Evangéliumi Hírnök, 1992 (84. évfolyam, 1-12. szám)
1992-06-01 / 6. szám
10. oldal 1992. június hó VASÁRNAPI ISKOLA 1992. június 21. ISTEN KEGYELME JÓNÁS HARAGJA Jónás 3, 4 Az Isten elől és feladata elől menekülő Jónás a legmélyebb mélységeket járta meg, mire ismét képes volt arra, hogy meghallja Isten szavát. A küldetést nem kerülhette el, a parancs ismételten elhangzott. Isten nem változtatta meg tervét, azért, mert az Jónásnak nem tetszett, mert neki kellemetlen volt az általa is bűnösnek ítélt emberek közé elmenni, felmérve a velejáró veszedelmet is. Isten megismételt parancsa három részből állt: 1. Kelj fel! 2. Menj Ninivébe! 3. Mondd el ott, amit én parancsolok néked! — Ez a hármas feladat adatott minden prófétának, az Úr küldötteinek, később Jézus tanítványainak is, — ma pedig nekünk! Ez a krisztusi misszióparancs alapja is Máté 28:19-20-ban. A küldetés szükséges volt. Megokolása az Igében: „Gonoszságuk felhatolt elém!” Nagy város volt Ninive, a 4:11. vers is utal erre. Istentelen nép lakta. Napjainkban hány városról mondhatnánk ezt el? Az emberek találgatják, melyik a világ legbűnösebb városa. A vélemények különbözőek. Egy biztos: a végső időkre megjövendölt szörnyű bűnök, a levegőbeli gonosz hatalmak uralma rettenetes teherként nehezedik a világra, különösen Isten népére. Nagy port ver fel, ha egy hírhedt bűnöző megtér. De mi van a körülöttünk élő, céltalanul tévelygő embertársainkkal? Felismerjük-e küldetésünket? Jónás ezúttal engedelmes volt, elvégezte küldetését. Az üzenet elrettentő volt, de a tengerből és a hal gyomrából kikerült próféta külseje is az lehetett. Talán be is rekedt a három napi kiáltozástól. Az is elképzelhető, hogy eleinte gúnyos nevetés és csúfolódó gyerekek hada követte. De végül Isten szava nem hiába hangzott. Isten üzenetének eredménye csodárcg^aiumtK^ ■■fl I I ll'Mll U I II I II —1 latos volt: Megtérés! Döbbenetes lehetett a 40 napos határidő, és amint megindult a „visszaszámlálás”, úgy növekedett a rémület, a halálfélelem. Az általános böjt, a jóvátételre való készség mélyről fakadó könyörgésre vezetett: „Ki tudja, hátha megengesztelődik az Úr és megkönyörül rajtunk!” Isten megkönyörült rajtuk. „Mert nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy megtérjen útjáról és éljen!” (Ez 33:11) Az Űr saját kegyelme törvényét igazolta: „Hogyha szólok egy nép ellen...” — olvassuk a Jer 18:7-8-ban. Ez teljesedett be, és Ninive megmenekülése csodálatos példa arra, hogyan terjedt ki Isten megmentő kegyelme a választott nép mellett a pogányokra is. Végtelen kegyelme által számiáltathatunk mi is az Ő népe közé, s így kerülhetünk majd ama napon a megszámlálhatatlan sokasággal együtt az Ő örök országába, ahová a „pogányok dicsőségét és tisztességét is beviszik” (Jel 21:26). Jónás haragja. A próféta nem tudott örülni annak, hogy a város az ő szolgálata alapján menekült meg a pusztulástól. Nem tudta Isten szemszögéből nézni az embert. Csak azt tudta, hogy ítéletet hirdetett és az nem következett be. Szégyenben maradt, hamis prófétának tűnhetett. Haragja a prófétai önérzet sértődése. Ez a lelkűiét az ószövetségi, törvényeskedő lelkűiét: A bűnt kövesse a jól megérdemelt büntetés. A „szemet szemért, fogat fogért” igazsága, amelyben nincs helye a szeretetnek! Ezért kapta az isteni leckét az elszáradt tök példájában. „Méltán haragszol-e?” — De sokszor megkérdi ezt tőlünk is az Úr! Ha ítélkezünk az emberek felett, szeretnénk látni a büntetésüket is. Ha ez nem történik meg, bosszankodunk, s talán igazságtalannak tartjuk. Pál így tanít a Róma 9:14-ben: „Mit mondunk tehát? Nem igazságtalanság-e ez Istentől? Távol legyen!” A missziómunka sohasem hiábavaló. A küldetés komoly és szent dolog! „Ha nem szólsz és elvész, vérét a te kezedből kívánom meg!” Isten fenntartja magának az ítélet, vagy könyörület jogát. „Könyörülök, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek. Annakokáért nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róma 9:15-16) Bízd rá magad kegyelmére! Aranymondás: Jónás 4:11. * * * 1992. június 28. ÍTÉLET ÉS MEGVÁLTÁS Náhum 1:1-15 Náhum próféta könyvét is az úgynevezett „kis próféták” könyvei között találjuk. Ezek mind telve vannak elrettentő látomásokkal, a bűnös városok szörnyű pusztulásának jövendölésével. Náhum a bűneibe visszaesett város: Ninive pusztulásáról ír. Ez a város egy időben Asszíria fővárosa volt, hatalmas kiterjedésű, gazdag és fejlett kultúrájú város-komplexum. De fejedelmei híresek voltak kegyetlenkedéseikről. A leigázott népeket megkínozták, kincseiket Ninivébe gyűjtötték össze. Sok bűnüket még tetézte a varázslás, bálványimádás, mindaz, amit e könyv három része felsorol. „Jaj a vérszopó városnak!” (3:1) Megérett az ítéletre. A próféta jövendölése megrendítő módon mutatja be az Urat, aki az ítélet Istene, és a kegyelem Istene. Az ítélet Istene. Bosszúálló és haragvó Úr, ellenségeivel, és a bűnnel szemben. Nagyhatalmú minden istenek felett. Szuverén Úr az általa teremtett világ felett, akarata szerint pusztít, vagy újjáteremt. A próféta csodálatos leírásban, a keleti képes beszéd eszközeivel sorolja el, mint tartja kezében a szélvészt, tüzet és vihart, s hogy Úr Ő a tenger, a hegyek, az egész világ felett. „Tenger takarja lábnyomát, szelek szárnyán suhan.” Egyetlen lehelletével porrá zúzza az ember munkáját. De ugyanezzel a hatalommal védi meg azokat, akik hozzá térnek. Az ítélet három részben leírt rettenetéi mellett két kis rövid verszak ragyog fel ellentétként, amely dicséretre indít, amely bemutatja a Szabadítás, a Kegyelem Istenét. Buzgón szerető, hosszútűrő. Szintén ótestamentomi igéket juttat eszünkbe: „Késedelmes a haragra és nagykegyelmű” (103. zsoltár). „Azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtad!” (És 30:18) Emberi természetünk mennyire hajlamos ennek a fordítottjára! A mi türelmünk véges, haragunk tartós. Olvassuk
