Evangéliumi Hírnök, 1992 (84. évfolyam, 1-12. szám)
1992-04-01 / 4. szám
4. oldal Hun’tHifnög“ 1992. április hó NŐK ROVATA Rovatvezető: MRS. CLAIRE (Klári) VERECZK Y 1063 Calle Margarita, Thousand Oaks, CA 91360 Elnök: Chatto Lydia Alelnök: Müller Katalin Titkár: Jakab Anna Pénztáros: Háló P. Lenke A nőtanítvány oknak szóló üzenet loved me so much that He gave His only begotten Son to die. This Good News means that the Son of God became the Son of Man so that, by Him, the sons of men may become the sons of God. This Good News means that, by the will of God, man is saved solely by faith in Jesus Christ. This wonderful Good News means that whosoever professes Jesus Christ with his mouth and who believes in his heart that God has raised him from the dead, such a person will be saved. The Good News is that all people who believe, white or black, rich or poor, knowledgeable or ignorant, may become the children of God. The Good News is that one day there shall be no west and no east but there shall be one city in which there shall be no tears, no illnesses, no sorrow, no death. Jesus Christ Himself will be the light of those saved. He shall be our God forever. Forever! Forever! Allelujah, glory to God! (Translated from Russian by Dr. Alexander S. Haraszti) And God said, “No” I asked God to take away my pride, and God said, “No.” He said it was not for Him to take away, but for me to give up. I asked God to make my handicapped child whole, and God said, “No.” He said her spirit is whole, her body is only temporary. I asked God to grant me patience, and God said, “No.” He said that patience is a by-product of tribulation. It isn’t granted, it’s earned. I asked God to give me happiness, and God said, “No.” He said He gives blessings, Happiness is up to me. I asked God to spare me pain, and God said, “No”. He said, “Suffering draws you apart from wordly cares and brings you closer to me.” I asked God to make my spirit grow, and God said, “No.” He said I must grow on my own, but He will prune me to make me fruitful. I asked God if he loved me, and God said, “Yes”. He gave me His only Son who died for me, and I will be in Heaven some day because I believe. I asked God to help me love others as much as he loves me, and God said, “Ah, Finally, you have the idea.” —Author unknown— Egy hívő költőnő így ír az asszonyokról: „Az élet kedves szolgálói ők, kik oly közel vannak az Úr meleg szívéhez, mert ők is fájdalommal adnak életet. Övék az örökös építőmunka, akár főzésnek hívják, vagy mosásnak... A mindennapi élet feladatain keresztül Isten országa teljesedik ki általuk. " (Szentgály Kata) A Szentírásban ugyan csak a néhány nőtanítvány, meg Mária, Márta, meg a samáriai asszony esete van feljegyezve, de mi, mai követői az Úrnak, tudjuk, érezzük, hogy az Ő szeretetének légkörében mindnyájan benne vagyunk, ha hiszünk Benne. így hát mindnyájunknak szól az a háromféle üzenet, amely azon a drága húsvét reggelen, és az azt megelőző napokban szólt a nőtanítványoknak. Az első üzenet Jézus fájdalom-útján hangzott el. A Megváltó földi életének legsötétebb napja volt ez. Méltán siratták az Őt követő aszszonyok. Szerető szívük nem tudta elviselni, ami ott Vele történt. Jézus megszánta őket. Nem önmagán szánakozott, mert Ő nemcsak a jelent ismerte, hanem a jövendőt is. Tudta, hogy az övéire egyszer nagy szenvedések várnak, és lehet, hogy nem lesz annyi erejük hozzá, mint neki. Akkor, amikor a „zöldelő fán” elkezdett ítélet sorsa várja a „száraz fákat” is. Ezért mondta Jézus ezeket a szavakat: „Jeruzsálem leányai! Ne énrajtam sírjatok, hanem magatokon és a ti magzataitokon!” Ez az a sírás, ami nekünk, édesanyáknak nem ismeretlen. Előfordul, hogy magunkat siratjuk, néha az önsajnálat, néha a bűnbánat könnyeivel. De gyakoribb, és szinte egész életünket végigkísérik a gyermekeinkért való könyörgés, a féltő szeretet és aggódás könnyei. És körülöttünk is de sok siratni való, fiatal élet van! Megtévedt életű anyák, gyermekek, vagy éppen a meg nem született gyermekek. Milyen jó, hogy Jézusunk előre ismerte ezeket az időket, és kegyelmesen meghallgatja könyörgéseinket! Sőt elhozza a hálaadás idejét is, mikor beteljesedik rajtunk az Atya ígérete: „Kiöntöm áldásomat a te csemetéidre!” Jézus üzenete azonban arra is rámutat, ami még előttünk van: az utolsó napok nyomorúságaira, amikor „két asszony őröl a malomban, az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik.” És amikor, jaj lesz a terhes és szoptató anyáknak...” Nem lesz hova meneküljenek a veszedelem elől. A nőtanítványoknak szóló második üzenet: Az üres sírnál elhangzott angyali üzenet volt. Az asszonyok kora reggel elindultak, hogy leróják kegyeletüket Jézus sírjánál. Szívük még vérzett a fájdalomtól. Ehhez társult még a rettenetes félelem, attól, amit ott láttak. A föld megrendült, a kő elgördült, és Jézus holtteste helyett egy fényes, élő angyalt láttak. Nem csoda, hogy megrettentek! De felcsendült az üzenet: „Ti ne féljetek, mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek!”TI — ez kizárólag nekik szóló, személyes üzenet volt. De halljuk ma is, évezredeken át is felénk csendül a vigasztalás szava, mindazok felé, akik remegő szívvel keresik Őt. Ha Jézust keresitek, ne féljetek! Bármi dúl is körülöttetek, ha úgy érzitek, hogy már a végső veszedelem szakadt is rátok: Ne féljetek! Hiszen Ő él, Ő feltámadott, és veletek marad a világ végezetéig! Milyen nagy szükségünk van e drága üzenetre, amikor a szívünk retteg, amikor nem látjuk a célt, és valóban úgy érezzük: Csak gyenge nő vagyok...” Az angyali üzenet második része már a bátorságot nyert asszonyokról szólt. A keserűséget, a rettenetét már felváltotta a túláradó öröm, amellyel elfogadták a megbízatás, a küldetés szavát: „Menjetek el, és mondjátok meg tanítványaimnak!” Az örömtől már testi erejük is megújult, már nem fáradság visszafutni a városba, és vinni a tanítványoknak az üzenetet. Ez igazán nekik való megbízatás volt! Nekünk, mai nőtanítványoknak is egyik legkedvesebb feladatunk: vinni az örömhírt, megvigasztalni a szomorú szívűeket, a gyászolókat, letörölni a könnyeket. Tegyük is ezt, engedelmeskedjünk a megbízatásnak! Ha mi megnyertük a vigasztalást, az örömöt, ne tartsuk meg magunknak, mert így csak egyre halványul, kevesbedik. Sokasodni csak úgy fog, ha megosztjuk másokkal. Látva magunk körül a szükséget, mondjuk mi is az énekíróval: „Csak gyenge nő vagyok... De könnyet törölni, bánatot elűzni, emelni csüggedőt, lankadót, küzködőt én is tudok!” A szolgálat jutalma ma is ugyanaz,
