Evangéliumi Hírnök, 1997 (89. évfolyam, 1-11. szám)

1997-11-01 / 11. szám

1997. november 9. oldal Everything went fine for the Chicken. He ate all he .wanted. He never worked. He grew fat and lazy. But then one day he heard the farmer say to his wife that the preacher was coming to visit the next day and they should have fried chicken for dinner. Hearing that, the chicken decided it was time to leave. But when he began to fly he found that he had grown too fat and lazy. Instead of being able to fly, he could only flutter! So the next day the farmer’s family and the preacher ate fried Chicken. When you give up the challenges of life in pursuit of security, your ability to fly turns into a flutter. And that’s the reason Eagles fly and Chickens flutter. Dr. Donald E. Wildmon (The AFA Journal) ÚTLEÍRÁS Sokáig gondolkoztam azon, hogy mit is írjak. Hogy kezdjem el ezt az útleírást. Legyek nosztalgikus, ‘s idézzem ezeket a mindannyiunk által jól ismert sorokat? "Hol vagytok ti régi játszó társak közületek csak egyet is hadd lássak" Igen, keresem régi, volt társaimat, akik­kel együtt róttuk Erzsébet poros utcáit, amint vasárnaponként, meg ki mikor, mentünk a Ferenc utcai imaház öreg pad­jai közé. Azóta több mint negyven év telt el. Másfél emberöltő. Az a maroknyi csoport, mely akkor útnak indult, azóta világgá széledt. Biztos vannak, akik már befe­jeztek földi pályafutásukat is, és “haza költöztek” az Égi Otthonba. Akik meg még itt vannak, azok megtalálhatók a világ majd minden részén, Európától kezdve Amerikáig le Ausztráliába és még talán az Afrikai kontinensen is. A magyar úgy ismeretes, hogy kalan­dos, vándor nép. Ez a jelző pontosan illik rám. Útleírásomat SUMBAWA-ból küldöm. Hát ez meg hol van? kérdezik! Indonézia több mint 13.000 szigetéből az egyik, nem a legnagyobb, de a nagyobbak közé sorolható. Az “Arany Földje ’ nevet adták neki a helybeliek. Talán ha Báli szigetét említem, akkor az ismerős. Sum­­bawa a második sziget Keletre Bálitól. Mit keresek én Indonéziában? Itt dol­gozom, már második éve. Egy évet töltöt­tem a fővárosban, Jakartában, s most második hónapja vagyok itt Sumbawaban. Hogy kerültem ide? Úgy mint a világ többi részére, Törökországtól Kínáig, Szaud Arábiától Magyarországig. Én azok közé az emberek közé tartozom akik róják a világot, egyik munka után a másikba kezdenek, épp ott, ahol szükség van rájuk. Vándorlásaim alatt volt alkalmam sok helyen megfordulni, sok szokást megis­merni. Sőt azok közé a szerencsés kevesek közé tartozom, akik visszajutottak Magya­rországra, “kiküldetésre. Pont negyven évre rá, hogy elhagytam Magyarországot jutottam el újra Kaposvárra egy amerikai vállalattal. Azt az érzést nem lehet papírra vetni. Azt át kell élni. Újra otthon! Negy­ven év álma valósult meg. Habár a kiküldetés rövid éltű volt, mégis életem egyik fénypontjának nevezem. Legtöbb időt muzulmán országokban töltöttem. Itt is a népség közel 93% muzulmán. Mégsem éreztem magam soha kívül állónak; soha nem éreztették velem, hogy én más vagyok, mint ők. Sok szépet és jót láttam az évek alatt, amíg jártam a különböző helyeket. Nagyon megható volt az, amikor Szaud Arábiában éltem, s nap­nyugtakor mentem az országúton. A nagy teher kocsik - egyik a másik után álltak félre és sofőrjeik Mekka fele fordulva kezdték mondani esti imájukat. Senki nem kényszerítette őket, senki nem vonta volna őket felelősségre, ha nem állnak meg. Ön­­maguktól álltak meg hálát mondani, hogy szerencsésen megérték a nap végét. Indonéziai kiküldetésem alatt sokat utaztam különböző városokba. Hol repülővel, hol vonattal, de néha, ha muszáj volt, kocsival. Ilyen útjaim alatt egy kü­lönleges dologra lettem figyelmes. Kis fal­vak