Evangéliumi Hírnök, 1997 (89. évfolyam, 1-11. szám)

1997-02-01 / 2. szám

10. oldal 1997. február Imre testvér és a Tagat testvér, Baráth testvér - így nőtt a gyülekezet. Átjöttek hozzánk a tábortűzre az in­diánok is, misszióztunk feléjük. János bátyám, hamarosan megkez­dődik a tisztelet. Mi lenne, ha ugornánk egy nagyot az időben? Láttad az elmúlt néhány nap alatt az itt lévőfiatalokat, meg egyáltalán a tábor összetételét. Mi a be­nyomásod a mai amerikai magyar baptista misszióról? Hat évvel ezelőtt voltam itt legutóbb. Akkor is sokadalom volt. Most azonban úgy hatott az érzelmeimre is, hogy szabad volt olyan dolgokat megéreznem, fölmér­nem és meglátnom, ami reménységre jo­gosít. Sokszor voltam úgy, amikor nem voltam itt, hogy azon töprengtem, vajon ez a camp azt szolgálja-e még most is, amit annak idején? Hiszen annak idején azért imádkoztunk, hogy itt csak az történhes­sen, amit az Űr szeme akar látni. Tudtuk, hogy megvan a kísértés is sok irányban, hiszen fürdőhely is ez... Sokminden történt ebben a táborban, de most úgy éreztem meg, hogy a szemüvegemmel nem jól lát­tam. Le kellett vegyem, le kellett töröljem és azt mondtam, hogy hát ez egész más, mint ahogy gondoltam. El volt homá­­lyosodva az én szemem és a szívem is. Azt gondoltam, hogy ki tudja hogy van? De most láttam, hogy hangzik a tiszta ige. Láttam, hogy szomjasak az emberek. Meglepett ez a sok erdélyi, délvidék, meg mindenfelől összetódult fiatal házaspár. Ezeknek jövőjük van. Sok gyermeket és fiatalt láttok itt. Ügy érzem, hogy nem volt tévedés az, amikor 3 7 évvel ezelőtt megvet­tük ezt a tábort. S úgy érzem, hogy nincs befejezve még a munka. Nagyon fontos szerintem, hogy a magyar végvárakon ez a néhány magyar gyülekezet helyezze át a hangsúlyt a gyülekezetek belső lelki építésére, hogy abból kiinduljon egy ilyen spontán lélek­­mentési, evangélizációs munka a magyar telepeken, kolóniákon. Azt hiszem, hogy ennek csodálatos jövője van. És ebben erő is van, mert ebből az otthoniak is kaphat­nak majd erőt. Mert az az erő, ami otthon­ról most eljött, úgy néz, ki otthon, hogy elveszett. Nem, ha az Úrnál maradnak, nem veszett el, mert ezek amolyan vissza­ható áldások tudnak lenni az óhaza felé is. Még egy kérdést: eljut hozzátok Ke­­lownára is az Evangéliumi Hírnök? El, köszönjük szépen. Olvassuk, szeret­jük. Az első betűtől az utolsóig elolvassuk mindig, én is, Margitka is. Szeretjük és reggeli áhítatainkon, különösen szomba­ton, rendszeresen imádkozunk minden magyar gyülekezetért, magyar prédikáto­rért, a lap szerkesztőjéért és a lap útjáért. Úgy érzem, nincs elveszve az Isten országának az ügye Amerika földjén és a kanadai magyarok között! - tette még hozzá. Nagyszerű! Köszönöm Cserepka test­vér, lapunk olvasótábora nevében is, akik­hez hamarosan eljutnak majd ezek a gon­dolataid. Az Úr áldjon meg! (az interjút Herjeczki Géza készítette) Dr. Haraszti Sándor: 1956. emlékezete (3. rész) A magyarországi látogatás A magyarországi látogatás elintézése nem volt egyszerű dolog. Palotainak nem volt meghatalmazása arra, hogy Billy Gra­­hamet meghívja. Énrám hárult azután az a nehéz munka, hogy Billy Graham meghí­vását elfogadhatóvá tegyem az Állami Egyházügyi Hivatalnál (Miklós Imre), a magyarországi egyházaknál (Bartha Ti­bor, Káldy Zoltán, Cserháti József) és a különböző környező szocialista országok­ban. Mondanom sem kell, hogy nekem akkor még nem volt kapcsolatom ahhoz, hogy a környező szocialista országok ve­zetőit ennek a látogatásnak az elfogadá­sára rábeszéljem, vagy őket ilyen irányban befolyásoljam. Ez a feladat Miklós Imrére hárult, aki évente találkozott ezekkel a vezetőkkel Szocsiban, a Fekete-tenger egyik üdülőjében. Én 5 éven át utaztam Magyarországra a saját költségemen és a Billy Graham Társaságnak az anyagi és erkölcsi támogatása nélkül (mert senki sem hitt abban, hogy egy ilyen látogatás lehetséges) és próbáltam megszerezni Miklós Imre és rajta keresztül a magyar kommunista kormánynak a jóváhagyását és a magyarországi egyházaknak a jóvá­hagyását. A látogatás végül is 1977. szeptember 3-10-között