Evangéliumi Hírnök, 1996 (88. évfolyam, 1-12. szám)
1996-04-01 / 4. szám
6. oldal WjéliUTTti Hír nőj 1996. április Hegyi-Füstös István: AZ APOSTOLOK LOVÁN Komya Mihály élete és munkássága — 9. rész 1893. Kisegyháza. A baptisták bemerítésre készülődnek a folyó partján. A zöldellő füvön öltöző-sátrakat állítanak. A parton emberek sokasága. Áhítatos, kíváncsi tekintettel lesik, várják: miféle látványosság lesz itt? A hatalmas fűzfa lombsátra alatt asszonyok tereferélnek:- Én még nem láttam ilyet!- Ugyan, milyen ruhában merítkeznek meg?- Ni, az ott a prédikátoruk, vagy papjuk, vagy miféle vezetőemberük, az a szigorú nézésű...- Komyának hívják, Komya Mihálynak. Szalontai parasztember, de jobban érti az a szót, mint sok püspök! Én hallottam egyszer: a váradi állomáson beszélt a sokasághoz. De olyan szépen ám, hogy majd lemaradtunk a vonatról az urammal.- Asszonyok, nézzétek csak: ott a sátor előtt Szaveta is, a román menyecske! Hát az is be akar merítkezni?! Hej, pedig az ura már meg is verte érte. Mandru hallani sem akar arról, hogy a párja beálljon a baptisták közé. Persze most itt az alkalom, - “férjem-uram az erdőn, én meg - halleluja! - bemerítkezem a folyóba.” No, lenne itt nemulass, csak megtudná a favágó, mire készül a felesége! Biri, a cserfes szájú főpletykás már el is osont az erdőre, vitte lélekszakadva a hírt: - Mandru, Mandru, feleséged baptista lesz, már ott is van a folyó partján... A favágó cimborái harsogó nevetéssel csúfolják a megszégyenült férjet. Ugrasztják, heccelik. Még komisz tréfákat is megeresztenek. S a román férfi azonmód, baltával, dühtől részegükén rohan a folyó felé: - Hol az a kígyó, hol azok a gazok, had vágom le őket! A helyzet valóban aggasztó. Ez a dúló-fúló vadember mindenre képes. Már ott csörtet a nádas szélén. Már a füzeshez ért. Most ott lépdel a sátrak közt, kezében sújtásra készen villog a fényes - éles balta. Jaj, ha az egyszer levág valakit! Mindenki futva menekül előle. Vagy tán mégsem? Igen, Komya, a misszionárius nyugodta áll. Mikor megérti a helyzetet, határozott léptekkel odasiet a dühöngő emberhez:- Isten hozott, kedves barátom. De jó, hogy itt vagy! Kitaláltad, mi kell éppen most nekünk: úgy ám, egy balta. Nézd, barátom, itt ez a sátorkaró. Nem megy be a földbe, hogy is menne, - tompa. Ki kéne hegyezni. Látom, ügyes, erős ember vagy, kérlek, igazítsd meg már egy kicsikét. Itt egy fatönk, ez ugye jó tőkének? Egy két ütés... hű, de erős vagy, így így - jó is lesz. Had lám, persze: ez elég hegyes. Most a fokával, légy olyan jó, fratye Mandru, üssed bele a földbe! Hupp, hupp, ez az, máris jó! Köszönöm, barátom, jó szolgálatot tettél nekünk.- Imé, a karó milyen jól tartja a sátrat. E nélkül a gyámol nélkül elvinné a szél az öltözőnket. De most szilárd. Úgy van ez, mint a mi földi sátorházunk: a testünk. Milyen jó, hogy életünk tartóoszlopa: Jézus Krisztus megvéd bennünket az összeomlástól. Mint a karó a sátrat. Aztán a sokasághoz fordulva így folytatta, megemelve a hangját, hogy a távolabb levők is hallják: “A fejsze immár a fák gyökerére vettetett. Azért min - den fa, amely rossz gyümölcsöt terem, kivágattatik és a tűzre vettetik” (Máté 3:10). S beszélt a parasztpróféta a terméketlen élet ítéletéről, a fejsze feladatáról, s