előtt fiatal gyerekek leállították az arra haladó kocsikat és adományt kértek. Nem maguknak, vagy valami sport pálya építé­sére, hanem egy új mecset építési alapra. Jókedvű udvarias gyerekek voltak. Ami­kor először megállítottak, nem tudtam, hogy mit akarnak, s csak mondtam a sofőr­nek, hogy menjen tovább. De aztán, ami­kor ez többször előfordult, akkor megállít­tattam a kocsit és megkérdeztem, hogy mire gyűjtenek. Elmagyarázták, hogy a falu nő, s szükség van egy új mecsetre, de szegények és nincs rá pénzük. Azt remélik, hogy azok, akik arra haladnak megsegítik őket. Adományom udvariasan megkö­szönték: “Treima Kasi Pák” (Köszönöm Szépen Bátyám). Megható volt. Ahelyett, hogy szórakozni mentek volna, vagy fut­ballozni, gyűjtöttek. Hitük más mint a mi­enk, de példamutatóan komolyan veszik. Amit tőlük láttam, azon elgondolkoztam. Hajlandók vagyunk-e mi is gyűjteni, főleg hajlandók vagyunk-e mi is adakozni, hogy templomok, imaházak épüljenek ott, ahol már kicsi, vagy öreg az, ami van? Gondolunk-e arra, hogy nekünk, akik nyugaton élünk, mi minden megadatott, amit mások hiányolnak? Haj landók vagyunk­­e lemondani dolgokról, hogy segítsünk azokon, akiknek nem adatott minden úgy meg, mint nekünk? Amíg Magyarorszá­gon voltam alkalmam volt belátni a ne­hézségekbe, amivel testvéreink küszköd­nek. Ok nem állítják le a kocsikat, hogy segítséget kérjenek. Saját erejükből építik az új Siont. Bővítik Isten házát, hogy he­lyet biztosítsanak azoknak, akik haza talál­nak, akik megfáradtak és felújulásra szomjúhoznak. Emlékszem, hogy mielőtt elhagytam Magyarországot, milyen jó volt az ima­házba menni. Menedék volt, mentsvár volt, kőszikla a viharos tenger közepén. Biztonságot adott. S ahogy akkor kellett a biztonság, most még jobban kell, most még nagyobb a vihar, a bizonytalanság, mint akkor volt. Az indonéziai gyerekek arra emlékeztettek, hogy nekünk is segíte­ni kell, és nem csak ott, ahol vagyunk, hanem ott is ahol nagyobb a szükség. Talán egy kicsit eltértem útleírásom témájától, de oly élénken él bennem ez a történet, hogy úgy éreztem, el kell mon­danom. Egy mozaik a negyven évnyi ván­dorlásból. Hogy hány ilyen történetre em­lékszem, nem tudom. Hogy hány felejt­hetetlen élményben volt részem, meg­számlálhatatlan. De amire emlékszem, azok közűi néhányat szeretnék megosztani a testvérekkel, régi társaimmal. Most ennyi elég. Legközelebb majd Törökországról, ahol az első keresztyének menedéket találtak az üldöztetésük során. Addig is sok szeretettel gondolok minden régi ismerősre, úgy az erzsébetiekre, mint mindenki másra. Hisz mi akkor egy nagy család voltunk. Megismerkedtünk Ta­hiban, Balatonfoldváron, meg amint jár­tunk különböző gyülekezetekbe az er­zsébeti pengetős zenekarral. Mindenki testvér volt, és hiszem és remélem, hogy az is maradt. Udvarhelyi Gábor (Gabriel Hill) World Distribution of Bibles and Testaments by Bible Societies November 1, 1995 - October 31,1996 Hie figures Mow represent the Scripture Distribution by Bible Societies und Bible Society Offices that together form die United Bible Societies. They do not include (fetribution by other publishers 19,370,417 11,75**2 12,157,175 11.2S5.2I4 BIBLIS TISTAMENTS The church, through the power of the Holy Spirit, has the ability to reshape the character of the nation... But unless the church gets its act together, we will blow countless opportunities to influence the word for Christ. George Barna HOW DO YOU KNOW YOU HAVE ETERNAL LIFE ? “And this is the record, that God hath given to us eternal life, and this life is in his Son. He that hath the son hath life; and he that hath not the Son of God hath not life.’’ (1 John 5:11-12)

Next

/
Thumbnails
Contents