Evangéliumi Hírnök, 1988 (80. évfolyam, 1-24. szám)

1988-01-01 / 1. szám

6. oldal uralkodó szellemi Vezér, akinek útmu­tatása, tanácsa, Igéje éltető elem a bű­nös számára örökkön-örökké. „Én va­gyok az életnek kenyere” (Jn. 6:35). Végül, de nem utolsó sorban a bű­nösökkel való azonosulást is jelent. Azt a tökéletes szolidaritást, amely a legnagyobb bűnössel is együttérezni képes. S éppen ez a bűnösökért tett leg­nagyobb áldozatvállalás (kereszthalá­ifj. Benkő Kálmán Korán reggel kimentem a közeli North­­field-Macedonia temetőbe és látom, új sírt ásnak. Kérdezem, ez lesz a fiatal Ben­kő Kálmán nyugvó helye? A válasz igenlő volt. Ifj. Benkő Kálmán Budapesten szüle­tett 1940. november 25-én. Szüleivel érke­zett az Egyesült Államokba az óhazában kitört szabadságharc következményei miatt. Hosszú szenvedés után — rákos agyda­ganat következtében — az Űr az Ő kifür­készhetetlen végzése folytán magához szó­lította október 21-én a hajnali órákban. Tudtuk, és ő is tudta, a Mindenség Ura, a mi jóságos mennyei Atyánk ho­gyan szándékozik vele cselekedni. Ezért jöttek és jöttek betegágyához a Szentírás­sal és imádkozó hittel, remélve, hogy az Úr talán megváltoztatja végső határoza­tát. De nem így történt. Ő és az ő kedves, immáron idős Benkó Kálmán és hitvese Tériké tagjai voltak Bu­dapesten a Nap utcai Baptista Gyülekezet­nek. Ideérkeztük alkalmával — e sorok írója fogadta őket és hozta el a volt Sha­ker téri Magyar Baptista Gyülekezetbe, ahol meggyőződött hitük folytán tovább dicsérték és imádták a mi Megváltó Urun­kat, Jézus Krisztust. la) s a velük való tökéletes sorsközös­ség emeli Őt előttük királyi rangra (Lk. 1:33), mint legmagasabb rendű princípiumot, az örök életük számára az egyetlen, abszolút biztosíték. Ismered-e ezt a Királyt? Volt-e sze­mélyes találkozásod Vele? A kérdés el­döntése ugyanis egész földi életed függ­vénye és üdvösséged meghatározója. Venyercsán László A gyász sokunkat igen mélyen érintett. Ki gondolt volna erre? Fiatal volt, telve igyekvő akarattal. Üzemet hozott létre és minden úgy mutatkozott, hogy egy feltörő és igyekvő siker lesz az élete. Nem így tör­tént. Mint ahogyan szoktuk mondogatni: „Ember tervez, Isten végez.” Ezt történt vele is. A gyász-istentiszteletet, az itteni Bethes­­da Magyar Gyülekezet pásztora, Mészá­ros Kálmán testvér végezte magyar nyel­ven, majd Rév. Dr. Endrei Ferenc reformá­tus lelkész angol nyelven folytatta. Kérdés vetődött fel az ily fiatalon kettétört ifjú Kálmán élete felől: „Miért, Uram?” Erre senki sem adhatott választ, mert „az Úr csodásán működik, de napvilágra hozza az Ő mélységes titkait”. Mi sem tudhatjuk, csak sírtunk a sírókkal és kértük az Urat, kegyelméből adjon az idős szülőknek vi­gasztalást és legyen és maradjon feleségé­vel és két kis leánykájával, akik megtörtén sírtak a koporsó mellett. A temetkezési kápolnában, valamint a sírkertben Mészáros testvérnő vezetésével énekek hangzottak el, hogy ezekkel is eny­hítsék a megtört szíveket. Az Úrtól teljes hittel várjuk a megnyug­tató vigasztalást az idős szülőknek, Kál­mán kedves családjának, jóbarátainak, is­merőseinek, valamint kedves munkatár­sainak, akik meg nem szűntek őt beteg­ágyánál látogatni. Ott együtt olvasták Kál­mánnal a Szentírást, és vele imádkoztak. Hitét bizonyítja az is, — mert érezte az Úr szándékát — azt kérte, ne azért imádkoz­zanak, hogy megmaradjon, hanem azért, hogy rövidítse meg az Űr az ő mélységes szenvedését. így búcsúztunk mi is tőle. Sírkertben a befejező szertartást énekkel, ige olvasás­sal, majd Némethy testvérnő Kálmán éle­tét röviden vázolta, koszorúk és virágok elhelyezésével ért véget ez a szép, napfé­nyes időben történt, végső tiszteletünk. Az Úr nyújtson és adjon a megszomoro­dott szülőknek, családnak, rokonoknak, otthon az óhazában és itt az USA-ban mindennapi éltető kegyelmet és az Ő nagy szeretete legyen olvasóinkkal és velünk. Ámen. Némethy 1988. január 1. BIBLIA MAGYARÁZÓ 1988. január 17. VALLÁS AZ ÉLETBEN (Máté 7:1—12) Minden keresztyén csoportnak van egy tanítási tanfolyama, melyen át kell menni azoknak, akik be akarnak lépni a hitbe. Vannak gyülekezetek, ahol egy egész évig tart ezen a tanfo­lyamon átmenni; ellenben vannak gyü­lekezetek, ahol csak Krisztusba vetett hitükről kell az egyéneknek bizonysá­got tenni, és az élettel valamilyen for­mában kimutatni, hogy komolyan igye­keznek Krisztus követésére. Kezdettől fogva a gyülekezetek felismerték a szükségét egy ilyen tanítási tanfolyam­nak azok részére, akik tagjai akartak lenni annak a keresztyén közösségnek. Jézusnak Hegyi Beszéde egy ilyen, mélyen átgondolt és óvatosan előadott tanítási tanfolyam azok részére, akik Krisztus hívására, önkéntesen engedel­meskedni óhajtottak a hívásnak. Ez nemcsak egy másik felsorolása azok­nak a dolgoknak, hogy mit szabad és mit nem szabad cselekedni. Máté az ő evangéliumának 5., 6. és 7. részeiben lefekteti az Isten Országának az er­kölcstanait. Itt Jézus elénk tálja az életstílust, amely megkívántatik azok­tól, akik óhajtják Őt követni az Új Életben. Máté evangéliumának a 7. részében látunk legelőször is egy sorozatos in­tést, és figyelmeztetést (Máté 7:1—14), amelyet tanítással folytat a hit valódi­ságára nézve (Máté 7:15—29). Az in­tés és figyelmeztetési szakasz folytatja a korábbi témát a megbocsátásra és kegyelmességre nézve. Jézus figyelmez­tet arra, hogy az Új Életben nincs semmi helye a mások hibái könnyű bírálásának. Ezt példázza azzal a „szál­ka és gerenda” példázatával, hogy mi­lyen könnyű nekünk másokat elítélni, és arra figyelmeztet bennünket, hogy ne legyünk kritikusabbak másokkal szemben, mint vagyunk magunkkal szemben. Ne csaljuk meg magunkat, mert ez belőlünk képmutatót csinál; mert egy képmutató nem más, mint az, aki magát másoknál jobbnak látja.

Next

/
Thumbnails
Contents