Evangéliumi Hírnök, 1997 (89. évfolyam, 1-11. szám)
1997-01-01 / 1. szám
(USPS 716-300) Rev. Dr. Vitéz Ferenc 493 Amboy Ave Perth Amboy, NJ 08861 H SECOND CLASS POSTAGE PUBLICATIONS POSTMASTER: Send Form 3579 to Hungarian Baptist Convention of North America 2800 Fordham Rd„ N.E. Palm Bay, FL 32905 1997 február 9 István, a vértanú ApCsel 6:1-15; 7:57-60 Mikor a Szentlélek tanácsára az első gyülekezetben megválasztották és kirendelték az első diakónusokat, a hét férfi egyike volt István. Görög származású, nevének jelentése: korona, koszorú. Egyéniségét a 8. vers jellemzi, s élete bizonyítja, hogy “nem félelemnek, hanem erőnek Lelkét ” kapta. A Lélek ajándéka volt a bátorság, igaz hűség mindhalálig. Bátorság a nép között (9-11) Nem volt könnyű a Jeruzsálemen kívüli zsinagógák népével való szembehelyezkedés. A tömeg tombol haragjában, eluralkodik a tömeghangulat, de István kitart az igazság mellett. Reá rohannak és a tanács elé viszik. Bátorság a tanács eló'tt (Vád- és védőbeszéd) A vádlók felfogadott hamis tanúk, s vádjaik szinte ugyanazok, mint egykor Jézus vádolóié. A tanítvány követi Mesterét. A vádakra nem szükséges válaszolnia, megszégyeníti őket az Istvánt körülsugárzó égi fény. Védőbeszéde: Páratlan bizonyságtétel! (53 versen át) Az ősatyák történetének pontos ismeretében bátran a zsidók fejére olvassa vétkeiket. Az atyák megölték a prófétákat, a fiák megölték az egyetlen Igazat, a Messiást. Lehet, hogy némelyeket szíven talált e beszéd, de a többséget végső haragra ingerelte, “árulókká és gyilkosokká ” lettek. Bátorság a halállal szemben (54-60) István lelke készen áll. Már nem a félelmetes tömeget látja, sem a rázúduló köveket. Amit lát: 56. vers. Talán akad még a szanhedrinben, aki emlékezett Jézus szavaira: Márk 14:62; és a kereszten elhangzott imádságra: Luk 23:24. István életének utolsó fohásza is ez volt: “Uram, ne tulajdonítsd nekik e bűnt! ” A keresztyénség első vértanúját az Ige szerint még sok más követte. Az evangélium terjedését ez nem állította meg, sőt inkább még további növekedésére szolgált. A halálig hívek életpéldája még ma is felragyog, bátorságot és nagyobb buzgóságot önt szívünkbe. “Légy hív mindhalálig és néked adom az életnek koronáját!” (Jel 2:10) Aranymondás: ApCsel 6:8 1997 február 16 Priscilla és Akvila ApCsel 18:1-4; 18-19; 24-26; Rm 16:3-5a “Ha valaki egy mérföldre hív el... ” A megtért római zsidó házaspár jól ismerte a második mérföld titkát, sőt, a sokadikét is. Hosszú utat jártak meg az Úr szolgálatában. Feladatuk az úgynevezett “háttérszolgálat” volt, amelyre a misszióban mindig szükség van. Vándorlásuk okát igénk 2-3. versében találhatjuk meg. Útjuk Rómából Korintusba, majd Efézusba vezetett, végül vissza Rómába. 1. Korintus Athénhez hasonlóan telve volt bálványokkal. Főistenük Afrodité volt, az ő tisztelete címén virágzott az erkölcstelenség. Nagy szükség volt a Pál által hirdetett evangélium tiszta fényére. Itt lettek munkatársai Priscilla és Akvila, fizikailag és lelkileg is. Otthont is náluk talált. A másfél évi kitartó szolgálat, - a kezdeti eredménytelenség után - meghozta gyümölcsét. Beteljesedett Isten kijelentése, hogy "Néki sok népe van abban a városban. " Másfél év után 2. Efézusba mentek az apostollal. Ez Diána városa volt, ahol életveszélybejutottak az ötvösök lázadása, majd Skéváh fiainak támadása miatt. Isten Lelke azonban itt is diadalmasan munkálkodott. A házaspár fájdalmas búcsút vett a Jeruzsálembe tartó apostoltól, s ezután Apollóssal társultak. Apollós a Szentírás tudósa volt, de nem jártas a legutóbb történt dolgokban, az apostolok tanításában, s csak a János keresztségét ismeri. Priscilla és Akvila bizonyságtétele felvilágosította, együttes szolgálatuk nagyon eredményes volt. Apollós alázatát mutatja, hogy vállalta a más után való “öntözés” szolgálatát. 