Evangéliumi Hírnök, 1998 (90. évfolyam, 1-12. szám)
1998-03-01 / 3. szám
1998. március 7. oldal Küldjön egy fényképet! - ÁRPÁDFALVA A fénykép az Arpádfalvai (Brazília) Magyar Baptista Imaház előtt készült, 1936-ban. Az bejárat fölötti írás: Isten hozott! Arpádfalva 900 km-re van Sao Paulotól, nyugati irányban, az őserdő közepén. Ide telepítették az 1924-ben Erdélyből Brazíliába vándoroltakat, több mint 200 családot. Vonattal szállították ide őket. Majd rögtönzött kis faházakat építettek nekik, hogy ott aztán új életet kezdhessenek. A közöttük lévő baptista testvérek hamarosan összefogtak és kb. 1928-ban fölépítettek egy közel száz férőhelyes imaházat. Az első lelkipásztor Kelemen János testvér volt (a detroiti Jakab Bálint tv. nagyapja), aki Kornya Mihály egyik munkatársa volt odahaza. Kelemen testvér korai halála után Oláh Imre tv. lett a gyülekezet lelkipásztora. Állj meg egy percre! HOLNAP A jövő, a holnap kérdése minden embert foglalkoztat. Nem egyformán gondolkozunk azonban felőle. Vannak, akik nagy terveket szőnek, s nagy mellénnyel úgy beszélnek a holnapról, mintha az föltétien úgy alakulna, ahogy képzelik, mintha a holnap hozzájuk igazodna. Isten igéjében sokszor fölmerül a jövő kérdése. Jakab levelében pl. ezt olvashatjuk a holnappal kapcsolatban: Nosza immár ti, akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk ama városba, és ott töltünk egy esztendőt, és kalmárkodunk, és nyerünk; Akik nem tudjátok mit hoz a holnap: mert micsoda a ti életetek? Bizony pára az, amely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik. Holott ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, ím ezt, vagy amazt fogjuk cselekedni. Ti ellenben elbizakodottságtokban dicsekedtek: Minden ilyen dicsekedés gonosz. (Jakab 4:13- 16) Elbizakodottságnak, alaptalan dicsekedésnek nevezi Jakab a holnappal kapcsolatos emberi terveinket. Azok mellé tényként állítja, hogy tkp. nem tudja senki, hogy mit hoz a holnap és azt, hogy az életünk olyan, mint a pára - csak egy ideig látszik, aztán eltűnik. Ki tudna vitába szállni e két állítással? Életünk tagadhatatlan tényei ezek. Hogyan álljunk hát akkor a holnaphoz? Mi az igében ajánlott magatartás? Jakab azt mondja, hogy tervezhettek ugyan, de terveitek mindig maradjanak az Úr kegyelmének és jóváhagyásának függvényében. "Ha az Úr akarja és élünk, ím ezt, vagy amazt fogjuk cselekedni" - legyen ez az ajkunkon és főleg a gondolatainkban. Holnappal kapcsolatos tervezgetéseink egyik fundamentuma legyen ez a jakabi mondat. Más igékre is gondolva megállapíthatjuk, hogy Isten igéje nem elveszi tőlünk a holnapot, hanem ellenkezőleg: úgy adja nekünk, hogy afelől jó reménységünk lehet - hiszen a mi Urunk a holnapnak is ura! Úgy akarja nekünk adni a holnapot, hogy az ugyanolyan értékes és eredményes legyen, mint a tegnap, vagy még annál is értékesebb, eredményesebb. Nézzünk tehát előre, tervezzünk örömmel, vessünk reménységgel - az Úrra figyelve, az O tanácsát kérve és az Ő segítségét elfogadva! HG Telefonáhítat, (313)381-7315 HANGSZALAG MISSZIÓ Valószínűleg minden gyülekezetnek van valamilyen formában hangszalag missziója. A detroiti tehát csak egy a sok közül. (Sajátosságai közé tartozik, hogy a megrendeléstől számított 2 héten belül megérkezik, a tengeren túlra négy héten belül.) Szeretettel ajánljuk mindazok-nak, akik szívesen hallgatnak magyar igehirdetést, magyar istentiszteletet. Itt az Újvilágban nem olyan természetes az, hogy magyarul hangzik az igehirdetés, és az sem természetes, hogy vannak, akik szívesen hallgatják azt. Szeretettel ajánljuk azoknak az olvasóinknak is, akik távol élnek gyülekezeteinktől, s így nem tudnak rendszeresen részt venni magyar nyelvű istentiszteleteken. Felvételeink ige-centrikusak, könynyen érthetőek, evangéliumi jellegűek. A szalagokat ajándékként küldjük azoknak, akik megrendelik, de tape-missziónk fönntartására adományt is elfogadunk azoktól, akik ezt megtehetik (önköltségi ár - postaköltséggel együtt - három dollár darabonként). Bármilyen szalag-minőségi probléma esetén újat küldünk. Az érdeklődőknek postafordultával megküldjük a hangszalag jegyzékünket, melyet folyamatosan bővítünk. Ilyen csoportosításban tartjuk nyilván a szalagokat: A - ének-zene B - Istentiszteleti felvételek - szolgálatok, igehirdetéssel P - prédikációk (általában a detroiti lelkipásztor igehirdetései) R - legszebb régi felvételeink közűi T - telefon és rádiós áhítatok (több 6 perces áhítat és néhány ének) Kérje jegyzékünket E-mailen - cím: evh irn ok@aol. com vagy a szerkesztő posta címére küldött levélben. Istennek tulajdonítsd a jólétet! 5Móz 8:11-20 Istennek tulajdonítsd! Mit? A jólétet. De mi a jólét? Igénk azt mondja: “amikor jóllakásig eszel... és szép házakban laksz... bővében leszel mindennek. ” O, Istenem, gyermekkoromtól kezdve mind e mai napig legtöbbször jóllakásig ettem. Hála neked! Nem kényeztettél el, de megadtad a mindennapi kenyeret. És hány szép házban laktam már?! Szép volt falun az egyszerű szülői ház, ahol felnevelkedtem. S azóta több mint 12 szép házban laktam családommal. Akár mi építettük, akár más, mind szép volt. A csak egy szoba-konyha is jó volt, mert széppé vált az Úr jelenléte által. De arra is adott kegyelmet, hogy teljes legyen a komfort a hét tagú családnak. “Bővében leszel mindennek. " Van, amikor Isten többet is ad a szükségesnél. Pénzben, házban, műhelyben, mezőn, ingatlan vagy ingó vagyonúnkat illetően bővében vagyunk. Ne bizakodjunk el! Ne gondoljuk, hogy magunk szereztük magunknak. Akár örököltük, akár megdolgoztunk érte, Isten kegyelme által a miénk. Legyünk hálásak érte és sáfárkodjunk jól vele. Veress Ernő (Áhítat)