Evangéliumi Hírnök, 1993 (85. évfolyam, 1-12. szám)
1993-02-01 / 2. szám
1993. február 9. oldal community who came to visit in óur home on a regular basis. Thus, I began to learn how to relate cross-culturally to a people whose world view and background were totally different from my own. The choice to work among an Indian tribe — which turned out to be the Slavey people — did not come easily. There were times in my early childhood when I wrestled with the question whether I would be willing to serve the Lord among Indians. It took some time to deal with some of the prejudices that I held towards people of different backgrounds. How were you received by the Indians? When my wife, Anita, and I first went to live among the Slavey Indian people, we sensed that it would take some time to be accepted by them. In 1958 we started to live in a small Slavey village in the Northwest Territories. Right from the start, I began seriously to learn their language, and some of the people who had first treated us with some suspicion became friendly toward us. Gradually, as we got to know individual Slavey people, mostly older folks, some of the villagers began to be friendly toward us. They showed their attitude of friendliness toward us by gifts of meat and fish. How did the family accept the decision? Of course, when we first arrived on the mission field, we did not have children. After a number of years past, we adopted two children (a girl and a boy) as family. I take your question to ask how we as a couple came to a consensus on the question of stepping out into missions. From this standpoint, we experienced unity in this regard. Upon having given further thought to the question, I take it to be asking how our parents felt about our decision to venture forth to the mission field. Let me say that this question did not raise any major issue for us unasmuch as both of our parents supported our decision unanimously; moreover, and for several years were ready, to help us with our material needs. (We have had many conversations with missionary colleagues in whose case this question was not easily handled, in some cases the parents being directly opposed to the missionary’s decision to go to the field.) Ragadd meg a Bibliát és a Biblia megragad téged. A legnagyobb igazságok a legegyszerűbbek. Ilyenek a nagy emberek is. KOVÁCS MIHÁLY 1917—1992 Mihály testvérünk Kovács Mihály és Júlia házasságából született, 1917. január 19-én, a pennsylvaniai New Castle-ben. A Kovács gyerekek (2 leány és 4 fiú) szüleikkel együtt a helyi magyar baptista gyülekezet oszlopos tagjaivá lettek; így Mihály is, aki 16 éves korában született újjá és részesült hitvalló keresztségben — Revák lelkipásztor testvér szolgálata idején. 1936-ban érettségizett a Shenango középiskolában, ahol a színjátszó csoport és a zenekar aktív tagja volt. Zenei tudását úgy az iskolában, mint a gyülekezetben szívesen kamatoztatta, egészen addig, míg az egészségi állapota azt lehetővé tette. Kornéliával 1936-ban ismerkedett meg. A házasságkötésre 1940. október 14-én került sor, Youngstownban (Ohio állam). 1944. augusztusában kapott katonai behívót. A II. világháborút az ázsiai fronton, az amerikai hadsereg kötelékében élte át, a Fülöp-szigeteken, majd Japánban. Őrmesteri rendfokozattal és a “Good Conduct Medal” birtokában szerelt le. McArtur tábornokkal maradt még egy extra évet; az Amerikai Hadsereg zenekarával túrnézták a meghódított Japánt. 1946. júliusában érkezett haza. Az ohioi Elyriába költöztek először, majd Dél-Kalifomiába, 1946. novemberében. A Bank of America-nál dolgozott négy évet, majd a Ticor Title and Trust cégnél, mint tudományos munkatárs, 1978-ig. Kovács testvér a következő gyülekezetekben szolgált: American-Hungarian Baptist of Newcastle, PA; American-Hungarian Baptist of Elyria, OH; American-Hungarian Baptist of Los Angeles, CA; First Baptist Church of Riverside, CA; First Baptist Church of Sacramento, CA; Central Baptist Church of Pomona, CA; American-Hungarian Baptist Church of Alhambra, CA. Szerette a vidámságot és a fiatalok társaságát. Jóízű, tiszta humorával, szolgálatkészségével, a próbák között megedzett hitével jó példát hagyott ránk; amiért hálásak vagyunk Istennek. Az amerikai magyarok egy „régi amerikást” veszítettek el benne, aki magyar szívű amerikai volt. Testvérünket 1992. november 21-én szólította haza az Űr. A temetési istentiszteleten, november 25-én, Novák József alhambrai lelkipásztor hirdette az Igét. yyj * * * NÉMETHY LÁSZLÓ M. 1920—1992 Némethy László testvér végleg hazaérkezett. 1992 tavaszán is elkészítették szeretett társával sz. Nonnenmacher Ottiliával az útlevelet, hogy még egyszer végigjárhassák Debrecen utcáit, ahol a nehézségek között is boldog fiatalkorát töltötte. A találkozóhely a temető lett volna, mert valamennyi testvére és barátja már hazaköltözött a nem kézzel épített mennyei honba. Megérkezésük óta — 1948 — mindig ott égett a fájó vágy a kényszerűségből elhagyott szülőhaza iránt. Az utazás a délutáni horizonton alábukó napsugár aranyló ragyogásában a kerti székben végződött és minden megújuló reggelen újra kezdődött. Az Űr iránti alázatos hűséggel és a gyülekezetben példás, csendes szolgáló magatartással jellemezhető röviden a közösségi élete, példás apa és szerető társ a magánéletben, aki elmondhatta, hogy „én és az én házam az Űrnak szolgálunk.” Módos református családban született, édesanyját „nagyasszonynak” szólították. Gyermekkorát a templomos életforma, fiatalkorát a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIÉ) határozta meg. Itt szerette meg a Bibliát és szervező egyénisége is kibontakozott. A szegénysorsú, tehetséges fiatalok pályáját kell választania, a katonai szolgálat után továbbszolgáló tiszt. Éppen ennél az alakulatnál kap munkát a 30-as évek végén a tiszti irodában a tehetséges és csinos Nonnermacher Ottilia, aki baptista meggyőződését megvallja munkatársainak. A két fiatal
