Evangéliumi Hírnök, 1987 (79. évfolyam, 1-24. szám)
1987-03-01 / 5. szám
4. oldal 1987. március 1. JÁR A TLAN UTAK (Apostolok cselekedetei 8) Filep diakónus nagy ébredés eszköze volt Samáriában. Működése következtében voltak, akik elfogadták Krisztust, alámerítkeztek és Szent Lelket vettek; voltak, akik testi gyógyulást nyertek; voltak, akik Simon okkult tanításától szabadultak; s bizonyára voltak olyanok is, akik mindezen kegyben részesültek egyben. Egy nap azonban az Úr angyala elküldte Fiiepet egy Gázába vezető járatlan útra. Ott találkozott egy szemesen komornyikkal, akit Krisztushoz vezetett. S bár ez nagy kegy volt, mégis felmerül a kérdés, hogy érdemes volt-e egy emberért ezen nagy evangélistát az ébredés közepéből kiragadni? Nem lett volna fontosabb, hogy Samáriában tovább működjön, míg tart a tömeges megtérés? Nem lett volna eredményesebb az élete úgy? Bizonyára nem! Isten kibeszélhetetlen bölcsessége és mindentudása átlátta, hogy Fiiepre a gázai úton volt a legnagyobb szükség, mert így általa a szerecsenekhez is eljutott az Evangélium. S amikor tanulmányozzuk Filep „járatlan út” magányos szolgálatát, akkor rájövünk arra, hogy a mi életünkben is vannak ilyenek. Ezek azok a kitérők, melyeket nem értünk, nem keresünk, de mégis belekerülünk. S mily jó ilyenkor emlékezni Fiiepre, aki szívesen engedelmeskedett és örömmel szolgált az „Egynek” a tömeg helyett. Mik ezek a „járatlan úti” magános szolgálatok? Többfélék lehetnek. Az egyik ilyen szolgálat a gyermeknevelés. Amikor fiatal szülők gyermeket várnak, akkor lelkesen készülnek és tervezgetnek. Arra nem gondolnak, hogy a gyermekekkel nagy elfoglaltság is jár. Ezért sok édesanya csodálkozik, amikor minden perce elmegy a picikre szülés után. Sokan kétségbe is esnek, mert úgy érzik, hogy semmi célt nem tudnak kitűzni. Kétségbeesésükben elfelejtik, hogy Isten küldte őket erre a „járatlan útra”, s hogy itt az „egy” gyermeknek, vagy „néhánynak” szolgálata a hivatásuk; nem nagy látható teljesítmények felmutatása. Filep példája ilyenkor bátorító lehet, mert bátorságot adhat arra nézve, hogy hűen és örömmel szolgáljanak, mert egyszer jutalmat látnak! Egy másik ilyen magányos szolgálat lehet a betegápolás. Egyszer hallottam az ismert Corree Tenboom ápolójának bizonyságtételét rádión. Elmondta, hogy három évig tartott „járatlan útja”, mely alatt semmi ideje nem volt önmagával törődni, pihenni, kikapcsolódni, valami különöset teljesíteni, vagy felfrissülni, mert Corree teljes ápolásra szorult. S nem volt egyszerű feladata. Sokszor csak a lelki testvérek imája és segítsége tartotta épségben. De ma hálás, hogy készséggel vállalta ezt a szolgálatot, mert áldást oszthatott, példát mutathatott és fejlődhetett maga is általa. Ez a fajta szolgálat egyszerűbb formában majd mindannyiunk élménye. Előfordul, hogy a gyermekek, vagy élettárs, vagy szülők betegsége következtében hosszabb-rövidebb ideig találjuk magunkat a „járatlan úton”. S ezek az élmények mindig kitérőt jelentenek, mert kivesznek a rendes kerékvágásból, megfosztanak a megszokott teljesítményektől és magányba sodornak. Magam is emlékszem ilyenekre, mikor pl. gyermekeim egy télen állandóan betegek voltak, s nem volt egyszerű a „kitérőt” Istentől venni, pedig volt benne áldás. S emlékszem arra is, amikor egy évben fiam műtétje, máskor meg férjem balesete következtében négy vagy öt hónapig szorultak ápolásra és sok minden elmaradt miatta; mégis áldás rejlett benne. Dr. Bíró, Palm Bay-i lelkész egyszer azt mondta: „Van még hűség a világon! Erről tesz bizonyságot a gyülekezetünkben lévő feleségek hűséges férjápolása.” Többen voltak ui. gyülekezetében, akik tehetetlen férjüket a végsőkig ápolták, mert feladatuknak látták. Többek között ott ült édesanyám, tolószékben lévő édesapám mellett, meg több özvegy, aki már befejezte az ápolást. Megjegyzése arra mutatott, hogy ezek a feleségek szavak nélkül is prédikáltak, azért figyelt fel rájuk pásztoruk. Azaz, a betegágynál, a magányban, a céltalannak látszó „járatlan úton” is eredményes szolgálatot végeztek. Ennélfogva, legyen bár betegápolásunk „járatlan útja” rövid, vagy hoszszadalmas, Filep példája ilyenkor is erősíthet, mert azzal biztathat, hogy a Az északamerikai vallásfelekezetek statisztikájából A “Chicago Tribune” napilap közli az 198 5 és 1986 évben megj elent “ Yearbook of American and Canadian Churches” adatait a két ország vallásfelekezeteinek fejlődéséről és veszteségeiről. A chicagói lap az adatokhoz fűzött megjegyzésében írja: Az ország rég megalapozott, erősnek vélt vallásfelezetei a pusztai vándorlás állapotába jutottak az utóbbi évtizedben. Közönyösség és formaiasság miatt veszítettek taglétszámukból, míg a kisebb, evangéliumibb, lelkesebb közösségek gyarapodtak. Túl hosszú lenne a közlemény minden felekezetről. Néhány fontosabb adatra szorítkozunk. 1985 1986+, vagy Római katolikus 52,392,934 52,286,043— 106,891 Déli baptista 14,178,051 14,341,821 + 163,770 Methodista 9,405,164 9,291,936— 113,228 Presbyterianus 3,100,951 3,057,226— 43,725 Lutheránus 2,925,008 2,910,281— 14,727 Episcopalis 2,794,690 2,775,424— 19,266 American Baptist Churches 1,637,099 1,620,153— 16,946 Isten gyülekezetei (Pünkösdi)1,992,754 2,036,453+ 43,699 African Methodist (Feketék)1,134,179 1,202,229 + 68,408 Jehova tanúi 649,697 697,660 + 47,963 Adventista 623,563 638,929 V 15*366 Nincs adatunk az ún. „Független Baptista Gyülekezetek” taglétszámáról. A sok “Baptist Tabernacle”, “Baptist Temple” név alatt működő nagy gyülekezetek tekintélyes taglétszámmal rendelkeznek. Formaiasság, mint a betű, megöl, de a lélek megelevenít.
