Evangéliumi Hírnök, 1981 (73. évfolyam, 1-16. szám)
1981-04-15 / 8. szám
4. oldal 1981. április 15. AKI ÉL, AZ DICSŐIT A tavasz az élet diadala. Elmúlt a zord hideg tél, és körülöttünk mindenfelé pezsdül az élet. Minden rügyfakadás, minden virágbimbó azt hirdeti, hogy győzött az élet a halál felett. A Szentírás azt tanítja, hogy az élet több, mint a létezés; és nem minden él, ami létezik. A kivágott fa még létezik, használható anyag, de már nem él, nincs jövője és nincs növekedése. Urunk Jézus azt mondta önmagáról: “Én vagyok a feltámadás és az élet!” A korabeli hallgatói ezt nagyon jól értették, hogy itt az Úr Jézus nem biológiai életről beszélt. Bár ilyen értelemben is mondhatta volna, mert jól tudjuk, hogy minden élet Tőle jő. Minden Őáltala lett és nálanélkül semmi sem lett ami létre jött. Mert Őbenne, Őáltala és Őreá nézve teremtettek mindenek. Mégis, amikor kijelenti, hogy “ego eémi dzóé”, én vagyok az élet, itt egy magasabbrendű isteni életről beszél, olyan életről, amely fölött nincs hatalma az enyészetnek. A Szentírás nagyon határozottan azt tanítja, hogy a bűn következménye halál. Az ember Krisztus nélküli életét a Biblia nem nevezi életnek. Atyáinktól örökölt létünk csak biológia és újjá kell születnünk ahhoz, hogy a Biblia értelmében is éljünk. Azért mondja Pál apostol: “...többé nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta érettem” (Gál. 2:20). Tehát a szó nemes és bibliai értelmében csak az él igazán, aki hitben él, akinek élő közössége van az érettünk meghalt és dicsőségesen feltámadott Jézus Krisztussal. “Mert akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (Íján. 5:12). Ésaiás 38:19-ben a halálos betegségéből felgyógyult Ezékiás király ilyen vallomást tesz: “Ki él, ki él, csak az dicsőít Téged, mint ma én!” Az életnek Fejedelmét méltóképpen csak az élet dicsőítheti. Nem a virágos szavakkal elmondott prédikáció, nem a sokbeszédű imádság, hanem az élet. Akiéi, akiéi, csak az dicsőít. Egy alkalommal kórházi látogatáson voltam. A nagy kórteremben különféle betegek voltak. Volt, aki hangoskodott, jajgatott. Volt egy, aki nagyon csöndes volt, annyi ereje sem volt, hogy a kezét felemelje... Nem volt nehéz megállapítanom, hogy az egész kórteremben ő a legsúlyosabb beteg... A következő percben nyílik az ajtó. Belép a fehérköpenyes ápolónő. Pirospozsgás arccal; jön-megy egyik ágytól a másikhoz. Egyiknek a vánkosát igazítja meg, a másiknak a szomját csillapítja. Csupa tevékenység... Elgondolkoztam: ez is él, az is él. De micsoda különbség a két élet között! Az egyik magatehetetlen, rá van utalva mások segítő szeretetére, könyörületére, mert éppen csak hogy létezik. A másik: szorgos, tevékeny, alig van ideje arra, hogy magával törődjön. De éppen ez a szorgos tevékenység teszi az életét értelmessé, tartalmassá, mások számára áldássá. így van ez a lelki életben is kedves olvasóm! Isten pedig azt akarja, hogy necsak létezz, hanem élj is. Jézus Krisztus azért halt meg és azért támadott fel, hogy Benne és Általa élhessünk egy bővölködő, győzedelmes életet. Herjeczki A ndrás /VW^S^/V\^^V\^<^S/WVSA^WVN^/V>A/WWWWW'^A/WWVW\AA/W\A/V/>/S/'/WWWVW\~>NŐK ROVATA Rovatvezető: Szerencsy Józsefné Női konferencia elnök: Bányai Sándorné Alelnök: Fülöp Árpádné Pénztáros: Mrs. Henry Austin Fébé Nevével a rómaibeliekhez írt levél 16. részének a legelején találkozunk. Nem sokat tudunk róla, de az a tény, hogy Pál apostol a rómaiak szeretetébe ajánlja, azt mutatja, hogy szolgálata fontos és hűséges volt. így említi: “Fébét, a mi nénénket”, mint igazi közelálló testvért. Fébé nem könnyű korban élt. A műveltség elterjedése a bölcselet, a természettudományok felé terelte az emberek figyelmét. Rómában a laza erkölcsök uralkodtak, a véreskezű császárok istenként tiszteltették magukat és üldözték a keresztyéneket. Sok szenvedéssel, könnyel, vérrel íródott a történelem, és valóság volt az apostol megállapítása: “A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. ” Fébé fénykedett a nehéz időben. Ezért jegyeztetett fel a neve és örökítette meg számunkra a Szentírás. Nem tett nagy, látványos dolgokat. Nem szónokolt, nem tanított, a nők része abban az időben a hallgatás volt. De csendben, titkon is megtalálta szolgálatát. “A gyülekezetnek szolgálója, sokaknak segítője volt, nekem magamnak is” — írja róla Pál apostol. Szeretetszolgálata után elmondhatjuk, hogy ő volt az első keresztyén diakonissza. A diakóniai szolgálat ma is nagyon fontos része közösségünk munkájának, és elsősorban a nők feladata. “Sokaknak segítője.” Vajon elmondhatják-e ezt ma rólunk? Ebben a nagy lehetőségekkel és alkalmakkal kínálkozó világban? Higyjük el, hogy ma éppúgy szükség van a csendben munkálkodó asszonyokra, mint régen! Azokra, akiknek élete szavak nélkül is prédikál. Akiknek megjelenése Jézusra mutat, a munkahelyen, a családban, a szomszédok előtt, és a gyülekezetben is. Mindennapi életünkben sok-sok alkalom adódik a szolgálatra, csak meg kell ragadnunk. Körül vagyunk véve szenvedő, segítségre váró, jó szóra és szeretetre éhező emberekkel. Mózestől a nagy feladat elvégzése előtt azt kérdezte az Úr: “Mi van a kezedben?” Egy vessző volt az, amely által Isten csodát művelt. Tábitha kezében egy kicsi tű volt a szolgálat eszköze. Mindegy, hogy Isten mit adott kezünkbe, az O ereje által eszközzé válhat az. Ha nem más az, csak egy szerető szív, már ez is elég arra, hogy “sokaknak segítőjévé” legyünk. S ha nem is tehetünk nagy dolgokat, szívünk vágya az, hogy csekély szolgálatunknak az emberi mértéken felüli, egyetlen értékelése legyen: “Amennyiben megcselekedtétek eggyel az én kicsinyeim közül, énvelem tettétek!” Oláh Lajosné (Kipling, Sask.) A gyakorlati keresztyénség józan, erős, ésszerű. Munkás és szabad, vidám és természetes, mint maga az élet. Nincsen dogmához, tanhoz kötve, hanem szuverén és autonóm, mint maga az élet. Nem érzelgés, hanem csupa akarat. Ravasz László
