Evangéliumi Hírnök, 1983 (75. évfolyam, 2-24. szám)
1983-03-01 / 5. szám
4. oldal 1983. március 1. A Misszió-Irodalmi Bizottság ülése Szövetségünk Misszió Bizottsága 1983. január 22-én ülést tartott New Yorkban, a magyar gyülekezet helyiségében. Egy bizottsági tag kivételével, minden hivatalos testvér részt vett a gyűlésen. Jelen voltak Szövet-A bizottság a múlt évi konferenciai határozatnak megfelelően megindít egy házilag előállított angol nyelvű “Newsletter”-t, szövetségünkhöz nem tartozó, angolul jobban értő, vagy magyarul nem olvasó manyilvánvalóvá lett az eszmecsere folyamán. A gyűlés kedves, testvéries hangulatban folyt le. Bizakodással nézünk a jövő és az előttünk álló feladatok elé. Erezni lehetett, hogy a résztvevők az Úr ügyére gondolnak és az Úr Lelke vezetése alatt állnak. A New York i gyülekezet a déli és Balról jobbra: Dr. Henry Austin, Tóth György, Német Lajos, Kish Elemér. ségünk Végrehajtó Bizottságának a tagjai is. A szövetségi titkár testvér ismertette az argentínai magyar misszió helyzetét. A bizottság a testvéri támogatást továbbra is fenntartja. Megvitatásra került a szövetség és a misszió költségvetése. A konvenciónak ajánlandó 1983 —84-es költségvetés valamivel nagyobb lesz, mint az 1982 —83-as volt. Gyülekezeteink és testvéreink áldozatkészsége bátorította fel a bizottságot a magasabb költségvetés javaslatára. Az Evangéliumi Hírnök kézbesítésének a késése sok panaszra ad okot. A lap a kitűzött időben megjelenik. A késés a postánál van. Az egyik mód ennek a bajnak az orvoslására a kettős előfizetési díjszabás. Az első osztályú, borítékban küldött lap a megjelenés után 2 — 3 nappal az olvasó kezébe kerül. Ez a küldési mód azonban többe kerül. Amint a megbízott Drescher Lajos testvér megállapítja az első osztályú postán küldött előfizetési árat, lapunk azonnal közölni fogja. gyár származású baptista testvéreink részére. A Newsletter, a szükség szerint évente 3—4-szer jelenik meg. Előfizetési ár nem lesz. A költségeket a bizottság önkéntes adományokból reméli fedezni. Megbeszélés tárgya volt a Palm Bay-i országos konferencia. Az előjelek szerint népes és áldásos konvencióra számítunk. A bizottság a tárgyalás folyamán megemlékezett azokról a gyülekezetekről és testvérekről, amelyeket és akiket szövetségi munkánktól és testvéri közösségünktől külső erők távol tartanak. Ezt a különálló magatartást nehéz megértenünk, a szakadás vezetője 1981-ben, szövetségünk titkárához intézett levele alapján, amelyben ezt írja: “In summary: we have not withdrawn our membership from the Convention, and have no intention of doing so.” Erről a határozott nyilatkozatról különálló testvéreink alkalmasint nem tudnak. Szövetségünk vezetőinek őszinte szeretete elszakított testvéreink iránt az esti órában gazdagon megvendégelte a bizottság tagjait. Hálaadással és örömmel távoztunk a kedves gyűlésről. JJ. Mit jelent a gyülekezeti tagság? j Némelyeknek külsőséget — valahová illik tartozni. Egyeseknek ingyenes szórakozóhelyet — valahol kell szórakozni. Másoknak színpadot, ahol szerepelhet. Sokaknak kórházat, ahová csak akkor futnak, mikor bajban vannak. Mit jelentsen Isten gyermekeinek? A megváltottak családjának gyülekező helyét — öröm-helyét. A megtisztultak társaságát — hol tudatos bűnt nem tűrnek meg az egyének. Támogatók közösségét, segítők, imádkozok, szeretők, szolgálók gyülekezetét. Győztesek csoportját — szenvedés, bánat, támadás és kísértés közben is örvendező hivők találkozó helyét. Neked mit jelent? Balról jobbra: Drescher Lajos, Kish Ernő, Osworth János, Novak László.