létrejött. Mint később kide­rült, Miklós Imre is és az ő fölöttesei (a magyar Minisztertanács) nagy aggo­dalommal tekintettek a látogatás elé és Billy Graham is nagy aggodalommal ké­szült a látogatásra. Korona és vámkedvezmény A látogatás előkészítése során sikerült Billy Graham figyelmét fölhívnom a ma­gyar koronának és a magyar legnagyobb vámkedvezménynek az ügyére. Jimmy Carter (1976;80) volt ezidőtájt az Ameri­kai Egyesült Államok elnöke. O maga nem az első volt a baptista elnökök sorában, Herry Truman is baptista volt (1945-52). Miután Jimmy Carter értesült arról, hogy Billy Graham-et hivatalosan meghívták Magyarországra, akkor fölhívta őt tele­fonon és a beszélgetés során Billy Graham a tőlem kapott fölvilágosítások alapján el­mondta, hogy Magyarországnak két nagy problémája van ezidőtájt, az egyik a korona, a másik a legnagyobb vámked­vezménynek a megkapása. Az elnök azt ígérte, hogy ő ezt a kérdést jóindulatúan fogja megfontolni. Úgy is történt. 1978. január 6-án Cyrus Gance amerikai külügy­miniszter egy küldöttség élén külön repülőgépen vitte a magyar koronát Budapestre és a parlamentben a nagy nyil­vánosság előtt átadta Apró Antalnak, a képviselőház elnökének. Néhány hónappal később ugyanez évben az elnök rendeletet hozott arra, hogy Magyarországnak meg kell adni a legma­gasabb vámkedvezményt. (Románia már 1975-ben megkapta ezt a kedvezményt. Lengyelország és Jugoszlávia mint há­borús szövetséges kapta meg. Később Kínának is megadták.) Nem öt, hanem harmincezer Mint említetem, Billy Graham nagy belső aggodalommal készült erre a látoga­tásra és a magyar kormány ugyanilyen ag­godalommal fogadta. Senki sem tudta előre, hogy hogyan fog ez a látogatás vég­be menni. Palotai mondhatni magán kívül volt a látogatást megelőző hónapokban és a látogatás egész ideje alatt. Mint később megvallotta, Miklós Imre is remegő aggo­dalommal figyelte a látogatás eseményeit. A látogatási programot senkivel nem közölték előre, hanem Palotai mondta el mindig egy nappal előbb, hogy ilyen módon ne legyen alkalom a tömegek értesítésére. Ennek ellenére óriási meg­döbbenést keltett a Tahi-i látogatás 1977. szeptember 4-én, délelőtt 10 órakor, amikor egy harmincezres tömeg várta az amerikai evangélistát. A megjelent kor­mányképviselők teljesen megdöbbentek és Palotai révén utasítást adtak nekem, hogy nem szabad ezt a számot a külföldi sajtótudósítókkal közölni, hanem csak ötezer embert szabad bevallani. Évekig a külföldi sajtó csak erről az 5000 emberről beszélt. Majd azután a Bili Martin féle Billy Graham életrajzban (A Prophet With Honor, the Billy Graham Story, 1991) jelent meg először a tőlem kapott infor­máció alapján az, hogy Tahiban 30000 voltak. John Pollock, a hivatalos életrajz író 1983-ban mégcsak 5000-ről hallott. Magyarországon összesen 45000-en hall­gatták Billy Grahamet. Egyetlen nagyobb egyház sem nyitotta meg a kapuit akkor az evangélista előtt. A környező' országok is sorba jöttek A környező országok azután nem min­den nehézség nélkül, de azért sorban jöt­tek. Lengyelország 1978. október 6-16. 60000 ember hallgatta Billy Grahamet. Életében először nagy katolikus kated­­rálisokban prédikált Billy Graham és mellette ott voltak az egyházkerületeknek a püspökei, vagy érsekei. Magas rangú állami és pártvezetők fogadták az evangé­listát. Lengyelországban már megenged­ték azt, hogy a templomok ajtain plaká­tokat és meghívókat helyezzenek el. A rádió és a televízió még mindig nem nyílt meg Billy Graham előtt. Az áttörés Moszkvában történt meg 1982 május 7-13. Ez alkalommal egy nemzetközi konferencián (az Orosz Orto­dox Egyház által összehívott békekonfe­rencián) Billy Graham nagy előadást tar­tott a keresztyén felelősségről az atom kor­ban. Az előadás két részre oszlott. Egy­részt beszélt az atomfegyverkezés politi­kai és nemzetközi veszélyeiről és arról, hogy egy atom háború az emberi kultúrá­nak, sőt az emberi életnek a pusztulását is okozhatja. Azután pedig beszélt a ker­esztyén felelősségről ezzel a problémával kapcsolatosan. Nem megyek részletekbe,

Next

/
Thumbnails
Contents