Evangéliumi Hírnök, 1992 (84. évfolyam, 1-12. szám)
1992-11-01 / 11. szám
10. oldal 1992. november hó Mindig, mikor vendég érkezik hozzánk, nagy öröm számunkra. így volt nemrég, mikor Dr. Haraszti Sándor lkp. testvér gyülekezetünk vendége volt. Két vasárnap szolgált az igéből, felejthetetlen pillanatok voltak. Az együttlét után a gyülekezet apraja-nagyja levonult a pince-vendégterembe, ahol megünnepeltük együtt a szeptemberi születésűé két (ahogy ez már szokássá vált). Demeter András * * * SAO PAULO, Brazília Első Magyar Baptista Gyülekezet Kedves magyar testvérek az Úr Jézusban! Röviden, egy kis ismertetést küldök a Sao Paulo-i Első Magyar Baptista Gyülekezet munkájáról. Habár a munka nagyobb része portugál nyelven van, de mi, magyarok is kivesszük részünket, tőlünk telhetőleg. Bár a magyar testvéreink már mind idősek, de minden vasárnap reggel fél 9-kor együtt vagyunk magyar nyelvű Istentiszteletre, és azután magyar osztályban tanuljuk a vasárnapiiskolai leckét. A Gyülekezet fennállásának a 61. évfordulóját ünnepelte augusztus 2-án. Szép volt és sokan voltunk. Az ünnepi programban alámerítés is volt, 17-en lettek bemerítve; mind az új pásztorunk ideje alatt végzett munkának eredménye, az Űr segítsége által. A taglétszám jelenleg 239. A gyülekezet nyitott egy új misszió állomást, az egyik külvárosban (Vila Brasiladia-án). A munka szépen halad. A Sao Paulo-i Első Magyar Baptista Gyülekezet — 60 éves jubileum. A gyülekezet egy másik misszió állomás munkájához hozzájárul, Parana államban, Larangeira Do Sul nevű városban, amely 800 km-re van hozzánk, és pásztorunk minden 3 hónapban egyszer megy oda. így dolgozunk együtt a brazil testvéreinkkel is. Itt küldöm a fényképet a gyülekezet 60. évfordulójáról (1991. 8. 2), habár megkésve, de most lett készen. Fogadják szeretettel. Köszönjük a kedves testvéreknek, hogy küldik részünkre az Evangéliumi Hírnököt, és imádkoznak az itteni munkáért. Kérjük, hogy imádkozzanak értünk továbbra is, és az Úr munkájáért, amelyben igyekszünk részt venni tehetségünkhöz képest. Urunk áldását kívánva mind nyáj okra, maradok testvéri szeretettel az Úr Jézusbaa Nagy Ferenc, diakónus, a magyar munka irányítója KUN GYULA 1922-1992 Kun Gyula lelkipásztor Szentpéterszegen született 1922. július 22-én. Édesapja Mandok-i lelkész. Lelkészi oklevelet középiskolai és teológiai tanulmányainak befejeztével a Budapesti Baptista Teológiai Szemináriumtól nyert. 1949. szeptember 25-én avatták lelkésszé a csepeli gyülekezetben, ahol 4 évig szolgált. Győri szolgálatát, Budapestről utazgatva, 13 éven át látta el. Budapesten másodállása is volt a Gyógyszerárusítási Intézetnél, ahol mint tisztviselő dolgozott. 1947-ben megnősült. Ebből a házasságból két gyermek: Gyula és Ágnes született, akik ma is Pestszenterzsébeten élnek. A magyarországi helyzet fokozatos romlása miatt elhagyta az országot s átmenetileg Németországban dolgozott, ahonnan Torontóba hívták meg lelkésznek. 1975-ben Floridába hívták meg Matusz József mellé segéd lelkésznek. A nyugdíjba vonuló lelkész után Kun Gyula veszi át a gyülekezet vezetését. A régi templomot St. Petersburg-ban eladják, s Safety Harborban alkalmas épületet vásárolnak, amit bővítenék s 1986-ban templommá építik. A templom építésben a gyülekezet tagjai szorgalommal és áldozatos munkával vesznek részt, s a $120.000 kölcsönt már teljes egészében kifizették. A templom felszentelésére 1986-ban kerül sor, amin a környék lelkipásztorai és gyülekezeti képviselői nagy számban vettek részt. A Safety Harbor-i Magyar Keresztyén egyház megalapítása óta ökumenikus szellemben, felekezeti megkülönböztetés nélkül szolgálja messze környék magyarságának lelki szükségeit. Rév. Kun a Sarasota-i gyülekezetét is szolgálta rendszeresen. Második felesége, Stiener Regina elhunyta után, az egyedüllét terhét nem tudva soká hordozni, Ádám Piroska, volt Szűcs Balázsné személyében hűséges segítőtársat talál, aki nemcsak munkatársa, de szerető gondviselője is volt mindvégig. 1992 nyarán Magyarországra, testvére és gyermekei, unokái és rokonai meglátogatására megy, de betegsége miatt hamarabb kényszerül visszatérni. Egészségi állapota javult, szolgálatát is ellátja, de váratlanul szeptember 23-án szívszélhűdésben meghalt. Isten alázatos szolgája, Ura iránti hűséggel végezte szolgálatát. Magyar testvéreit meg nem lankadó készséggel és szeretettel szolgálta. Támogatás nélkül senkit nem hagyott. Közéleti tevékenysége széles körre kiterjedt; ünnepélyeken, összejöveteleken előadást, megemlékezéseket tartott. Közvetlen szerény magatartásával, egészséges humorával mindenki elismerését vívta ki. Igen népszerű volt mindenütt, ahol megfordult. Hű szolgáját magához hívta az Ür, hogy az örökkévalóságban adjon számára, előre elkészített helyet. Az Úr adta, az Úr vette el, legyen áldott az Úr neve. Kiss Gy.