Evangéliumi Hírnök, 1996 (88. évfolyam, 1-12. szám)
1996-11-01 / 11. szám
1996. november 9. oldal AKIK ELMENTEK TÓTH BÁLINT 1892-1996 Tóth Bálint testvér Magyarországon, Őrszentmiklóson született 1892. január 25-én. Amerikába 1909-ben jött, North Dakotában telepedett le. Ott megnősült és feleségével átment Kanadába, Woodridge, Manitobába. Abba az időben az állam 160 aker földet adott ingyen az új farmeroknak. Tóth testvér egész életében jószágtenyésztéssel és földműveléssel foglalkozott. 1915-ben egy néhány magyar családdal elköltözött Saskatchewánba és Leasken telepedtek le. Ott megkezdték egy magyar baptista gyülekezetei amely éveken keresztül hűségesen fáradozott Isten Országának épitésén. Sok magyar találta meg itt üdvösségét a Jézus Krisztusban való hit által. Tóth testvér volt az első orgonista a gyülekezetben. Mónus János lelkipásztor testvér szolgált ott eredményesen éveken keresztül. Tóth testvér 1950-ben nyugalomba vonult és beköltözött Saskatoonba. Második feleségének testi gyengesége miatt beköltöztek a Circle Drive Personal Home-ba. Ott a felesége később meghalt és Tóth testvér ott maradt mind addig, amig az Úr őt is haza nem hívta. Tóth testvér - nagy családjával - hűségesen szolgálta az Urat a Magyar Baptista Gyülekezetben mind addig, amig az létezett Leasken. Miután bementek Saskatoonba egy Christian Missionary Alliance gyülekezetben dicsérték az Úrat. Ehhez a gyülekezethez tartozott a fent megnevezett öregek otthona. Tóth testvér jelen volt az istentiszteleten minden vasárnap délelőtt és este, kivéve életének utolsó három hetében. Jól értette az angol nyelvet, de az utolsó években a hallása igen hiányos lett. Minden alkalommal megköszönte a prédikátornak az üzenetet ilyen szavakkal: “nem hallottam mindent amit mondott, de az arcáról és szeméből láttam, hogy szereti Jézus Krisztust, akiről prédikált. Én is igen szeretem Őt.” Közelben lakó gyermekei hűségesen látogatták apjukat és, szerintük, bármikor mentek be szobájába, vagy Biblát olvasva vagy imádkozva találták. A gyászistentisztelet Leasken történt, mivel családjának egy része és számtalan ismerőse ott lakik. Mivel az imaházban nem lett volna hely a nagy közösségnek, a Lions Hall-ba jöttek össze julius 12-én. A Saskatoon-i lelkipásztor Rev. John Peifer, és a Leask-i lelkipásztor Rev. Eldon Boldt szólták az Igét. Egyik ezt is mondta: “A gyülekezetben nem lehetnek kedvenc tagok, de Tóth testvér mindnyájunk kedvence volt. Igen fog hiányozni. ’ Gyászolja hat leánya és egy fia, családaikkal, 21 unokája és sok déd-unokája és ük-unokája is. Etel leánya, azt mondta, hogy igen meglepte őket édesapjuk halála és az hogy több mint 104 esztendeig élt nem könnyít az elválás fájdalmán. Nem sok ember él 104 esztendőt itt ezen a földön. Még kevesebb tölti egész életét Jézus Krisztus szolgálatában. Tóth testvér hű volt mindhalálig. Az ilyennek az “élet koronája ” igértetett (Jel 2:10). Tóth testvérünk emléke áldott, élete példa lehet részünkre. Az évek mennyisége szép, de a minősége fontosabb. Milyen jó, mikor a mennyiség sok és a minőség dicséretes. "Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jő el a ti Uratok... Ezért legyetek ti is készen... ” (Mt 24:42,44) A Tóth család nevében: Molnár Balázs Joó Sándor: Elmúlt évek ajándéka A fejed felett hát elmúltak az évek s az ifjúság olyannak tekint téged, mint kit itt felejtett az idő. Sebaj: Most élted legszebb kora jő: az idő, ama nagy aranymosó, a napok homokjából mosta ki a lelked aranyát, s most ragyogó, de szelíd fénnyel övezi még hátralevő éveid sorát. Az