Evangéliumi Hírnök, 1993 (85. évfolyam, 1-12. szám)
1993-08-01 / 8. szám
10. oldal 1993. augusztus Jézus Krisztus utolsó imádsága Szálltak még el szavak, fohászok szenvedő ajkáról a kereszten, de ez volt az utolsó imádság, amelyet a földön élő emberként elmondott: ,,Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják mit cselekszenek. ” Összhatásában valami olyanféle érzést válthat ki bennünk ez az imádság, mintha azt mondta volna: Hát azért ami sok, az mégis csak sok. Mondott is Ő ilyent: „Sok jó dolgot muttattam nektek az én Atyámtól, ezek közül melyikért köveztek meg engem?" (Ján 10:32). Miért is jöhetett ajkára ez a sajátos imádság? Váratlanul nem érte a kereszthalál. Tudta, hogy a bűnösök kezébe adatik. Tudta, hogy meg fog halni, de harmadnapra feltámad. Szerette volna elkerülni ezt a tortúrát, de a Gecsemáné kertben elmondott imádságában kifejtette a teljes megadást, így szólván: „Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te." Akkor hát miért? Ember volt, érző szívű ember, aki nem volt közömbös az őt érő fizikai, érzelmi és erkölcsi hatások iránt. Tehetetlenséggel vádolták: „Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani... ” Égő sebeit méreggel akarták enyhíteni. A latrok is megcsúfolták: „Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről... ”(Mt27:34-44). Imádsága ezekre utaló reagálás. És ez lett a tökéletes portré, amit csak megcsodálni lehet. Amiből lehet tanulni, erőt meríteni, de azt a szintet embernek elérni sohasem lehet. így imádkozott, mert szerette az övéit. Mindvégig szerette őket. Hát igen! A szeretet sok mindenre képes. Nem rója fel a gonoszt... a szeretet mindent eltűr... a szeretet soha el nem fogy (1 Kor 13). Ahol az első szeretet tüze ég a szívekben, ott a Krisztust követők nagy örömmel veszik, ha méltókká téteknek a szenvedésre Krisztusért. Mindegy, hogy kitől. És el tudják szenvedni egymást a szeretet által. De jaj ott, ahol kihűl az első szeretet tüze! Addig falják egymást, míg fel nem emésztik (Gál 5:15). Akár Galáciában, akár Laodiceában, akár az utolsó időkben, mint napjainkban is. Szeresd azért a te Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes elmédből és minden erődből. Nem véletlenül és nem fölöslegesen kérdezte meg Jézus urunk Pétert: „Simon Jónának fia, szeretsz-e engem?" Mert más a fogadkozás, a szent szöveg, és más a szeretet. És szeresdfelebarátodat, mint te magadat. így imádkozott, mert tudta, hogy nem tudják, mit cselekszenek. Lehetetlen is, hogy tudták volna. Szörnyet kellett volna halniuk a rettenettől. Kezet emeltek, csúfoló ajkat nyitottak az Istenre. Azt bántották, akit hódolattal kellett volna tisztelniük. Ó, a tudatlanság de sokra is képes! A pontosított tudás bölcs szabályozó erő. Az „én” úgy gondolom mindig a vádaskodások alapja. Hányszor száll fel az elkésett beismerés: Ha tudtam volna! Mit lehet ilyenkor kezdeni? Megbocsátani, ahogyan Isten is megbocsát. Aki a tudatlanság idejét elnézte és elnézi ma is. És imádkozni, ahogyan Jézus is imádkozott. Sok mindent kell elnézni! Van, amit nem szabad észre sem venni. Aki tudatlanul cselekszik, azt meggyőzni sem lehet. Sokszor jobb meg sem ismerni, kiben mekkora a homály, az ismeret hiánya. Jézus tudta, hogy kortársai mennyit bírnak el. Ahhoz szabta magát. De nem is lehet igazi öröm