Evangéliumi Hírnök, 1992 (84. évfolyam, 1-12. szám)

1992-01-01 / 1. szám

dázat volt. Ez igen népszerű szokás volt abban az időben. Megragadta a hallgatók figyelmét, mielőtt rájöttek volna, hogy miről is van szó.

Ez a forma nagyobb szabadságot biztosított a próféta számára. Ézsaiás előbb nem fedi el, hogy ki a tulajdonos és ki, vagy kik a szőlőskert.

A szóbanforgó szőlőskert kiváló helyre lett telepítve. Déli fekvésű domboldal, kiváló talaj, napsütötte hely. Ezek az előfeltételei a kiváló, jóminőségű termésnek. Jogos volt az elvárás is. Megvolt a kifogástalan kezelés.

A gazda bekerítette a kertet. A talajt megforgatta, a kövektől megtisztította. Sajtót ásatott, amelybe a mustot be lehetett gyűjteni. Ezek kőbe vésett ciszternák voltak. Isten népének mindenkor, minden teljes mértékben rendelkezésére áll.

Jogos váradalom, kellemetlen csalódás. Gyenge termés, vadszőlő. A felháborodásjogos.

Ekkor fedi fel Ézsaiás, hogy ki kicsoda. A tulajdonos, a gazda Isten, a szőlőskert az ő népe. Elképzelhetjük a hatást. Akik eddig csak szórakoztató dalt véltek hallani, most rádöbbenhettek, hogy Isten szigorú üzenete hangzott el feléjök. Tegyetek igazságot köztem és népem között. Mit nem tettem meg az én népemért? A kép világos Isten népe a felelős a várható ítéletért.

Isten büntetése nem mindig közvetlen büntetés. Lerontja a kerítést: elveszi az oltalmat. Megvonja a termés feltételeit. Nem gondozza a szőlőt, nem ád esőt. A szőlő önmagától lepusztul. Ahogy ez a valóságban ma is van.

Egy Lélek nélküli, elhanyagolt gyülekezet siralmas látvány. Jövőjét meg lehet jósolni.

És ma?

Ami akkor egy kis választott nép bűne volt, az ma általános világjelenség. A társadalmi igazságtalanságok, Istentől való elfordulás, szentségtelen élet, világbotrányok a kegyességi mozgalmakban, a megfelelő prófétai szó hiánya, milyen jövőt jósol? Eljő az Úr rettenetes napja. Még nem a Messiás. Azt csak mi szeretnénk. A nagy nyomorúság, amilyen még nem volt. Mt. 24:21. Vigyázzatok és imádkozzatok!

Aranymondás: Ézs 5:7.

1992. január hó

11. oldal

1992. február 2.

AZ ÚR JÉZUS MINTA IMÁDSÁGA Mt 6:7-15

A hegyi beszéd egy része. Ma is találgatják azt a helyet, ahol elhangozhatott, de teljes biztossággal nem lehet tudni, meghatározni. Valószínűleg többször is elmondta, ahogy tanítani szoktunk. Ebből is adódhat, hogy jelentéktelen különbség mutatkozik a két leírás között. Lukács evangéliumából hiányzik a doxológia. Ez egyébként teljesen megegyezik az imádság szellemével.

Jézus Krisztus követendő példának adta ezt az imádságot. Ami azonban nemcsak azt jelenti, hogy hogyan imádkozzunk, hanem azt is, hogy hogyan ne.

A pogányok azt gondolták, hogy végnélküli imádságaikkal befolyásolni tudják bálvány isteneiket. Gondoljunk Baál papjaira a Kármelen. Vagy a farizeusokra, akik színből hosszan imádkoztak, hogy az emberek előtt szerezzenek dicsőséget.

Figyelmeztet a szükségtelen és lélektelen ismételgetésekre. Jól tudja a ti Mennyei Atyátok, hogy mire van szükségetek. Imaalkalmainkon gondolnunk kellene ezekre, amikor szinte szóról szóra ugyanazok az imák hangzanak el.

Az Úr Jézus példa-imájában első helyen áll az Isten iránti hódolat, imádat.

Atyánk a teremtés jogán. Atyánk a mindennapi gondviselés jogán. Atyánk, mert Jézus Krisztusban gyermekeivé fogadott bennünket. Bár úgy jöhetünk hozzá mint Atyánkhoz, de mindig tudnunk kell, hogy ő a végtelen egekben lakozik, mi pedig röghöz kötött parányok vagyunk. Olykor test szerinti atyáinkra nem nézhetünk fel, de őreá mindig csodálattal tekinthetünk.

Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd. Szenteltessék meg a te neved! Ezt nem csak szavainkkal, de cselekedeteinkkel és egész életünkkel ki kell fejeznünk.

Emlékeztet Isten uralmára, királyságára.

Jézus Krisztus néha a gyülekezetre is vonatkoztatta a királyság fogalmát. Isten uralma érvényesül, ahol mint a mennyben engednek néki. De vonatkoztatható az emberi szívre is. Ahogy Jézus mondta: „Az Isten országa tibennetek, ti közöttetek van.”

Mindennapi szükségleteink. A mindennapi kenyér alatt nem szabad csak a szószerinti kenyeret érteni. Mindent, ami napi szükségleteinkhez tartozik. Bár ez évszázadok alatt sokat változott. Sok mindent nem kérni kellene, hanem nem volna szabad fogyasztanunk. Vannak viszont a világon milliók, akiknek a betevő falatért kell esengeniök, s talán éppen minket kell indítania a Léleknek, hogy eljusson hozzájuk a szükség enyhítésére való.

Az Úr elé vihetjük mi is mindennapi gondjainkat, egzisztenciális gondjainkat, problémáinkat. Környezeti gondjainkat, a holnap kenyerét. Mindent, amit érettünk teremtett Isten és amiket a gondjainkra bízott.

Lelki szükségleteink. Rendezett viszonyunkat Istennel és embertársainkkal. Nem lehet csak egy irányban rendezett kapcsolatunk. Ha ti meg nem bocsátjátok embertársaitok vétkeit, néktek sem bocsát meg a mennyei Atya. Ez ne legyen kényszer cselekedet, hanem egy kívánatos állapot. Közvetlen környezetünkben és, ha lehet az egész világon.

Ne vígy minket kísérteibe. Isten senkit gonosszal nem kísért, írja Jakab apostol. De megpróbál mindenkit, akit fiává fogad.

A próbákat ki kell bírnunk, el kell viselnünk. De nem szabad provokálni azokat.

Legszentebb keresztvállalásunkra is szabad kimondanunk: „Atyám, ha lehetséges múljék el a keserű pohár!”

Ti azért így imádkozzatok!

Aranymondás: I. Krónika 29:13.

* * *

1992. február 9.

JÉZUS FŐPAPI IMÁJA János 17:1-11, 20, 21

Ez az Űr Jézus általunk ismert leghosszabb imája. Vannak, akik úgy vélik, hogy útközben a Getsemáné kert felé, a Kedron patakja előtt hangozhatott el. Előzőleg sok jótanácsot adott tanítványainak, amit ezzel zárt: „Bízzatok, én meggyőztem e világot!” Majd szemeit az égre emelve elmondta ezt a mélyen lélekből fakadó imát. Jézus máskor is imádkozott ilyen test-