aranyérc nehéz, s te azért érzed hát az öregség súlyát. Ha bántanak érte, hallgass vígan, boldogan: az Úrnak ért gyümölcsre is szüksége van. A tavasz, a nyár: - ősz nélkül mit sem ér, de legdrágább a tél! Ruhája hófehér. Virág, kalász, gyümölcs: kezdet csupán, a szemlélődő pihenést az életfán a tél halk esése hozza meg. Hideg nem gyötör, ha szíved meleg, S ha öreg csontjaid oly sokszor fájnak, ez is csak ígérete egy új csodának. Gyermekkorodban is fájt a növekedés. Most benső, drágább lényed növekszik, de lelked nemsokára szárnyát bontogatja, s hogy merre szállj, Ő az utat megmutatja. Hiába gúnyolódnak, mert munka erőd nincsen... ha bánt, csak szemlélődj a drága kincsen, amit az Úr adott a közelgő vég-hez, s ne irigyeld, ki hasznos munkát végez, s napjaidhoz büszke nagy célt ne keress! Amíg szeretni és imádkozni tudsz: NEM VAGY FELESLEGES! EGY “POGÁNY GYEREK” SORSA Már átadtuk a múltnak Herjeczki András testvért. Most mégis előveszem 13 évvel ezelőtti jegyzeteimet, mert bennük Isten csodálatos megőrző és gondoskodó kegyelméről szóló tanúságtételt találtam tőle, a Csanád megyei Végegyházán töltött gyermekkorából. Miután az édesanyja elfogadta Krisztust, születendő gyermekének megkereszteltetése nem állt az új, bibliai látásával összhangban. Nagynénje azonban szörnyű csapástól féltette a házat a “pogány gyerek" miatt, akit nem tűrhetett tovább. Egy késő novemberi napon kitette pályástól a hóra, hogy haljon meg, “és vegye el a házról a csapást. ” Egy közelben lakó ember, bizonyos Kovács János vette észre a pólyát, és megmentette a gyereket. A dolog felháborító volt, de fontolgatva az ügyet, arra kényszerítették az édesanyát, jó és rossz szándékú tanácsokkal, hogy a római katolikus templomban kereszteltesse meg a gyereket. Az édesanya azonban átjárhatott titokban Kovácsékhoz néha Bibliát olvasni. - “Kovácsék arra is megkérték, hogy prédikáljon nekik az édesanyám. Igaz, soha nem tért meg Kovács János, de amikor a kis végegyházi gyülekezet elment tőle, sajnálta őket. - Hiszen negyven évig jó volt nálunk - mondogatta.” A régi statisztikákból tudható, hogy a végegyházi kis gyülekezet létezésének időtartama 1917-től 1967-ig tartott. Az utolsó tagokat Stelkovics Lajos, majd Fülep Sándor prédikátor testvérek hűségesen kezelték. Herjeczki testvér szülei 1927-ben költöztek Soltvadkertre. A családban a hit ügye mindig érzékeny kérdés volt azután is. Az édesapa a hitet azonosnak vélte a hitvallással és az egyházzal. Az édesanya pedig az élő hitre terelgette a gyermekei figyelmét. Amikor Margit nővére megtért, az édesapjuk áztatott kötéllel verte meg; de amikor András is elfogadta Jézus Krisztust és hite vallomására bemerítkezett, már nem voltenynyire veszélyesen ellenséges. Élete vége felé mint bibliás hívő ember viselkedett és gondolkodott, de az ital és a dohányzás szenvedélye erősen fogságában tartotta, de durvaságot hívő családtagjaival szemben nem tanúsított többé. Akinek Isten az életében ilyen keresztet engedett meg, az tudja, hogy milyen nagy kegyelem volt, ha a nem hívő fél viselkedésében ennyi változás beállott. A hívő édesanya a gyermekeiért gyakran imádkozott. Egy reggel az ágya mellett állva könyörgött: “Add meg Uram, hogy a fiam apja helyett is országod munkása legyen! Legyen ő is lélekmentő! András felálomban hallotta ezt, talán nem is értette meg, csak amikor 1938-ban ő is megtért. A szent szolgálatra azonnal érzett hivatást. Erről így nyilatkozott: “Az édesanyám imádságára lettem Isten gyermeke.” Herjeczki András és neje nyilatkozatai Szebeni Olivérnek, 1983. nov. 29-én.
