Evangéliumi Hírnök, 1985 (77. évfolyam, 1-24. szám)
1985-02-01 / 3. szám
6. oldal 1985. február I. A Bethesda Otthonban Itt vagyunk feleségemmel Amerikában. Nagyon messziről, az óceánon túlról, Európából, Romániából, Kolozsvárról jöttünk. Itt élő fiunkat, hittestvéreinket, barátainkat szándékoztunk meglátogatni. Istenünk kegyelméből, a román hatóságok jóvoltából ezt megtehettük. Meleg testvéri meghívásra South Riverből ill. New York ból lejöttünk pár napra Floridába, Palm Bay-be, erre a festőién szép, fenségesen napfényes, gyönyörű vidékre. Itt vagyunk a “Bethesda” baptista otthonban! A fogadtatás közvetlensége, meleg szeretete felbátorított, hogy több napig itt legyünk. Az “otthonban” kellemes, tiszta, derűs, szép szoba áll rendelkezésünkre. Van alkalmunk “elcsendesedni”, felüdülni, csodálkozni, mosolyogni és. . . és — sírni! Nem célom — nem is tudok — adatokkal szolgálni. Csupán néhány szót szeretnék közölni élményeimről. Erre belső kényszer kötelez. Amit itt láttam fantáziámat is jóval felülmúlja. Ezért csak parányi részecskéjét mondom el annak, amit itt átéltem. Tudott dolog, hogy e drága “otthonnak” az igazgatója Kish Ernő testvér. Mellette dolgozik nagy szorgalommal, kiváló hozzáértéssel, hűséggel, drága felesége. Mellettük még jónéhány alkalmazott. Kérésemre Kish testvér megmutatja az építkezést. Jónéhány lakrészszel nagyobb lesz az otthon. Fogadni kell még azokat az öregedőket, akik a közel-jövőben ide fognak jönni. Lehetőleg minél több magyart. A testvériség támogatásáért nagyon hálás. Igen szép tervei vannak még. Óvatosan, megkockáztatom a kérdést: “Mondd Kish testvér, hogy bírod ezt a nagy iramot? Hogy vagy képes mindezt megtenni társaddal együtt?” Rám néz, arca elváltozik, hangja szinte elcsuklik, de mégis megszólal: “Testvér! Nem én, nem én. . .“nem én” hanem az Úr! Mindent Ő tesz! Én csak egy ember vagyok. . . parányi megbízott, egyszerű eszköz az O szent kezében. Itt vagyok amíg tudok, amíg Ő akarja. Az Úr és népe idehelyezett. Csak addig vagyok itt, amíg Ő mondja. Mindenért Istené a dicsőség. . . és csak az Övé!!” Könnyeimet próbálom visszafolytam. . . Az otthonnal egybeépülve van a szép, jól gondozott imaház, amelynek karcsú, szép tornya vonja magára a figyelmét az ott járóknak, főképp este, amikor ki van világítva. Amikor néhány lépcsőn át belépek a “hajlékba” eszembe jut a kedves ének: “Tudok egy szerelmes kápolnát, ott időzöm én szívesen”. A gyülekezet lelkipásztora Dr. Bíró László. Drága, közismert ember. Igen komolyan veszi a lelki szolgálatot. Általános megbecsülésnek örvend. Őreá még nagyon sok munka vár lelki vonalon mind a gyülekezetben, mind az otthonban. Segítse és áldja meg őt az Úr! Ismét a Bethesda otthonban. Ez minden nap külön élményt jelent számomra. Kellemesen megható minden nap, amikor — reggel, délben, este — megkondul az otthon kis harangja, táplálkozásra szólítva a gondozottakat. A nép bevonul az étterembe. Amint felcsendül az igazgató kemény érces hangja, a teremben némaság lesz. Aztán következik a buzgó, áldástkérő ima. . . aztán az ige és az ének. Csaknem minden napos: “Ó, mily hű barátunk Jézus, Aki mindenkor segít. . . ” Ez nem csak egy