Evangéliumi Hírnök, 1981 (73. évfolyam, 1-16. szám)

1981-04-01 / 7. szám

1981. április 1.

3. oldal

“KRISZTUS FELTÁMADT”

János 20:1—18.

Krisztus feltámadása sarkpontja és üdvtényezője a keresztyénségnek s húsvét a mi régi ünnepünk. Az első évszázadokban a nagyszombat este a templomba gyűlt össze a nép imádkozni és énekelni. Amikor hajnalban megszólalt a kakas, úrvacsorát vettek az éjszaka megkereszteltek s mikor a nap első sugarai megjelentek a templom ablakain, mindenki ajkáról elhangzott a “Halleluja”. A nép csókkal és “Krisztus feltámadt” köszöntéssel üdvözölte egymást.

A feltámadás reggelén mint a villám repült le az angyal az égből s megállt Jézus sírja előtt. Megérintette a követ s az annak ellenére, hogy lepecsételték és őrizték, elmozdult. Mikor megnyílt a sír, az angyal a kőre ült — nehogy a sír és a pokol visszagurítsa. — A kő a bűnt jelképezi, mely Krisztust fogva akarja tartani. “Ha Krisztus fel nem támadt, úgy hiábavaló a mi hitünk és prédikálásunk”, mondja Pál apostol. Hála Istennek, hogy Krisztus feltámadt s vele együtt mi is feltámadunk! Nekünk a halál mögött az élet integet.

Húsvétkor megvalósult az, amit az apostolok a megdicsőülés hegyén láttak (Mt 17, 1 — 8). Testét feltámadásával akaratának hajlítható eszközévé tette. A feltámadás után áthatolt ajtón, vagy kövön, megjelenik ott, ahol akar és elváltoztatja magát úgy, hogy fel sem ismerik. Az angyalok fénybe öltözve álltak a sírban. Karácsonykor is volt fény, fény volt a tábor előtt (2Móz 13,21). János apostol víziói is fényben úsztak, de mindez eltörpül Jézus szépsége- és fényéhez viszonyítva. Karácsonykor a megtestesülés angyala hirdette az örömöt, húsvétkor a föltámadás angyala hirdette a győzelem evangéliumát: “Jézus föltámadt!”

A világban a Messiásra csak a kereszt és a sír emlékeztet. Az üres sír az egész Jeruzsálem fülébe harsogta a húsvéti evangéliumot: “Nincs itt, feltámadt!” E csoda rázta meg a pászka ünnepi hangulatát, s mikor Péter később három és ötezer ember előtt beszélt erről (ApCs 2,41; 4,4), a hallgatók is rabjai lettek e csodának. Örülnék, ha ma is sok embert ejtene rabul e csoda.

Mária szeretete nem tűrt halasztást. A kötelességet meg lehet győzni, hogy van még idő erre, de a szeretetet nem. Akit a szeretet hajt, az nem ismeri a várakozást. Ha pl. régen látott fiad, férjed, vagy édesanyád hosszú idő után délben érkezik haza, te már kora reggel elébe mennél. Az érzelmi mélység a szeretet és a tettek forrása, az okoskodás a tettek halála, mondja Spurgeon. Miért megyünk mi az Isten házába. Szeretetből vagy kötelességből? Az Úr szemére veti a efézusi gyülekezetnek, hogy: “Tűrtél, fáradtál, terhet hordoztál, szenvedtél, de nem szeretetből, hanem kötelességből” (Jel 2,2-4). A kötelesség még egyet fordult az ágyban, mikor a szeretet kiűzte Máriát a sírhoz. A szeretet azonban még nem hit! Máriának nem jutott eszébe az üres sír láttán, hogy mit mondott a tanítványoknak az Úr. Igaz, hogy a hit beteljesedik, a remény valósággá válik, a szeretet soha el nem fogy, mégis lehet valakiben szeretet, de hiányozhat a hit. Szeretheted Jézust, de hiányozhat a benne való hit. Eljössz az Isten házába kötelességből, esetleg szeretetből, de nem hitből. Akit a kötelesség hajt az olyan, mint az olajozatlan fogaskerék, nyikorog, akit viszont a szeretet hajt, az olyan mint a golyóscsapágy, mely ha egyszer megindult, alig lehet megállítani.

