Evangéliumi Hírnök, 1992 (84. évfolyam, 1-12. szám)
1992-05-01 / 5. szám
1992. május hó 11. oldal tossághoz, akár a sátán elleni harchoz, az élet gondjai közötti helytálláshoz — az erőt az Úrtól kérhetjük, mert a hatalom is az övé. Meg a dicsőség is. Magasztaljuk hát az Ő nevét: az értünk szenvedett Jézus Krisztusét, a „minden kegyelem” Istenét, a bennünk lakozó Szentlélek által. Aranymondat: lPt 5:6-7. H.G. * * * 1992. május 24. NÖVEKEDJETEK A KEGYELEMBEN! 2Pét 1:1-14 A mi drága hitünkről (1:1-4). Röviddel a halála előtt (Kr. u. 68) írta az apostol ezt a levelet (1:13, 14); érződik is a levél hangulatán és mondanivalóján, hogy Jézus tanítványa lelki örökséget hagy a kis-ázsiai gyülekezetekre, és ránk is. — A hit forrása és célja Isten (1:1-2). E két versben kétszer is említi a Szentháromság első két személyét; az Atyát és a Fiút. Az Isten akarata szerinti élet feltétele a hit (ismeret és szívbéli bizalom), mely ajándék, s mely elérhetetlen cél marad, ha nem Krisztus váltsághalálára alapszik, s nem az Ő követésében valósul meg. — Mit, és miért kaptunk (1:2-4)? „Az Ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való”. A kegyes élet nem egy magunk választotta idea, hanem Isten kegyelmes megbízása, melyre elvezeti a bűnös embert. Először is, elhívja. Nem mi választottuk Őt, hanem Ő minket. Azután, a Szentlélek jelenléte által megismerteti magát, s akaratát az emberrel. Ez egy folyamat. Közben, hogy célt ne tévesszünk „nagy és becses ígéretekkel” is megajándékoz bennünket. Isten ígéreteinek az elfogadása teszi lehetővé, hogy a világ csábító hatása nem vesz erőt rajtunk. Az Isteni természetről (1:5-9). A cél nem istenné válás, mint például a mormonoknál, hanem — képletesen szólva — ráhangolódás az Isten akaratára. Apa és fia hasonlatával szemléltethetném ezt. A gyermeket érő hatások következményeképpen bár felismerhetők az apa tulajdonságai, kettőjük kapcsolata mindig apa-fiú kapcsolat marad. így van ez a hívőkkel is, akiben az isteni hatások következményeképpen egy új természet jellemzői bontakoznak ki. A jelzett szakasz e folyamat emberi feltételeit ismerteti; úgymint jó cselekedetek, tanulás, mértékletesség, türelem, stb. A 8. és a 9. vers a fejlődésben „elakadt” hívő állapotát írja le: hivalkodó, gyümölcsléién, vak és rövidlátó. Ez utóbbi kettő nincs ellentétben egymással. A „rövidlátó” jelző arra vonatkozik, hogy az ilyen hívő nemcsak mások, hanem önmaga tekintetében is elveszítette a vonatkozási pontot, ahonnan Isten kegyelméből elindult: „elfelejtkezvén a régi bűneiből való megtisztulásáról” — nem ismer kegyelmet, mert elfelejtette, hogy ő is azt nyert Istentől. A tennivalókról (1:10-14). „Igyekezzetek a ti elhívásotokat és kiválasztásotokat erőssé tenni”. Vannak hívők, akik úgy élnek, mintha azt gondolnák, hogy elég lesz a Krisztus országába való bemenethez, ha a lelkipásztoruk másolatot visz magával a gyülekezeti tagok listájáról. Pedig ahogy a festőt a festés, a zenészt a zenélés, az építőt az építés, a tolvajt a lopás, a hazugot a hazugság, a bűnöst a bűnözés teszi azzá ami, a megváltott hivőt is a krisztusi élet gyakorlása, és az abban való növekedés hitelesíti — „gyümölcseikről ismeritek meg őket”. Túl a közösség érdekein, a hívő megbizonyosodásának a saját üdvössége felől ez a módja: gyakorolni a krisztusi élet kiváltságait. Aranymondat: 2Pét 1:3. * * * 1992. május 31. NÉZZ A JÖVŐBE! 