3. Visszatértek Rómába. Valószínűleg Klaudius halála után, Kr.u. 54-ben. A római hívek az ő házuknál jöttek össze. Itt is hűségesen szolgáltak. Pál apostol levelei végén külön köszönti őket. (Nevüket három helyen említi az ApCsel, Pál levelei szintén háromszor, keressük ki ezeket!) A szívbéli szeretettel írt köszöntések sorában legszebb a Róma 16:3-4. verse. E házaspár misszionáriusi lelkületű volt, a külmisszióban szolgáltak. Nem keseregtek az otthonból való elűzetésükön, de mindenütt megtalálták helyüket a szolgálatban, és áldására voltak környezetüknek. Bárhová kerüljünk is a világban, Isten feladatot bíz ránk. Kövessük engedelmesen! Aranymondás: Róma 16:3-4 1997 február 23 Timótheus Alapige több helyről Az idősebb korosztály véleménye a “mai fíatalok”-ról mindig ugyanaz volt. Isten azonban mindid talált olyan fiatalokat, akik átvették a stafétabotot, folytatták a munkát. így tudtak a gyülekezetek fennmaradni és növekedni. Ezek közt is kiemelkedő példakép az ifjú Timótheus. Nevének jelentése: Istent félő, tisztelő. Hazája: Listra, vagy Derbe, Galácia déli része, a mai Törökország területe. Bemutatása: ApCsel 16:1-5 Az apostol első látásra felismeri benne az alkalmas lelkületet, s az atyafiak részéről is jó bizonyságot nyer. Pál elhívja a missziómunkára Miután lerendezte a fizikai feltételeket, kirendelése valószínűleg imádsággal és kézrátétellel történt, amint egy későbbi helyen megemlékezik erről. Az apostol Timótheust lelki gyermekeként vezeti be a szolgálatba. A munka gyümölcse hamarosan megmutatkozik. Hűséges a szolgálatban (lKor 4:14-17) Pál minden új megtértet gyermekeként, szeretettel gondozott, bár sokféle pogány szokással, tévelygéssel kellett megküzdenie. De mindezt felülmúlja ifjú munkatársa iránt való szeretete. Timótheus töretlen hűsége, ragaszkodása érték és vigasztalás volt számára. Fii 2:19-22 Az örömről szóló levélben úgy ajánlja őt, mint aki szívén viseli lelki atyja és a gyülekezetek sorsát. Ezekről jó híreket visz, amik felvidítják az apostol szívét. “Senkim sincs hozzá hasonló indulatit, ” “együtt szolgál velem, mint atyával a gyermek. ” A végső elváláskor hullatott könnyek is ennek bizonyságai. A Timótheushoz írt levelek valóban atyai hangvételűek, telve bölcs tanácsokkal, később pedig a kész igehirdetőhöz szóló komoly intésekkel, amelyeket megszívlelhet a késői kor minden lelki szolgálattevője. A levelek minden része értékes és evangélizáló tanításra alkalmas. Timótheus hitének alapja (2Tim 1:3-7) Karaktere gyermekkorától kezdve formálódott. Szívhezszóló tanulság: milyen sokat jelenthet egy hívő édesapa, nagymama! A kiválasztás az Úr részéről megtörtént, az apostol kézrátétele által pedig elnyerte a Lélek ajándékát. Timótheus nemcsak a hűséges szolgálatban, de életében is megvalósította: “Légypélda a hívőknek!’’ Adjon az Úr ma is ilyen lelki vezetőket nekünk! Aranymondás: lKor 4:17 G.O. 12. oldal 1997. január