hogy mik az emberi élet kívánatos gyümölcsei, amelyek megtérülésére az irgalmas Isten elsegíti a megtérő embert. Az Ige hirdetője hirtelen lehajolt, s kitépett egy marék füvet. Felmutatta és így folytatta tovább: - így szakíttatik ki az az ember, aki nem él az Úr Jézus Krisztusban. De aki benne bízik, az Ő erejével él: az virágzik, fejlődik, termést hoz! Ki tudná mindazt elmondani, amit ez a csodálatos ember prédikált, ott az Isten kéklő ege alatt. Szavait nem írták gyorsírók, mint kortársának, az angol Spurgeon-nak igehirdetéseit. A magyar paraszt útegyengető bizonyságtételét csak az emlékezet őrzi. Nos, fratye Mandru az élő emlékezők közé tartozott. Szíve tábláira íródott Komya minden szava. Lelke kavargó zűrzavara szépen lecsillapodott, érzései, gondolatai elrendeződtek. Valami kimondhatatlan nyugalom költözött a szívébe.- Mondd, itt maradsz, vagy hazaviszed a feleséged? - kérdezte halkan, bizalmas gyöngédséggel Komya.- Itt maradok - mondta, és kérte: keresztelje meg majd később őt is! ... És a folyó partján felujjongott az örömének. ... És a csillogó víztükör sugárzó szépen dajkálta a Napot, amikor a többiekkel együtt Szaveta asszony is a hullámok alá merült, és kilépett onnan. Volt még az-évben Kisházán bemerítkezés, s azt mondják, még szívet emelőbb volt. ... Amikor Mandru is megkeresztelkedett a folyóban: az Atyának, Fiúnak és Szentlélekneknevébe... (Folytatjuk) CSALÁDI KAPCSOLATOK NAGYSZALONTÁVAL 2Tim 1:3-5 A magyarországi baptista misszió százötven éves évfordulója alkalmából sok féle emlék, emlékezés jön, jöhet felszínre. Mi, bihariak, Szalonta környékiek kivételesen is sajátos emlékeket, érzéseket őrziink. Nekünk baptistáknak olyan Nagyszalonta, mint a reformátusoknak Vizsoly. Talán egy kicsit még több is. Vizsolyban megszületett a magyar nyelvű Biblia, Nagyszalontán a magyar (román) nyelvű baptista misszió. Ehhez természetszerűleg kötődik Arany János neve, akit sajátos stílusában, vagy attól függetlenül, még nem haladt meg egyik hasonló értékű magyar költőnk sem. Nagyszalonta mindig csúcsot jelentett. És is a bihari baptistákban egy sajátos öntudat. Ha ez egészséges, nem is olyan nagy baj. “De, hogy a dologra térjek. ” Családunkban mindkét ágon közvetlen gyökerek nyúlnak vissza Szalontáig. Nagyanyámat, Szilágyi Zsófiát és édesanyámat, Szabó Rózát Tóth Mihály merítette be a Kölesér nevű patakban. Ennek a bemerítésnek a különlegessége, hogy ez volt az utolsó bemerítés, amelyet még a Komya - Tóth uttöröpár végeztek. Hamarosan el is vágta tőlünk Nagyszalontát a trianoni határ. Mi Trianont nemcsak országcsonkításnak éreztük, hanem a magyar baptista misszió elevenébe vágó tragédiának is. Isten különös titka folytán feleségem, Tóth Gabriella ágán még mélyebbek a gyökerek. Bodoki Lajos, akit az erdélyi misszió is sajátjának tekint, Meyer egykori munkatársa, az Igazság Tanúja szerkesztője feleségem dédapja. így a mi gyermekeink már ükunokák. Istennek legyen hála, eddig az egész vonal a misszióban maradt. Istennek legyen hála, hogy gyermekeink a felmenő ősök buzgóságával, odaadásával szolgálják az Urat. Úgy gondoltam, úgy éreztem, hogy a százötven éves évforduló alkalmából hasznos lehet egy ennyire személyes jellegű megemlékezés is. Soli Deo Gloria! Oláh Lajos
