Evangéliumi Hírnök, 1994 (86. évfolyam, 1-12. szám)

1994-08-01 / 8. szám

1994. augusztus 7. oldal A torontói csapat A New York-i csapat A detroiti (győztes) csapat a „Kegyelem” csapat Ezután Boda Ferenc (Cleveland) ima­áhítatot tartott: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád” (1 Sám 3:9-10). Közben az Ifjúsági Bizottság elvonult és Szabóné Kulcsár Erikát (New York) választotta meg az Ifjúsági Szövetség új alelnökének, mivel Szomor Oszkár most június 8-án levélben gyülekezeti képviselőségéről és alelnökségéről egyaránt lemondott. A New York-i fiatalok Kulcsár Attilát választot­ták meg második képviselőjükké. Az elnök Torma Lídiát (New York) nevezte ki jegyzőnek, mivel Erika eddig a jegyzőnk volt. A záróének alatt perselyezést tartot­tunk az Ifjúsági Szövetség javára, majd Boda Ferenc imával zárta a közgyűlést. * * * VETÉLKEDŐ Pár perces szünet után elkezdtük a Vetélkedőt. Mikó Tibor (Detroit —, A Vetélkedő technikai asszisztense) először is elmagyarázta a válasz-regisztráló gép hasz­nálati utasítását. Ezután a játékvezető (dr. Haraszti Léland) röviden ismertetett né­hány játékszabályt. Négy csoport vett részt: Szövetségünk­ből a detroiti, a New York-i és a torontói gyülekezet fiataljai és egy vendégcsoport Clevelandból (Kegyelem Gyülekezet, Par­ma, Ohio). Ha lehet mondani, idén nagyobb volt az izgalom meg az érdeklődés, mint tavaly meg tavalyelőtt. Az első padsorokban ültek az ifjak. Nem szabtunk létszám határt a csoportoknak, hiszen az a cél, hogy minél több fiatal résztvegyen. A kérdések pontértékűek voltak: Bibliai kér­dések 2 pont; történelmi, helyesírási és kultúrális kérdések 2 pont; énekek és versek 3 pont; bonusz kérdések 1 pont. A kérdések többsége bibliai kérdés volt. A Vetélkedő minden résztvevőjének és a nézőközönség minden egyes tagjának ma­gyar koronás-címeres írópapír és boríték készletet adtunk. Ezenkívül Rév. Oláh Lajos minden csoport két legjobb játéko­sát saját könyvével (Oláh Lajos: „Ihletett írások”) jutalmazta. Detroitból Szilágyi Gyula, Für Béla és Für Anikó; New Yorkból Kulcsárné Piros Szilvia, Torma Lidia és Kulcsár Ferenc; Torontóból Ta­más Tibor és Bolla Sándor; és a „Kegye­­lem”-csoportból pedig László Dani és Fa­zekas Petra voltak csoportjaik legjobb játékosai. Ezenkívül minden csoport ösztöndíjat kapott: az első US$100 (Detroit), a máso­dik US$50 (Kegyelem), a harmadik U S$30 (New York) és a negyedik helyezett pedig US$25 (Torontó) kapott. Természetesen a nyertes detroiti csoport újból hazaviheti még egy évre a vándordíját. Szeretnék ezúton gratulálni a következő fiataloknak különleges szép szereplésükért: Szép fölsorolásért: Fazekas Petrának (há­rom híres magyar fölsorolásáért; Szép szavakért: Für Anikónak (Dr. Bán Rozá­lia gyűjteményéből: „Az Ó—Testámentom Könyvei”; Petőfi Sándor: „Talpra ma­gyar”; László Dánielnek (I. Korinthus 13); László Gabriellának (121. Zsoltár); Szép éneklésért: Für Bélának és Kulcsárné Piros Szilviának; és végül legjobb egyéni szerep­lésért: Szilágyi Gyulának, aki a legtöbb kérdésre tudta a választ, és így a III. Vetél­kedő legjobb egyéni játékosa lett. Szeretnénk felhívni fiataljaink figyelmét arra, hogy a Vetélkedő célja a tanulás — méghozzá az ő bibliai és magyarság isme­reteik mélyítése. Előre kiadjuk a kérdése­ket, hogy versenyre fölkészülés közben játszva megtanulhassák azt az anyagot, amit az itteni iskolákban nem tanulhatnak. Sok helyen nem adtuk meg a választ, hogy kutató munkára serkentsük a fiatalokat. Több javaslatot is tettek a résztvevők. PL: legyen külön egy ifjúsági és egy felnőtt vetélkedő — és legyen több kérdés, hogy igazságosabb legyen a tudás-szint felméré­se. Beszéltem erről Oláh Lajos testvérrel és pozitívan állt hozzá a dologhoz. Köszön­jük ezeket a javaslatokat. Nagyon szívesen veszem, ha saját kérdé­seiteket elkülditek nekem, hogy azokból a kérdésekből is válogathassam össze a jövő évi Vetélkedő kérdésanyagát. Külön meg szeretném köszönni Rév. Oláh Lajosnak, a Rámái Tábor vezetőjé-Dr. Haraszti Leland átadja a vándordíját a detroiti Szilágyi Gyulának nek, hogy az idén is a Rámái Ifjúsági Táborban tarthattuk az Ifjúsági Közgyű­lést és a III. Amerikai Magyar Baptista Ifjúsági Vetélkedőt. Szeretnék köszönetét

Next

/
Thumbnails
Contents