villogni ott, ahol annak helye sincs. Ezen a területen olykor ellentétes mozgás is tapasztalható. Van, ahol jogosan várnánk el a több ismeretet, lelki világosságot a korábbi ismérvek alapján. Ám a világ istene megvakítja, megvakíthatja a korábban látókat is. Ezért bukdácsolunk veremből verembe. Sokszor kell még imádságban kérni: Bocsásd meg tudatlanságunkat! A látás hiányát. így imádkozott, mert az embernek fia nem azért jött, hogy kárhoztassa ezt a világot, hanem hogy megváltsa. Mint bárány az őt nyírók előtt, nem nyitotta meg száját. A szájaskodó, örökké panaszos áldozat sem az Isten előtt, sem az emberek előtt nem kedves. Nem is lesz soha engesztelő áldozat. Olykor még inkább mélyíti a sebet. Az utolsó ítéletkor az üdvözültek azt sem fogják tudni, hogy mikor hoztak kedves áldozatot. így imádkozott, mert ez volt méltó őhozzá. Aki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott. Nem szállhatott le arra a szintre, amelyen vádolói, csúfolói voltak. El sem képzelhető a „feleselő megváltó”. De mennyi a feleselő tanítvány! A véget nem érő szóharc, az indulatoskodás. Annyit is ér a mi áldozatunk, bizonyságtételünk. Kell, hogy legyen minden keresztyénnek egy sajátos istenfiúi méltósága, amit soha nem adhat fel. Inkább a halál! A mellőzöttség, a félreállás, mint a pozícióharc. Szabad ugyan szívünkben fájdalmat hordozni, érezni a kereszt súlyát, azt, hogy a kereszt kellemetlen is lehet. De csak úgy, ahogyan azt Jézus utolsó imádságából megtanulhatjuk: Érző szívvel, áldozattal, megbocsátó szeretettel, méltósággal. Oláh Lajos VASÁRNAPI ISKOLA 1993. augusztus 22. A CSALÁD Ef 5:21-33; 6:1-4 Mondjuk, és így is van, hogy „amilyenek a családok, olyan a gyülekezet”. Ezt csak azok nem értik, akik „csak vasárnapi hívők”. A gyülekezeti élet és a családi közösség — természetükből adódóan — összefolynak ugyanis, hiszen mindkét közösségnek ugyanazok a tagjai. Az ünnepi ruha alatt is hatnapos önmagunk keresi a helyét a testvéri közösségben, megtérve, vagy megtéretlenül. Mielőtt a család tagjaihoz szólna az apostol, egy általános szabályt fogalmaz meg, ami családra és gyülekezetre egyaránt érvényes: „Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében” (21.v.). Megújult feleség (5:22-24). Rá vár minden kor férje; az engedelmes feleségre! A bűn a házastársak kapcsolatában legelőször az engedetlenségben, és az azt kiváltó és arra hivatkozó szeretetlenségben nyilvánul meg. A férjnek kijáró engedelmesség mértéke ez: „mintáz Úrnak”. Miért? Mert a megújúlt férj az a feleségének, ami a Krisztus az Egyháznak: feje és megtartója. Ezzel az igével csak az Urat nem ismerő hölgyek és „urak” szállnak vitába. Megújúlt férj (5:25-33). A férfi uralomra vágyik, de bűnös módon — önzésből. Krisztus uralma, mint látjuk, a mi javunkra van („megszentel”, „dicsőségben maga elé állít”, szentségben és feddhetetlenségben). Ezt akarta, ezt elérte; Ő az Úr. A másik javának munkálása úri tevékenység, szeretetszolgálat. Ezt tette értünk az Úr Jézus. Szeretetének vagyunk a gyümölcse. Új életünk uralmát hirdeti. „Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, mint Krisztus is szerette az Egyházat” (25.v.). Új házirend (6:1-4). „Új gyerekek” alcím illene ide, de a régiek úgy is maradnak, így jobb, ha a már meglévőkkel tesszük azt, ami a feladatunk:
