Evangéliumi Hírnök, 1989 (81. évfolyam, 1-24. szám)
1989-01-15 / 2. szám
1989. január 15. A FÉRFISZÖVETSÉG ROVATA Rovatvezető: Marosi Béla 132985 Charmwood Oval, Solon, OH 44149 [ ’ Elnök: Novak László Alelnök: Tóth György '' Pénztáros—jegyző: Panta István Megtaláltam a szabadságot és megtaláltam Istent Egy menekült útja a hithez (Angolból) Szocialista országban nőttem fel az 50-es és 60-as években. Láttam valódi, meggyőződéses kommunistákat, akik tényleg hittek a kommunizmusban. Bármi, ami nem egyezett meg a kommunizmus irányvonalával, beleértve a vallást is, tiltva volt. Aki igazán hitt Istenben, arra úgy néztek, mint valami törvénytelen személyre. Nagyon szerettem a zenét, különösen a dobot. Néhány barátommal zene-együttest szerveztünk és muzsikáltunk. De éppen ezidőtájt történt, hogy az államfő eltiltotta a nép-zenét. Ezt a tiltást ő kultúrforradalomnak nevezte. Ekkor először kezdtem olyasmit sejteni, hogy talán, talán... a kommunizmus nem jó. Elkezdtem kutatni valami más után. Yogát tanultam, aztán a katonai szolgálat után többféle álláson mentem át. Egy ideig kompúterekkel is dolgoztam. Itt barátkoztam meg néhány egyénnel, akik később Nyugatra menekültek. Mikor ez történt, mindenki árulóknak hívta őket. Bátorkodtam megkérdezni, hogy miért hívják most ezeket árulóknak, hiszen jó munkások és barátaink voltak. Ezért a kérdésért azonnal elvitettek a rendőrségre, ahol jól megvertek. A hatóság közölte velem, hogy soha többé nem lesz kompúteres állásom. Magam és feleségem megélhetését úgy oldottam meg, hogy vendéglői muzsikus lettem. Gondolkozni kezdtem, hogy érdemes lenne elmenni más országba. 1987 tavaszán felkértek, hogy muzsikáljak egy hajó fedélzetén, amely Braila és Bécs közt járt. Kértem Istent, segítsen meg, hogy ezt az állást megkaphassam. Sokan szeretnének Nyugatra távozni az én hazámból, gazdasági okok miatt. Részemről az okok egészen más természetűek voltak. Aránylag jó anyagi körülmények közt éltem. De érzékeltem, hogy az én helyzetem is csak rosszabbodhat. Két hónap múlva aztán megkaptam a várt állást a hajón, de ott minden napom kálvária volt. Minden mozdulatomat figyelték, nehogy disszidáljak Bécsben. Ott mégis adódott erre alkalom, amikor a legjobb barátommal együtt kiengedtek a városba vásárolni. Mi azonban elmentünk a rendőrségre. Azok nem tudták, mit csináljanak velünk. Végül eszembe jutott, hogy hallottam valakitől, hogy Bécs közelében van egy nagy menekült-tábor, ahol minden keleteurópai menekültnek jelentkeznie kell, hogy intézkedhessenek az érdekében. Ez a tábor egy épületcsoportból áll, magas, fekete kerítéssel körülvéve. Mikor végre a bejárathoz értünk, két hazánkfia hozzánk jött és figyelmeztetett, hogy ne menjünk be. Félelmetes történeteket beszéltek el, hogy milyen boldogtalanok azok, akik Nyugatra szöknek. Miközben körülnéztem. Az utca másik oldalán templomtornyot pillantottam meg, a csúcsán a kereszttel. Ahogy ezt néztem, Istenhez fohászkodtam segítségért. Noha a legjobb barátomat meggyőzték, hogy ne menjen be, én mégis bementem a táborba. Két hét múlva kihelyeztek egy kis vidéki penzióba, ahol más menekültek is laktak. Most volt talán először az életemben, hogy szabadnak éreztem magamat. Ez egy kis falu volt, szép hely. Volt vagy 40-50 menekült itt az én hazámból, akikkel megbarátkoztam. Minden kedden jött egy amerikai és filmeket mutatott különböző nyugati országokról és vallásos előadásokat is tartott. Szerettem volna Bibliához jutni és egy barátom odairányí tott két misszionáriushoz. Másnap újra találkoztam velük és megkérdeztem tőlük: „Ki az a Jézus Krisztus és mi a jelentősége?” Különös volt, hogy oly nyíltan, szabadon lehetett beszélni vallásról, az igazi Istenről. Ezekkel a misszionáriusokkal való egyik későbbi beszélgetésem alatt éreztem, hogy amit ők mondanak, azon az úton találhatom meg az igazságot, amelyet oly régóta keresek. 5. oldal Imádkoztam és kértem, hogy Jézus foglalja el a szívemet. Attól a pillanattól kezdve az életem megváltozott. Most látom, hogy Isten vezetett ki abból az országból, hogy őt megtalálhassam. Csak amikor Nyugatra jöttem, akkor találtam meg Istent és az Ő igaz beszédét, a Bibliát. A legfontosabb dolog ebben az életben, hogy ismerjük meg Istent. Ma Kanadában lakom. Új életet kezdtem Istennel, az Ő vezetése alatt. Találtam gyülekezetét és munkát. Feleségem és kisleányom kérvényt adtak be az államhoz kivándorlásra Kanadába, hogy a család újra együtt lehessen. Imádkozom, hogy megkaphassák az engedélyt a kivándorlásra. (Olvasóink már bizonyára kitalálták, hogy melyik szocialista országról van itt szó. Ha még nem, akkor kérdezzenek meg egy erdélyi magyart. Ők tudják. Mi is imádkozzunk e fiatal családért, hogy minél hamarabb újból együtt lehessenek. M. B.) Az én Uram Valahol kint, valahol bent, mindig ott van az én Uram, valahol fent, valahol lent mindig áldott az én utam. Nem kérdezi, ki vagyok én, honnan jöttem, hová megyek, Őjár a saját ösvényén, mégis mindig engem vezet. Bűneimet nem veszi el, hogy ne bízzam el magamat, de, amikor én vetem el ő maga ad nyugodalmat. Nem hatják meg őt a könnyek, ha csak magamat siratom, de, ha mással együtt érzek ő lesz az én vigasztalóm. Ő az, aki mindig figyel, aki ismer, aki szeret, Ő az, aki kegyelmével kormányozza életemet. Sinka József
