Evangéliumi Hírnök, 1988 (80. évfolyam, 1-24. szám)
1988-10-15 / 20. szám
4. oldal 1988. október 15. LELKI NÖVEKEDÉS II. Efézus 4:1 és 14 Múltkor említettük, hogy „Nem tudsz megcsókolni, mert én itthon vagyok!” — volt a majd hároméves Brandon válasza nagyapjának a telefonon, mikor azzal búcsúzott tőle, hogy „szeretlek, csókollak.” Ebből észrevettük, hogy úgy gondolkozott mint egy tipikus hároméves gyerek. Ennek alapján foglalkoztunk a fizikai és a keresztyéni élet fejlődésének fontosságával és hasonlatosságával. Megállapítottuk, hogy a fejlődés egy szakaszokban történő folyamat. Továbbá kitárgyaltuk, hogy mik a fejlődés feltételei és a fejletlenség jelei. Most kutassuk ki, hogy a keresztyéni élet fejlődésében milyen szakaszok, ill. fokok találhatók? Miért vannak elmosódások? Miért nem fejlődik mindenki egyforma lépésekben? Mik a szakaszátugrás hátrányai? S honnan tudhatjuk, hogy helyesen fejlődünk-e vagy nem? Milyen szakaszok ill. lépcsőfokok találhatók a keresztyéni fejlődésben? A fizikai élethez hasonlóan három főszakasz van. 1. Egészséges önzés szakasza. Ebben az állapotban az új hívő örömében főleg saját magával törődik. Azaz, azokban a dolgokban képzi magát, amire neki van szüksége. Ilyenkor tanulja meg a bűn, a bocsánat, az üdvbizonyosság, az úrvacsora, az adakozás, a gyülekezetbe kapcsolódás, a bizonyságtevés stb. alapelveit. 2. Felelősségérzés szakasza. Itt már elvegyül az önzés az önzetlenséggel. Ebben az állapotban — bár magával is törődik — másokért égő szívet is kap. Ilyenkor megtanul felelősen élni, mások érdekében is fejlődni, másokért is imádkozni és egyszerű szavakkal másoknak saját megtéréséről bizonyságot tenni. 3. Isten megdicsőítésének szakasza. Ez az önzetlenség legmagasabb foka. Ebben az állapotban ugyan az előbbi dolgokat folytatja a hívő; de most mindent annak érdekében tesz, hogy Istent megdicsőítse. Ez a szakasz élethossziglan tart. Finney evangélistáról mondták, hogy amikor belépett egy terembe, szavak nélkül is érezhető volt Krisztus jelenléte. Nyilván, ezen a harmadik fokon élt ezért, egész lénye Istent dicsőítette. S miért vannak szakaszok közti elmosódások életünkben? Azért, mert az önzés szakaszában is előjön néha a felelősség érzés, vagy Isten dicsőítés vágya. Hisz ki az, aki megtérése utáni örömében nem érezne felelősséget családja iránt? S ki az, aki hálából ne kívánná megdicsőíteni Atyját? S ha ezen érzéseinket szavakban kifejezzük, akkor úgy tűnhet, mintha már „lelki korunkhoz képest” fejlettebbek lennénk mint fennáll. (111. elmosódnak a határok.) De azért, míg az alapelveken nem rágtuk át magunkat és a felelősség korán nem estünk át; ne hitessük el magunkkal, hogy a harmadik fokon járunk már, mert a fokozatos fejlődés fontos. Nélküle képzetlenül fognánk a lélekmentéshez (nem ismerve a Biblia igazságait) és Isten megdicsőítésébe. És miért nem fejlődik mindenki egyforma lépésekben? Mert: 1. Nem egyformán táplálkozunk. Aki komolyabban veszi a Biblia tanulmányozását, az hamarabb fejlődhet. 2. Nem egyforma tanításokat kapunk. Vannak vallásos közösségek, ahol több súlyt fektetnek az evangélizálásra, mint a tanításra. S vannak lelkészek, akik mélyebb, vagy gyakorlatibb tanítók, mint mások. Ezek a tények hatással lehetnek az új hívő fejlődésére. 3. Nem egyforma tehetséggel rendelkezünk. Isten igazságos. Nagyobb tehetséget ad a keményebb feladat mellé. Ezért csodálkoztak Péter és János apostol hallgatói hogy „írástudatlan” létükre erővel hirdették az igét (Ap.Csel. 4:13). Nyilván, nagy térítő feladatukhoz különös adottságot kaptak. Csakhogy ne irigykedjünk a tehetségesekre. Mert a tehetséggel nagy felelősség és megfeszített életmód is jár! Inkább elégedjünk meg azzal, amit kaptunk. De ugyanakkor tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy minél gyorsabban fejlődjünk. Ezt mindannyiunktól elvárja Atyánk! De mik a szakaszátugrás hátrányai? A következők: 1. Beképzeltség. Ezért javasolja Pál, hogy püspök „Ne újonnan megtért ember legyen, nehogy felfuvalkodva az ördöggel azonos ítélet alá essék.” S a diakónusokat meg „... meg kell vizsgálni előbb.” (I. Tim. 3 új ford.) Úgy látszik, amikor „korunkhoz képest” túl komoly feladatot bíznak ránk (vagyis szakaszt ugrunk), akkor azt hisszük, hogy „nagyok” vagyunk. Ami árt magunknak és környezetünknek. Eszembe jut egy iszákos, verekedős, dohányzó fiatalember története. Sok ima és bizonyságtétel után, egyszer váratlanul megtért. Ekkor azonnal abba hagyta az ivást, verekedést és dohányzást. Nagy volt az öröm a gyülekezetben. Rohamos fejlődése mindenkit meghatott, mire egyre több feladatot kapott. Hamarosan vasárnapi iskolát tanított és szükség esetén prédikált. Ez agyába szállt. Egyszercsak furcsa elméletek vitatásához fogott, elmaradozott, s lassan visszafejlődött. Felfuvalkodása az ördög csapdájába vitte. Ma már nem is jár gyülekezetbe. 2. Felelőtlenség. Fejletlenségünk következtében helytelen életet élhetünk és igeellenes tanításokat terjeszthetünk. Ami mások elkárhozását, vagy gyengülését eredményezheti. 3. Bölcselkedés. Pál ismerte ezt a csapdát, mikor azt javasolta, hogy a hívő „feljebb ne bölcselkedjék ... mint Isten adta kinek-kinek a hit mértékét.” (Róm. 12:3.) A szakaszátugróknak az a baja, hogy a „tej”-ről túlhamar áttérnek a „kemény eledelre”, holott, erre még nincs emésztő képességük. így „emésztési zavart” okoznak maguknak és hallgatóiknak. Ismertem egy hívő embert. Sokéves megtérés után is gyerekcipőben járt, mert nem ment át a fejlődés első szakaszán. Ennélfogva bűnbocsánat, üdvbizonyosság és egyéb elemi kérdések felől nem volt világossága. De közben kutatta és vitatta a Jelenések
