Evangéliumi Hírnök, 1990 (82. évfolyam, 1-24. szám)
1990-03-01 / 5. szám
6. oldal 1990. március 1. Miért választotta a lépcsőt dr. Somogyi? (Az alábbi írás a Christianity Today január 15-i számában jelent meg. A cikk írója Dr. Dennis F. Kinlaw, az Asbury Egyetem igazgatója és a magazin szerkesztője. Az ő szíves engedélyével fordítottuk le és adjuk közre ezt az érdekes írást.) A mindennapok hősei váratlan helyeken bukkannak fel. 1960-ban történt. Iszlám történelmet, törvényt és teológiát tanultam a Brandeis Egyetemen. Az arab nyelv tanulásához egy XI. századi, damaszkuszi mohamedán orvos feljegyzéseit kaptuk, mint kötelező olvasmányt. Az én csekély arab tudásom bizony hiányosnak bizonyult, és így, minden előadás lelki megrázkódtatás volt a számomra. Bár a kilátásaim elég borúsak voltak az elején, felejthetetlen emlékek sorát produkálta az az esztendő. És ezt a professzoromnak köszönhetem. Ez a nagy tehetségű tudós egy magyar menekült volt. A Harvard Egyetem őt bízta meg a szemita eredetű anyagok kezelésével. Albert Schweitzertől orgona-építést tanult, és kiváló iszlám-kutató hírében állt. Én lettem a sofőrje. Sokszor mentem érte a pályaudvarra — rengeteget volt úton. Rá emlékezve azonban nem a professzor jut eszembe, hanem Somogyi József, az ember. Somogyi József teljes odaszántság-KATONA LAJOS, lelkipásztor 1923-1990 1999. január 15-én szólította az Úr az Örök Honba Katona Lajos testvért. 1923. január 17-én született Hertelendyfalván, Torontál vármegyében. A háború alatt tért meg, a lövészárokban gyufa fényénél olvasva az Újszövetséget. Pintér Sándor, pacsiri lelkipásztor merítette be feleségével együtt 1951. december 2-án. A bemerítkezése után tíz évig a szülőhelyén végezte az igehirdetés szolgálatát. 1961. májusában Argentínába vándorolt, és a Buenos Aires-i Magyar Baptista Gyülekezet tagja lett. 1969-ben Ausztráliába mentek, ahol a Baptista Szövetség kérésére lelki testvérével és barátjával, Kerekes Lajos testvérrel megalakították az első magyar baptista gyülekezetét a kontinensen. A gyülekezet 1971-ben avatta lelkipásztorrá Katona testvért. Nyolc évi szolgálata alatt huszonhét lélek talált Megváltójára abban a közösségben. 1977-ben Kaliforniába, San Jose-ba költözött, hogy az ottani magyar missziót segítse. 1980-ban pedig az alhambrai gyülekezet tagja lett, és ott szolgálta hűséggel az Urat. 1984-ben ment vissza Ausztráliába, hogy a megkezdett munkát folytassa. Testvérünk egészségi állapota azonban évről évre gyengült. Csontrákban szenvedett. Felesége, Rózsika hűséggel ápolta, de végülis kórházba kellett szállítani, ahol jan. 15-én elhunyt. A temetés január 18-án volt a Salisbury baptista imaháznál. Rév. David Penny a helyi és Papp Károly testvér a magyar gyülekezet lelkipásztora szolgáltak. Katona testvér hűséges volt az Úrhoz és az ő magyar népéhez. A sok munka mellett mind az öt gyermekét megtanította magyarul írni és olvasni. Közvetlenül a halála előtt is arról beszélt, hogy hogyan lehetne a honfitársait elérni az evangéliummal. Az élete négy földrészen volt világosság. Lelki testvérei így emlékeznek rá: — „Amikor látogatni mentünk nagy betegségében, ő szolgált nekünk” (Ausztrália). — „Ő tanított meg az Igazságra, és hogy higgyek Magyarország feltámadásában”. — „Lámpafénynél rakta a falat az épülő családiházhoz... Hányszor találtam térdelve imádkozni!” (USA) Testvérünket gyászolják: felesége Rózsika, akivel 45 évig élt boldog házasságban, Rózsika lánya, és fiai: Lajos, Ferenc, György és János a családjaikkal. Emlékét kegyelettel őrzi a lelki testvériség is. Kedvenc mondása volt: „öt evangélium van. Az ötödiket olvassák a legtöbben. Ez az életünk.” gal élte az evangélikus hitet, és szolgálta a tudományt. A nácizmus már átszőtte a magyar társadalmat, de előtte még mindig egy nyitott héber Biblia volt az egyetemi katedrán. Professzor-társai figyelmeztették is: „József, az egy zsidó dolog, ugye tudod?” „Igen” — válaszolta, — „ennél zsidóbb dolog már nincs is.” Vakmerőnek titulálták. Figyelmeztették, hogy vigyázzon. Az ő válasza ez volt: „Én keresztyén vagyok. Ti nem?” Egy este rendőr zörgetett az ajtaján. Figyelmeztette, hogy hamarosan a Gestapo ügynökeivel kell visszajönnie. „Én javasolom, hogy tűnjön el” — mondta búcsúzóul. Egy ideig vidéken bújdosott. Az életműve, minden kézirat formájában, egy gyümölcsösben eldugva várt a napra, amikor Magyarország újra szabad lesz. A nácizmusnak vége lett, és ő visszament az egyetemre. Akkor a szovjet seregek vonultak be Magyarországra. József Duna-parti villájának a pincéjét 127 asszony és gyerek használta óvóhelyként. A szovjet bombázók célpontja egy lőszergyár volt, szembe a parton. Ilyen körülmények között jutott a tudomására, hogy az ő nevét is látták egy listán. Le fogják tartóztatni, és Szibériába lesz deportálva. A szemitológusok éppen egy nemzetközi konferenciát rendeztek Bécsben. Vízumot kért, hogy ő is mehessen. Visszautasították. Mikor már harmadszor dobták vissza a papírjait, elhatározta, hogy személyesen keresi fel az irodát, ahol a vízum-kérelmeket kezelték. Az iroda a negyedik emeleten volt. Most is előttem van az arca, amint mondta: „Dennis, én olyan ideges voltam, hogy a lift helyett a lépcsőt választottam az irodához. Reméltem, hogy mire felérek, talán az indulataimon is túlteszem magam.” A lépcsőház második fordulójában, egyszercsak egy volt tanítványával találta szembe magát. Nagy meglepetéssel és örömmel üdvözölték egymást. „Doktor úr, mi járatban van itt? Segíthetek valamiben?” — kérdezte. Egykori tanítványának a menyasszonya volt a vízumokat kiadó hivatalnok személyes titkárnője. Együtt mentek tovább a negyedik szintre. A diák bemutatta a professzort a jövendőbelijének.
