Evangéliumi Hírnök, 1994 (86. évfolyam, 1-12. szám)

1994-02-01 / 2. szám

POSTMASTER: Send address Change to, Evangéliumi Hírnök, Hungarian Baptist Union of America

2800 Fordham Road N.E., Palm Bay, Florida 32905-4312

(USPS 716-300)

VOL. 86., NO. 2. FEBRUARY 1994 86. ÉVF. 2. SZÁM, 1994. FEBRUÁR

Official Organ of the Hungarian Baptist Union of America___________Since 1908 Az Amerikai Magyar Baptism Szövetség hivatalos lapja

AZ EVANGÉLIUM ISTENNEK H AT A L M A ” (Róma 1:16)

DE HA NEM TENNÉ IS----------------------------------------Dániel 3:17-18-----------------------------------------„Imé a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő tüzes kemencéből, és a te kezedből is, óh király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra óh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk és az arany állóképet, amelyet felállítottál, nem imádjuk. " (Dn 3:17-18)

Általános felfogás hívők között, hogy Isten a benne bízókat minden veszedelemből kiszabadítja. Mindnyájunknak vannak élményeink arról, hogy Isten meghallgatta az imánkat, és csodálatos módon kimentett nehéz helyzetekből, meggyógyított betegségekből, megvédett rosszindulatú emberek között, megóvott szerencsétlenségektől. Hányszor idézzük ezt a zsoltárverset: „Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket” (Zsolt 34:7). Vagy ezt a másikat: „Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé” (Zsolt 37:25). Ilyen és ezekhez hasonló bibliai idézetek könnyen lelki gőgöt és esetleg rosszul értelmezett biztonságérzetet fejleszthetnek ki a hívőkben. Nagy a kísértés arra, hogy magunkat különbnek tartsuk a világnál és azt képzeljük, hogy ránk a természet törvényei nem vonatkoznak. Sok példa van arra, hogy őszinte és komoly hívők úgy értelmezik a Szentírást, hogy nekik valami külön szerződésük van Istennel a földi élet megpróbáltatásainak az elkerülésére. Ténylegesen van a hívőnek egy különleges kapcsolata Istennel itt a földön. Ez a kapcsolat biztosítja a hívőt arról, hogy Isten számon tartja őt. Még fejének hajszálai is meg vannak számolva. A hívő ember élete érték Isten előtt, aki a verebekről is gondoskodik. Igaz azsoltáros csodálatos bizonyságtétele: „Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a te sátorodhoz” (Zsolt 91:10). A Szentírás Istentől ihletett bátorításai igazak és a hívő joggal hivatkozik rájuk.

A címben idézett igeversek alapján szeretnék mélyebbre menni, és felhívni a figyelmet arra, hogy a gondviselő és világot kormányzó Istennek sok olyan titka van, amit csak az igehelyek összefüggése nyilatkoztat meg a számunkra. A hívő ember szövetségben van Istennel, de nem úgy, mint Jákob képzelte, mikor Ézsau elől menekült. „És fogadást tőn Jákob, mondá: Ha az Isten velem leend és megőriz engem ezen az úton, amelyen most járok, és ha ételül kenyeret, s öltözetül ruhát adánd nékem; És békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az Űr leend az én Istenem” (lMóz 28:20-21).

Történt pedig ez azután, hogy álmában egy létrát látott, amelynek teteje az eget érte. Angyalok jártak fel és alá azon és az Úr megszólította Jákobot és megígérte neki, hogy azt a földet, amelyen fekszik, neki adja és az ő magjának. „És imé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahová menéndesz, és visszahozzalak e földre, mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem, amit néked mondottam” (lMóz 28:15). Isten szuverén kegyelemből megújította az Ábrahámnak tett ígéretet. Jákob elhitte az isteni kijelentést, de azért magát csak föltételesen kötelezte el Istennek arra az esetre, ha Isten tényleg visszahozza őt atyja házába. Ha anyagilag is jószerencsés lesz, ez esetben tizedet is fogadott abból, amit majd Isten ad neki (lMóz 28:22).

Áz Ószövetségben sok példát találunk arra, hogy istenfélő emberek is úgy gondolták, hogy Isten félelme biztosítja számukra a jó előmenet élt, tekintélyt, gyermekáldást, egészséget, biztonságot. Jób könyvének lényegileg ez a témája. Jób barátai, Elifáz, Bildád és Czófár nem tudják elképzelni, hogy valaki ártallanul szenvedhet. Azzal vádolták az istenfélő Jóbot, hogy valami titkos bűne lehet és ezért bünteti Isten. Jób nem tudott ilyenről, ártatlanságát bizonygatta és nem értette, miért látogatja őt Isten kemény csapásokkal. De nem lázadt föl Isten ellen. Miután elveszítette barmait, szolgáit és gyermekeit, emberi szomorúságot és gyászt mutatott, megszaggatta köntösét, megborotválta fejét, a földre esett. De mégis így szólt: „Az Úr adta, az Úr elvette. Áldott legyen az Úrnak neve” (Jób 1:21). Amikor maga is súlyos betegségbe esett, és testét undok fekélyek borították el talpától fogva a feje tetejéig, akkor kétségbe esett feleségét így korholta: „Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat ne vennők-é el? (Jób 2:10. Jób nem értette Isten szándékait, de nem ábrándult ki Istenből. Az Ószövetségben talán sehol nincs olyan (Folytatás a 4. oldalon)

Dr. Haraszti Sándor