Evangéliumi Hírnök, 1992 (84. évfolyam, 1-12. szám)
1992-11-01 / 11. szám
1992. október hó 7. oldal (Folytatás az 5. oldalról) hangulat Tahiban is, de a pesti tíz gyülekezet istentiszteletén is. Erre a délelőttre kaptunk lehetőséget a Kossuth rádióban élőben való istentisztelet közvetítésére. Rákospalotáról volt a közvetítés, melyet Szlovák Tibor, a helyi lelkipásztor vezetett, igei köszöntést adott át Dr. Haraszti Sándor és Kondacs Pál testvér, és egy rövidebb igehirdetéssel szolgált Veress Ernő testvérünk. így három külföldi ország volt képviselve e szolgálatokban, valamint a nagyváradi énekkar énekelt. Vasárnap délután három órai kezdettel került sor a záró istentiszteletre Tahiban. Ekkorra tetőzött a résztvevők száma, mert hatezernél többen voltak jelen. Ettől nagyobb tömeg csak 1977-ben, Billy Graham evangélizálása alkalmával volt. Igazi Tahi Konferencia volt, igei szolgálatokkal, bizonyságtevésekkel, költeményekkel, énekkar, zenekar, férfikar, közös éneklés és nagy perselyezés Tahi építkezésére. Csodálattal szemlélték külföldi és belföldi atyánkfiái a nagy építkezést, amelyet még a múlt évben kezdtünk el, és reménységünk szerint 1994-ben át tudjuk majd adni rendeltetésének. Ezen a napon az áldozat több mint félmillió forint volt. Ha már a perselynél tartottunk, akkor megemlítem, hogy szombat délben, még az Olimpiai Csarnokban a befejezés alkalmával a gyűjtést a Balatonföldvári Bethesda üdülő részére ajánlottuk föl. Ez az öszszeg is közel volt a negyedmillió forinthoz. Még a pénzügyi dolgokhoz tartozik az is, hogy szombat délelőtt adta át Haraszti és Drescher testvér az Amerikai Magyar Baptista Szövetség által küldött hét és félezer dollárt a Teológiai építkezésre, valamint a menekültek segélyezésére. Örömmel fogadtuk, és most köszönetünket fejezzük ki. Ugyancsak nagyjelentőségű volt az a támogatás, amit még 1991. novemberében kértünk a Világtalálkozó megrendezésére. Nagyon szép összeget szavazott meg az Országgyűlés számunkra, mert az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság támogatását kértük ez ügyben, hiszen éppen a kisebbségben élő magyar baptistákat hívtuk és segíteni akartuk őket. Olyan szép összeget kaptunk, hogy a keletről érkezettek minden kiadását fedezni tudtuk. Valóban érezhettük azt, hogy „Isten szolgája ő a te javadra.” Egy csalódásról azért említést kell tennem. Ugyanis azt terveztük, hogy vasárnap, aug. 23-án délben két nagy hajóval fogunk kirándulni Tahiba, majd este viszsza. Sajnos ez nem sikerült, mert a több mint két hónapi szárazság miatt a Dunán a vízállás olyan alacsony volt, hogy a két hajó nem futhatott ki Budapestről. így az 1200 utasnak ez csalódást jelentett. Igaz, éppen háromszor annyian akartak volna hajóval utazni, mint amennyi helyünk volt, így a lemaradt utasok csalódtak, de a többiek pedig vigasztalódtak. Előzetesen azt gondoltuk, hogy többeknek nem lesz kedvük kijönni majd Tahiba, de tévedtünk, mert hatezernél többen voltak jelen. Az étkeztetésről annyit szeretnék megemlíteni, hogy szombaton délben és este több mint háromezer-háromezer előre elkészített és becsomagolt ételt osztottunk szét. Mindenki elégedett volt. Vasárnap pedig Tahi gondoskodott rólunk, ott kaptunk ebédet és vacsorát. Az elhelyezésükről is nagyszerűen sikerült gondoskodnunk, főképpen a keletről érkezett testvéreknek. A Műszaki Egyetem Kollégiumaiban kaptunk 1000 főre elhelyezést. Nem kellett teljesen igénybe vennünk, de jó volt tudnunk, hogy nem lesz fönnakadás. Voltak olyanok, akik rokonokhoz, barátokhoz mentek éjszakai szállásra. Lényegileg két éjszakát kértek a testvérek, péntek és szombat este, mert a legtöbben már vasárnap este, a Tahiban tartott záró konferencia után indultak haza. Ez a záró konferencia azzal az énekkel fejeződött be: „Isten áldjon, míg viszont látunk.” Reménységgel búcsúztunk egymástól, és hiszem, hogy megerősödve tudjuk tovább is betölteni szolgálatunkat úgy, mint akik örömmel és reménykedve járjuk életutunkat. Dr. Viczián János September at Bethesda On June 28, 1894, President Grover Cleveland signed into law an act making the first Monday in September a legal holiday. Since then, families and friends have planned joyous gatherings; companies have promoted their “Family Day” with games, good food and entertainment. With the Florida weather still extremely hot and humid and because our elderly have sensitive skin with limited time to daily doses of sunlight, our Labor Day celebration was enjoyed indoors. Family members and friends of Bethesda came to join in the festivities in the brightly decorated dining room. Red and white checkered tablecloths enhanced the room, together with patriotic theme centerpieces made by the VFW auxiliary ladies. The noon meal and supper were a combination of typical foods enjoyed at picnics deep fries chicken, potato salad, corn-on-the-cob, hamburgers, hot dogs, baked beans, watermelon, apple pie and ice cream. We are always happy to have some of the church members visit with us. For a very different observance on Grandparents Day, our residents and staff were asked to invite their grandchildren and great-grandchildren to join together three generations in a musical program. Our faithful organist, Alex Kecso, played songs for the children, who wholeheartedly lifted up their voices, as only children can do. They were enchanted by the grandparents’ rendition of sentimental “slow” music. The children watched in awe as the “old folks” ate their treats and gave out lots of hugs. For all of us here at Bethesda, visitors are always a welcome time to renew friendships. It was an honor to have Daniel Szász and Dorothy Deering stop by for dinner on September 18th. Both of them are from Anaheim, CA. Our warm memories of Dan take us back to Shaker Square Hungarian Baptist Church in Cleveland, where we participated together in the same church choir. He brought back some beautiful memories of our younger years. On September 23rd, a surprise 47th wedding anniversary party was given for Reverend and Mrs. Barton Brown, pastor of Bethesda Baptist Chapel, Palm Bay, FL. At the conclusion of the prayer service at 8:00 PM, the congregation joined the residents to celebrate this very special occasion. Fruit punch, cake and ice cream was served to 31 church attendees and 32 residents. The “Happy Anniversary” and “There’s a Christian Welcome Here” songs were sung and a jubilant time was had by all. In closing, let me share this — “Pass no stranger with an unseeing eye, for God may be sending — A NEW FRIEND BY. Copied God bless you all with His tender mercies, which are fresh every day. Ernest Cziraky Administrator * * * CONTRIBUTIONS Bethesda Baptist Church ......................$225.00 Rose Newman....................................... 25.00 Ruth Kish .............................................. 25.00 Silliman Memorial Baptist Church.... 25.00 Anonymous ........................................... 203.00 Total Contributions: $503.00 Könnyű valamit megtenni, de nehéz meg nem történtté tenni. Aki azt hiszi: máris valaki, aligha lehet valóban az.