Evangéliumi Hírnök, 1984 (76. évfolyam, 1-24. szám)
1984-02-01 / 3. szám
1984. február 1. sokkal jobban éreztem magam, de még mindig nem tudtam, mit kell tennem. ” Az azonban bizonyossá vált előtte, hogy nem vehet tervbe olyan munkát, amely gazdasági haszonnal jár. Ezt lelkiismerete nem engedte meg, hiszen vagyona több volt, mint amennyi egész életére szükséges. Nem tékozolhatja el élete legértékesebb éveit a világi dicsőségért végzett munkában, amikor tudja, hogy naponta ezer meg ezer lélek pusztul el, akik még soha nem hallottak Krisztusról. Ebben az időben egy ateista írása került a kezébe, amelyben ezt olvasta: “Ha szilárdan hinném azt, amit állítólag milliók hisznek, hogy sorsuk egy eljövendő életben attól függ, hogy itt mit hittünk és hogyan éltünk, akkor ez a hit úgyszólván mindent jelentene nekem. Ahit lenne első gondolatom, ha felébredek, s csak azzal foglalkoznék, míg el nem alszom. Csak a vallásomért munkálkodnék. Csak az örökkévalóságra irányítanám minden figyelmemet. Ha egyetlen lelket megmenthetnék az örökkévalóságnak, ezt olyan nyereségnek tartanám, ami a világ minden szenvedéséért kárpótolna. Csak az örökkévalóság lenne szemem előtt és azok a halhatatlan lelkek körülöttem, akik nemsokára vagy örökre boldogok, vagy örökre elveszettek lesznek. Kimennék a világba és azt hirdetném alkalmas és alkalmatlan időben: ‘Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall?” Az ateista szavai mély benyomást tettek Studd Károlyra. “Egyszerre világosan láttam — írja — igen, ilyennek kellene lenni egy keresztyén életének! ” Szívében ezek a szavak visszhangoztak: “...és vesztek erőt, miután a Szentlélek eljő reátok... és lesztek nékem tanúim.” Amikor tehát azt kutatta, mit akar Isten az életével, akkor először saját nyomorúságát kellett meglátnia, csak azután mutatta meg Isten, hogy ez a nyomorúság megszűnik, ha a Szentlélek teljességét elnyeri. Letérdeltem és egészen átadtam magam Istennek. — Ettől a pillanattól kezdve más lett az életem. Megadta nekem a minden értelem feletti békességet és kibeszélhettem örömömet. (Folytatjuk) ■■■■■ Óhazai misszió Gy. K. jegyzéssel rövid cikk jelent meg a Békehírnök 1983. november 6-i számának első oldalán, kissé feltűnőbb nyomtatásban. (A Gy. K. nem lehet más, mint a lap “Főszerkesztő helyettese” nevének kezdőbetűi.) A cikk címe: “Meditáció november hetedikére. ” Ezen a napon tartják a nagy katonai felvonulást a moszkvai Vörös-téren. A cikk írója október hónapban Moszkvában járt s az esti órákban a Vörös-téren elmélkedett. Idézünk az elme-termékből: “. . . késő este indultam órákig tartó felfedező útra, gyalogolva a világvárosban. így jutottam el még első moszkvai estémen a fogalommá vált Vörös-térre. ... Csend volt. A csenddel együtt szinte kézzelfoghatóan érzékeltem a nyugalmat. A nyugalmat, mely ... jellemzője annak a politikának, amelyet a tér mögött magasodó épületekben alakítanak, formálnak az országuk erejében s ügyük igazában bízó államférfiak. Itt állok a téren, ahol a legkorszerűbb fegyverek és válogatott harci alakulatok ... nem éppen békés látványa tárul majd a nézők elé, és én mégis a békét érzékelem. Pedig hivőként szívem legmélyéig idegenkedem a fegyverektől, bár bibliás emberként azt is tudom, hogy e világkorszakban Isten akaratából van a felsőbbség kezében a ‘kard’, ... mégpedig nem a gonoszság eszközéül, hanem a romboló, ártó erők ellenében, a jórend, a gyöngék védelmében ... Bizonyos vagyok abban, hogy nem a fegyverekben való gyönyörködés vágyától vezéreltetve vonultatják föl a félelmetes harci erőket, hanem azért, hogy e nevezetes téren ... mint én akkor (mindenki más) átélhesse a csöndet, a nyugalmat s az életünk teljességéhez nélkülözhetetlen békét. ” Ennek a szovjet-magyarsággal írt lelkendező elmélkedésnek a legfontosabb kifejezéseit szabad amerikai magyarsággal így kell olvasnunk: A szovjet Isten akaratából fegyverkezik és az istentagadó vezetők nem gonoszságra fogják használni a modern harci eszközöket, hanem azok ellen, akikről a moszkvai propaganda kimondja, hogy ártalmasok. 1956-ban is így használták a magyarok ellen. A tér mögött magasodó épületben 5. oldal ■ levő hatalmaskodó vezérek állandóan azon törik a fejüket, hogyan hozzanak békét és nyugalmat erre a földre. A novemberi felvonuláson ezek a vezetők, mint a béke apostolai fognak Lenin Mauzóleumának erkélyén állni és még a gondolat is messze esik ezektől a szentéletű emberektől, hogy a békén kívül a felvonultatott fegyvereket másra használják. A szovjet békés jóindulatában, segítőkészségében — megbízható értesülésünk szerint — már az otthoni megrögzött kommunisták nagy része sem hisz. Most egy keresztyén békelap túltesz a kommunistákon és alázatos szolgai módra hízeleg az istentelen békevezéreknek. Bűnös mulasztást követnénk el, ha szabad lapunkban nem tennénk szóvá, hogy milyen szomorú helyzetbe hozták otthoni közösségünket és az áldott múltú Békehírnököt az istentagadókat feldicsérő vezetők. Fájdalommal olvastuk az idézett meditációt és aggodalommal gondolunk szeretett óhazai baptista missziónk jövőjére. Győrben, október 2-án két megtért egyént merített be Révész László körzeti lelkipásztor. I I MAGYAR TESTVÉREIM. . . Magyar testvéreim, közel, távol, Elnyeltek minket távolok, síkok, De én iátva-látom Sokan vádtelten — bánattal sírtok. Ám ha hisszük az örök jót, szépet, Lelkűnkben már is szebb jövő épül S e csodás hit-fényben A jelenünk Is áldássá szépül. I Amely nemzetnek művelt rétege Nem megváltó szeretettel nevel, , Száz év — vagy ezer — azt A büntetés ostora éri el. Földi Iskolák, duzzadt értelmek, Ezek lehetnek értékes dolgok, | De élő h 1 t nélkül Rövid Ideig lehet csak boldog. Ha nap-ként fénylik Is az értelem, De lelkében nem tud gyermek lenni, Kezét nem fogja ő — S Megváltó nélkül vészbe fog menni. I | Hornik György