2Pét 3:3-14 A jövővel kapcsolatos vélemények (3:3-4). A jövőről mindenkinek van véleménye. A politikusok a jövőt ecsetelik — különösen is ilyenkor, a választási kampány idején — persze, mind a maguk hasznára, mert ez biztonságos, és mindenkit érdekel. Ha az előrejelzéseik hibásnak bizonyulnak, azt mindig ki lehet magyarázni. A hívőket is érdekli a jövő. Vannak közösségek, ahol többet beszélnek az „utolsó időkről” mint másutt, de ha nincs is az előtérben ez a téma, azért „biblikusán” ellentmondanak bizonyos nézeteknek, és minden kérdésre készek ők is egy válasszal. Szóval, mint az első századi gyülekezetekben, ma is vitatéma a jövő. Jézus Krisztus visszajövetele az üdvtörténet következő eseménye. A körülményeiről, a jelekről, a sorrendről sokféle véleményt hallunk, de a tényhez nem fűződhet kétség: Jézus jön! Akik Péterrel vitatkoztak annak idején, ugyanolyan hitetlenek lehettek, mint utódaik. Okfejtésük lelki vakságról árulkodik (4. v.): hiszen tagadják a világot és az emberiség történelmét aktívan uraló és irányító isteni szándékot. De hogyan reagáljunk az ilyen véleményekre? Lecke a szkeptikusnak (3:5-9). Először is arra kell felhívnunk a figyelmüket, hogy a világmindenség és az emberiség történelmében számos, „a dolgok természetes folyásából nem következtethető” változásról tudunk. Péter ezek közé sorolja a teremtést és az özönvizet. Külső erő hatására állhatnak csak elő ilyen drasztikus változások. Ha a múltban volt ilyenekre példa — és volt, akkor mért ne lehetne a jövőben is, érvel az apostol. Isten a Teremtő, Ő ítélte meg a világot Nóé napjaiban, és ahogy az istenfélő Noétól nem rejtette el a szándékát, velünk is tudatja, hogy ez a mostani világ az ítélet napjára vár, amikor tűz martalékává válik. Mikor? Holnap, egy év múlva, talán 2000-ben? Isten nem rabja az időnek, mint mi. Mi az időegységek múlását számoljuk, türelmesen vagy türelmetlenül, Ő azonban lelkek üdvösségét munkálja, a Kereszt dimenziója szerint. Jézus váltsághalála teszi lehetővé, hogy a hit döntése térből és időből a krisztusi élet örök örömébe helyezzen minket. Isten erre vár, türelmesen. Az Úr Jézus azért nem jött még vissza, hogy mi, szeretteink, ismerőseink ma megtehessük ezt a Nagy Lépést. Lecke a szenteknek (3:10-14). Az anyagi világ haláláról tanít az Ige a 10. és 12. versekben. Péter, a halász csak a Krisztustól hallhatott a teremtettség még évszázadokig homályfedte titkairól. És figyeljétek csak, milyen gondolatokat váltott ki belőle az, amit a Teremtő laboratóriumában látott?! Ha az oktalan, szívtelen, élettelen anyag útat ad Jézus Krisztusnak, hogy visszatérte után egy új eget és új földet teremtsen, akkor milyeneknek kell lennünk nekünk, akiknek értelmet adott, akik a nevéről neveztetünk? A Krisztus megjelenésére szent élettel, kegyességben (11. v.) és békességben (14. v.) kell várnunk. Aranymondat: 2Pét 3:13. * * * 1992. június 7. AZ ÚR HELYREÁLLÍTJA MÉG JÚDÁT Abdiás 1-21 ítélet Edom felett (1-4). Az edomiták és az izraelita törzsek története közös tőből ered, hiszen az előbbiek Ézsau, az utóbbiak Jákob leszármazottjai. A két testvér közti ellentét kivetítődön utódaik életére is. Az edomiták a Holt tengertől délre telepedtek le. Az ígéret Földre felé vonuló 12 törzsnek területeiken lett volna kedvező átmenni, amit rokonaik nem engedtek meg. Isten ennek ellenére is a „testvéri kapcsolat” fenntartását követelte a honfoglaló néptől (5Móz 23:7). Ézsau utódai évszázadokkal később is ellenséges indulattal voltak az izraeliták iránt, amivel Isten büntetését vonták magukra. Az ellenük intézett ítéletes üzenet hírvivője volt Abdiás próféta. „A nap le ne menjen a ti haragotokon” — olvassuk Ef 4:26-ban. Aki Isten megbocsátó kegyelmét megtapasztalva sem kész a megbocsátásra, az ma is ítéletet von magára.
