Evangéliumi Hírnök, 1997 (89. évfolyam, 1-11. szám)
1997-02-01 / 2. szám
Nagyon örültünk, hogy a tárgyalások után nem siettek haza, egy vasárnapot velünk töltöttek. A férfikar énekét nem felejtjük el. Minden nagyon jól sikerült, mert jól felkészültek testvéreink erre az alkalomra, hogy megörvendeztessenek bennünket. Vasárnap délután magyarul énekeltünk, magyar igehirdetést hallgattunk. Kulcsár Sándor New York-i prédikátor testvér hirdette az igét. Minden szereplő a legjavát adta, amit kapott Istentől. A floridai testvérek is megtettek mindent, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Kish Ernő testvérék minden vendéget meghivtak otthonukba, megvendégelték, utána énekeltek együtt, mert mindenkinek ének és zene talentum adatott. 1997. február_____________________________ Detroiti vendégek Bánkúti Eszter otthonában A búcsú estét Bíró Zoltán testvérék otthonában töltöttük. 21 személy vacsorázott együtt. Finom magyaros ételek bőségesen díszítették az asztalt és finom sütemények, amit Janka és Kató Bíró készítettek. Amikor mindenki megelégedett, imádságra nyitottuk meg ajkunkat és szívünket. Mindenki imádkozott, hangosan. Utána énekeltünk. Éreztük, hogy az Úr Jézus hallgatta imáinkat, énekeinket. Az Úr áldását kívánjuk testvéreink életére és munkájára, és ha az Úr úgy látja jónak, hogy megtartja életünket, várjuk a drága testvéreket, hogy jöjjenek újra el oda, “ahol nem jön tavaszra tél, ” Floridába. Bánkúimé Oláh testvér nyugdíjba vonult Oláh Lajos testvér, szövetségünk alelnöke a Torontói Első Magyar Baptista Gyülekezetben végzett pásztori szolgálatból 1997. január elsejétől nyugalomba vonult. Ezt Szövetségünk évközi gyűlésén hivatalosan is bejelentette. A gyülekezet várja meghívott lelkipásztorát és kedves családját. Dán László debreceni ifjúsági pásztort. A hivatalos papírok a kanadai illetékes hatóságnál intézés alatt vannak. Imádkozzunk, hogy az új pásztor minél előbb megérkezhessen. Oláh Lajos testvér ebből az alkalomból írta az alábbi verset. Búcsú szavak helyett Immár másodszor Teszem le a lantom. Merthogy már fakóbb lett Egy kicsit a hangom. De a szív, az a szív! Az maradt a régi. Az Isten szándékát Kémleli és éli. Csak a forma lesz más. Esetleg új tájak, Más vizek vezetnek, Hogy azokon járjak. Lehet jutalom is, Ha Isten úgy nézi: Kevesen voltál hív, Nosza csak dűlj néki! Vagy csak időt ad a Hazahívó szóra. Mert soha se tudni Mikor üt az óra. Én pedig: “itt állok, Másként nem tehetek." Merre utat mutat Boldog szívvel megyek. Felhívás evangélizációk tartására Egy különleges kezdeményezésről kaptunk értesítést január elején. Testvérlapunkban, a Békehírnökben azóta már olvashattuk is azt az evangélizációra való felhívást, amihez a kezdeményező Magyarországi Baptista Egyház elnökségén kívül a nagy-világ magyar baptista közösségeinek vezetői is csatlakoztak. Ezen a helyen mi is idézünk e felhívásból egy részletet Fölhívás a magyar keresztyén egyházakhoz, evangéliumi közösségekhez szerte a világon “Fölhívjuka világ bármely részén élő és munkálkodó magyar baptista gyülekezeteket és lelkipásztorokat, hogy tartsanak evangélizációkat saját országukban, saját településükön. Úgy véljük, hogy nekünk magyaroknak - épp úgy, mint minden népnek - bűnbánatra, Krisztus megbocsátó kegyelmére, megújult hívő életre van szükségünk. A legkevesebb és egyben a legtöbb, amit népünkért tehetünk és meg kell tennünk - különösen e nemzeti ünnepen - hogy a Megváltóhoz hívjuk mindazokat, akiket el tudunk érni az evangéliummal. Jézus mondja: “Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve!...” Hívjuk Jézushoz megfáradt népünket, hogy nyugalmat, békét, kibontakozást és szabadulást találjanak mindazok, akik még nem ismerték meg az üdvösség útját! ” (részlet) A fölhívás március 14-15-16-át jelöli meg az evangélizációk időszakának. Engedjünk a buzdításnak és ekkor és minden adódó alkalommal szervezzünk evangélizációs istentiszteleteket, hogy a ránk bízott, magyar nyelven hangzó Jóhír túljusson templomaink falain. A nagyvilág számos pontján élő magyar baptisták szíve együtt doboghat ezeken a napokon, amennyiben együtt állunk majd imádságainkkal, könyörgéseinkkel az Úr trónja előtt. __________________________________3. oldal Korrekció Januári számunkban két olyan hibát is találtunk, amit korrigálni szeretnénk. A 3. oldal közepén található mondat helyesen: Dániel három birodalom tanácsadója volt. A 6. oldalon levő chicagói interjút Demeter András készítette. A hibákért elnézést kér a szerkesztő. Lapozgassuk a Bibliát! ORSZÁG • Kelj feljárd be ez országot hosszában és széliében: mert néked adom azt. • És mikor az ö országának királyi székére ül, írja le magának könyvbe e törvénynek mását a Lévita-papokéból. • És állandó lészen a te házad, és a te országod mindörökké tiéd lészen... • E földnek országai mind énekeljetek Istennek: zengjetek dicséretet az Úrnak! • Mert a nép és az ország, a mely néked nem szolgáland, elvész... • És keresék közülök valakit, a ki falat falazna, és állana a törésen én előmbe az országért, hogy el ne pusztítsam azt; de senkit nem találék. A megfejtést (igehelyeket) április közepéig várja a szerkesztő. Megfejtések: November: Az Igéről Mindegyik idézet Jeremiás könyvéből volt. 1.1:12; 23:9; 11:8; 23:28-29; 5:14; 23:22. Egyetlen helyes megfejtés érkezett: Helen P. Mezei, Baton Rouge, LA.