János előbb ért a sírhoz, mint Péter, de nem ment be a sírba. Ezek azok az emberek, akik megelégednek azzal, amit látnak. Előfordul, hogy valaki gyorsabban fut Krisztus keresztjéhez, vagy sírjához és mégis az utána jövő az, aki hamarabb átadja magát az Úrnak. Péter lassabban futott, mert bántotta a lelkiismerete, talán mert öregebb is volt, János viszont a szeretet apostola volt. Péter bátorsága a bűntudat fájdalmában született.

Az összegöngyölített kendők azt bizonyítják, hogy nem lopták el az Urat. A feltámadt Krisztusnak még a rendre is volt ideje. Dávid sem futott el mikor legyőzte Gáliátot, hanem nyugodtan odasétált Saul elé (lSám 17,57). Az Úr Jézus sem sietett, hanem nyugodtan lépett ki a sírból mikor legyőzte a halált!

János is belépett Péter után a sírba. Sokan csak akkor tesznek bizonyságot, h«t valaki már utat tört, s ha annak lábnyomába léphetnek. János hitt, de az ő hite gyenge volt. János itt őszintén bevallja. A hiányos ismeret sokszor katasztrofális lehet. A tanítványok nem tudták, hogy Jézusnak fel kell támadnia. Lekéshetjük a repülőt, kieshetünk az üdvtervből s mindez saját hibánkból. Péter és János visszamentek az övéikhez s ezt jól tették, mert a többiek is ugyanilyan betegek voltak. Ezért imádkozott értük a főpapi imában az Úr.

Mária a sírnál maradt. Az öröm nagyságát a szenvedések mélyéből kell mérni. Jézus azért hagyta elcsüggedni Máriát, hogy annál nagyobb legyen az öröme. Mária benézett a sírba és ott két angyalt látott, “egyet fejtől, egyet lábtól.” Jelképesen, hogy Ő mindennek a feje s minden angyal Őt imádja, mert minden lábainak a zsámolya (Ef 1,22).

“Miért sírsz?” — kérdezték az angyalok Máriát. E kérdés felrázta Máriát révedezéséből. Az Úr is így cselekszik, mikor helytelen utakon járó lelkeket akar helyre állítani. Az angyalok Mária fájdalmát csak enyhíteni tudták, de megszűntetni nem. Emberek még ennyit sem. “Elvitték az én Uramat!” — felelte Mária. Van ebben a panaszban valami emberi gyengeség, de van benne őszinteség is, mikor azt mondta: “Az én Uramat!” A feltámadásban új színt kapott ez az elnevezés: “Úr” és “Uram!” Meg kell látni, hogy a hit megmarad a legnagyobb próbák között is, mely végül is vigasztalást nyújt. Minden ember életében vannak mélypontok és próbák, de kérdés, megmarad-e a hite? Jó, hogy előre ismerjük Urunk szavait: “De én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited” (Lk 22,32)!

Jézus már ott állt Mária mögött, de ő nem ismerte meg. Hagyj el te is mindent, embereket, angyalokat, látomásokat és jelenéseket és cselekedj úgy, mint Mária, s megtalálod boldogságod. Jézus is úgy kérdi mint az angyalok: “Asszony miért sírsz?” Itt nem a sírókat becsüli le az Úr, hisz ő maga is sírt Lázárnál. Itt a szomorúságot ítéli el. Mária azt gondolta, hogy ő elbírná vinni egyedül a Mestert, az nem teher számára, ellenkezőleg, vigasztalás.

Jézus megfordult és nevén szólítja Máriát. A megszólítás felrázza Mái