnak is, miért vannak őrlő betegségek, hálátlan gyermekek, rosszindulatú szomszédok, hűtlen barátok, irigy munkatársak azok körül, akik már az örök nyugalom partjai felé igyekeznek? Olyan miértek ezek, amikre válaszolni nem tudunk. Talán nem alaptalan annak feltételezése, hogy Megváltónk így akarja annál kívánatosabbá tenni előttünk az Ő örök nyugodalmát, a hívők szombatját, (v.ö. Zsid 4:9-11). Hanem volna körülöttünk minden ellenséges és bizonytalan, akkor bizonyára nem igyekeznénk minden áron a túlsó partra. Könnyen sétahajózásnak vennők a Megváltónktól kapott megbizatást és úgy járnánk, mint a tövisek közé esett mag: “a világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az Igét és gyümölcsöt nem terem" (Mt 13:22). A nyomorúság és üldözés nagy veszély a köves helyre esett magnak, (Mt. 13:20) de tény az is, hogy “akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad” (Zsid 12:6). Ne higyjétek hát barátaim, hogy Isten elhagyott benneteket, ha a halálos ágyatokon bajok és megpróbáltatások vesznek körül. A 23. Zsoltár Írója tudja, hogy a halál árnyékának völgyében mégegyszer utoljára ott lesz a gonosz is, de nem fél tőle, “mert Te velem vagy" (Zsolt. 23:4). A túlsó parton már nem lesz kísértés, a tengeren pedig Jézus imája fedez be! folytatás a 4. oldalon A TARTALOMBÓL * English Section—page 8. « « Újévi írások • “ Missziós beszámoló Erdélyből és JJ \ Szlovákiából I ■ Gyülekezeti hírek: Chicago, l * New York * * Faulkner Terézia új könyve “ l Hát érdemes szolgálni? 1 m Az Isten-kereső lárma ■