megszokott ének. Szemmel látható valóság! Az otthon gondozottjai derűsek, jó hangulatúak. . . némelyeken alig látszik az öregség, pedig néhányan a 90 éven is túl vannak, sőt láttam köztük 100 esztendőst is. Azzal próbálom magyarázni ezt a csodát, hogy a gondoskodó szeretet mellett a menü is úgy van összeállítva, hogy az minden tekintetben megfeleljen. Széleskörű gondoskodása van itt az igazgató feleségének. Ha valaki egy reggeliről hiányzik a több mint 60 személy közül, már felfigyel az igazgató: vajon nem lett beteg? Utána kell néznünk! A rend, a pontosság példaadó. Kish testvérnek és kedves nejének — nagy elfoglaltság közepette is — mindenkihez van egy kedves szava, meleg, közvetlen érdeklődése. Ebbe nem fáradnak bele! Valóban megható. Ó, áldott gondviselés! így szólok magamban Jákobbal “Ez a hely nem egyéb, mint Isten háza és a menny kapuja.” (I Móz. 28:11-17) Egyébként is itt van az élet utolsó stációja. . . Valóban készülni kell. Továbbra is legyen hát ez otthon Isten háza, a mennv kapuja! Csengj hát és zúgj itt még sokáig kedves kis harangocska! Ébresszed a lelkiismereteket is! Áldott légy irgalmas Atyánk, hogy ebben a pokol felé rohanó, zűrzavaros nagy világban van még ilyen otthon és vannak önfeláldozó, szerető szívek! Valahol egy gazdag, jeles ember szép kis kastélyt épített magának! Kis tornyában egy harangot is elhelyezett, aminek a megszólalását a helység lakói hiába várták. Amikor ennek oka után érdeklődtek a tulajdonos így felelt: “A harang csak akkor szólalhat meg, amikor igazán, teljesen boldog leszek. ” Hosszú évek teltek el. Nem kondult meg a harang. Végül, az uraság komoly beteg lett. Betegszobájának ablaka szép gyümölcsös kertjére nyílott. Nyárvégi csöndes alkonyat volt. A helység lakói közül sokan összegyűltek ablaka alá — özvegyek, árvák, rokkantak, öregek, betegek — siratni nagy jóltevőjüket. Le akarták róni hálájukat a sok támogatásért. “Miféle zajt hallok?” — Kérdezte a beteg. “Szegényeid vannak itt, akiken oly sokat segítettél. . . le akarják róni hálájukat. Itt sírnak ablakodnál.” A beteg arca elváltozott. Könnyes arca túlvilági fényben ragyogott s így szólt egyik hű szolgájához: “húzzátok meg a harangot!!” Amíg a “boldogság harangja” zúgott, a haldokló lelke felszállt az örökkévalóságba. Kish Ernő testvérem és drága Etelka! Adja meg számotokra a jóságos Isten, hogy amikor e létből — hoszszú, fáradságos utatok végén — el kell távoznotok a mennyei “otthonba”, zúgjon fel számotokra is az “örök boldogság” mennyei harangja! A Bethesda otthon lakói éjszakai álmukat álmodják. Sötét éji árnyak ülnek az egész otthonon. Az én kedves szobámon is. Felébredek. Éjfélután 2 óra múlt. Nem tudok visszaaludni. Elröppen szemeimről az álom. Átgondolom mindazt, amit fent leírtam, sőt sokkal többet annál. Fohászkodom azokért akik vezetik ezt az áldott “otthont”. . . akik ezt imában és anyagiakban támogatják. . . a lelkipásztorért, a gondozottakért. . . az itteni baptista szövetségért. Amíg rebegő ajkaimról esedező szívemből felszáll az ima, puha fehér párnámat könnyzápor öntözi. Kicsurgó, forró könnyeimet nem tudom visszatartani, megállítani. — nem is akarom! ßgnes Ferenc
