Evangéliumi Hírnök, 1981 (73. évfolyam, 1-16. szám)
1981-01-15 / 2. szám
VOL. 73., No. 2, JANUARY 15, 1981 (USPS 716300) 73. ÉVF., 2. SZÄM, 1981. JANUÁR 15. Vitéz Ferenc Ä Reformátusok Lepj* 493 Amboy Avenue, Perth Amboy, N.J. OMét Official Organ of the Hungarian Baptist Union of America MESS ENGER < v*«J " ■- V - • • ,,' ";X:: Since 1908 Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség hivatalos lapja “AZ EVANGÉLIUM ISTENNEK HATALMA" (Róma 1:16) A KÉTFELÉ SÁNTIKÁLÁS “És elküldé Akháb mind az egész Izráelfiaihoz és egy begyújtó a prófétákat a Kármel hegyére. És odamenvén Illés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek Őt! Ha pedig Baál, kövessétek azt!” (lKir 18, 20-21.) Illés prófétának ez a markáns szavú felszólítása egy válságos órában hangzott el. Az Isten választott népének javarésze elfordult Jehova Istentől, mert az ország lagymatag jellegű királya és gonosz felesége egy pogány bálványnak emelt oltárakat szerte-széjjel az országban. A nép nagy többsége Baálnak hódolt, az igazhitüek és Istent félők tábora pedig egy maroknyi kisebbségre zsugorodott össze. Amikor a bálványimádás undort keltő kultusza ijesztő méreteket öltött, Isten megbízta hű szolgáját, Illés prófétát, hogy ezt a felháborító helyzetet felszámolja. Parancsot menesztett a királyhoz egy népgyűlés egybehívására a Kármel hegy fennsíkjára; és elszánt fellépése egy nap leforgása alatt rendett teremtett, és a bálvány-imádást gyökerestül kiirtotta. Illésnek az egybegyűlt néptömeghez intézett lángszavú felszólítása: “Meddig sántikáltok kétfelé?” először csak csendet váltott ki, a sokaság nem válaszolt, de egy azt követő isteni ítélet meghozta a döntést: Izráel népe a történtek hatása alatt arcra borulva bűnbánatot tett és hangos szóval vallotta: “Az Úr az Isten, az Úr az Isten!” Izrael népének ez az epizódja rég feledésbe merült volna, ha a Királyok könyvének írója nem jegyezte volna fel. így azonban, hogy helyet talált a Szentírásban, intő példa lett a keresztyén társadalomnak. E két vallásos szervezet, a régi izraelita gyülekezet és a mai keresztyén egyház között ugyanis némely tekintetben párhuzam vonható. Főleg abból a szempontból, hogy mind a két egyház tagjai a születésük révén lettek azzá. Egy további párhuzam adódik abból a tényből, hogy mind a két esetben voltak és vannak olyanok, akik szívvel-lélekkel szolgáltak Istennek, és olyanok, akik csak névhordozói a szent ügynek. — Egy katonatiszt bevonulás után odaszólt a katonáihoz: “Van maguk közt egy szabó?” Miután többen jelentkeztek, az egyiket megkérte, hogy jöjjön a lakására, a tiszti zubbonyán valamit rendbe hozni. De a katona így válaszolt: “Bocsánat, százados úr, én nem vagyok szabó, csak a nevem az.” — Vajon a keresztyénség sok millió tagja közül hány lenne kénytelen őszintén bevallani: Én nem vagyok keresztyén, csak a nevem az! Némely egyesületnek sok ezer tagja van, de csak egy kis töredéke él aktív egyleti életet, a többi része csupán fizető tag. Csak egy vékony szál fűzi őket a testülethez: a tagsági jegyük. Éppúgy, ahogy sok keresztyénnek csak a keresztlevele igazolja a vallását, egyébként semmi. Sok névleges keresztyén csak három ízben kerül érintkezésbe az egyházával: amikor megszületik, amikor házasságot köt és amikor meghal. A közbeeső időben a vallásos élete tátong az ürességtől. A mai keresztyénségnek egy tekintélyes része őszinte odaadással követi Krisztust, az egyház Főjét. De, sajnos, még nagyobb azok száma, akik, Illés próféta szavával élve, kétfelé sántikálnak, akárcsak Izráel népe azon időben. Elemezzük egy kissé a kétfelé sántikálás fogalmát. Hogyan fest egy kétfelé sántikáló egyháztag a gyakorlatban? Pál apostol így jellemzi őket: “Kérkedők, kevélyek, felfuvalkodottak és élvezetet hajhászók. Az ilyeneknél ugyan megvan a kegyesség látszata, de annak erejét megtagadják” (2Tim 3,5). Krisztus Urunk jellemzése még markánsabb: “Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy!” (Jel. 3,1.) Urunknak ez a kemény hangú feddése egy szégyenteljes állapotot pellengérez ki, azt ti., hogy a kétfelé sántikálás vallásos külszíne sok esetben lelki közömbösséget takar és istenellenes üzelmeket leplez. A kétfelé sántikáló egyháztag kétlaki életet él, akárcsak némely állat, mely jól érzi magát a virágos pázsiton, de a pocsolyában is. Az ajkáról néha imaszavak peregnek, ha azonban felindultság vesz rajta erőt, káromkodásra fakad. Isten egyik-másik parancsolatát betartja: nem lop, nem öl és nem csal. De a hetedik parancsolatot megszegi, mert titokban bujálkodik. A templomban zsoltárokat zengedez, de a kocsmában trágár nótákat énekel. Az egyház böjti szabályait betartja, pénteken nem eszik húst, de amellett az alkoholnak a rabja. — Ez csak néhány kiragadott példa a vallás és erkölcs terén való kétfelé sántikálásnak a szinte számtalan változataiból. Az erkölcsileg kétlaki ember azzal áltatja magát, hogy Isten kegyelmes és majd megbocsájtja sok vétkeit. Ezért engedi szabadjára bűnös ösztöneit, azon elv alapján: Először a dínom-dánom, utána a szánom-bánom. Aki abban ringatja magát, hogy ezzel a módszerrel megállhatja helyét Isten előtt, lelki vaksággal van megverve. Isten kegyelmére csak az tarthat igényt, aki vétkeit nemcsak
