Evangéliumi Hírnök, 1981 (73. évfolyam, 1-16. szám)

1981-01-15 / 2. szám

Dr. Gerzsenyi László:. SZÖVETSÉGÜNK TÖRTÉNETE--------------------------Folytatásos közlemény IV.FOLYTATÁS reink már Cantonban, rádión ke­resztül, hallották az evangéliumot és kívánkoztak azt újból hallani, így rendes látogatói lettek gyülekeze­tünknek. 1942-ben ők voltak az elsők, akik az akkor vásárolt szép templomunkban, az akkori lelké­szünk Molnár Károly által, hitük alapján a hullámsírba alámerítkez­­tek feleségével együtt és azóta utolsó napjáig példás keresztyéni életet éltek. Bizonyság az, hogy minden gyermekük az Úr követői lettek, erről Károly testvérünk örömmel tett bizonyságot, ahol csak lehetett. Testvérünk később mesterségével, mint hentes, kapott állást a Ralph cégnél, ahol 25 évig dolgozott. Úgy a vezetőség, mint munkatársai tiszte­letben részesítették és temetésén nagy számban vettek részt. Temetése 1980. december 1-én történt nagy­számú résztvevővel, Los Angeles egyik külvárosa, Whitter Rose Hillss Memorial sírkertben, ahol lelké­szünk Vadász testvér magyarul, Rév. J. Dániel Baumann a kápolnában tartottak alkalmi gyászbeszédet. A sírnál e sorok írója mondott imát. Nagyon jó volt látni gyülekezetünk tagságának nagy részét, sőt nagy­részben azokat is, akik évekkel ez­előtt gyülekezetünk tagjai voltak, de később angol gyülekezethez csatla­koztak. Búcsúzik tőle legelőször hátra maradott özvegye, akit leánya Eliza­beth vett pártfogásba, hogy ottho­nába ő legyen férje helyett gondo­zója, így búcsúzik leánya férjével, egész családjával, búcsúzik Jones fia családjával, valamint Jimy fia csa­ládjával; Nük és Aurél Barcia csa­ládjukkal, akik szintén a Novak csa­ládhoz tartoznak; 12 unokája és 2 dédunokája, az alhambrai Amerikai Magyar Baptista gyülekezet össztag­­sága és annak lelkésze, nagy számú ismerősei és barátai, végül e sorok írója búcsúzik feleségével. Kedves Károly, búcsúzunk, mint a sírnál mondtam, de nem örökre, mert az Úr ígérete szerint viszontlát­juk egymást, mihelyt az Úr bennün­ket is oda szólít, addig pedig kedves emlékedet kegyelettel hordozzuk a viszontlátás reményeében, úgy a ro­konság, mint a gyülekezet tagjai, Vadász lelkész és jó barátod Dénes és Mariska. Itt is, mint minden Isten­ben hívőnél áll az Úr szava: “Boldo­gok, akik az Úrban halnak meg”. Ugyan erre az alkalomra sikerült megjelentetni “Az Amerikai Magyar Baptisták Története” című 206 olda­las könyvet, amelyet Petre Gábor, Balia B. György és Vér Ferenc szer­kesztett. A könyv anyaga nagy mér­tékben Dr. Kautz L. Ödön tanár “History of the Hungarian Baptist Work in America” című, 68 oldalas sokszorosított tanulmányára támasz­kodik. Beszámolnak arról, hogy az év folyamán missziómunka kezdődött Miamiban (Fia.). 1959. július 8—12. között New Yorkban (N.Y.) gyülekeznek össze a konvenció résztvevői. A statisztikai adatok teljesen hiányoznak, de any­­nyit megtudhatunk az innen-onnan származó feljegyzések alapján, hogy ezekben az években nagyon erős az elangolosodás folyamata. Miközben volt magyar gyülekezetek teljesen áttérnek az angol nyelv használatára — mint ahogy Perth Amboy és Wallingford esetében történt — még új missziómunka elkezdésére is lehe­tőség nyílik. Ebben az évben a Balti­­more-ban (Md.) indított misszió­munkáról számolnak be. A floridai birtokon új épületek építését határozza el a konvenció. 1959. július 8—12. között New Yorkban (NY) gyülekeznek össze a konvenció résztvevői. A statisztikai adatok teljesen hiányoznak, de any­­nyit megtudhatunk az innen-onnan származó feljegyzések alapján, hogy ezekben az években nagyon erős az elangolosodás folyamata. Miközben volt magyar gyülekezetek teljesen át­tértek az angol nyelv használatára — mint ahogy Perth Amboy és Wal­lingford esetében történt — még új missziómunka elkezdésére is lehető­ség nyílik. Ebben az évben a Bald­­more-ban (MD) indított misszió­munkáról számolnak be. A floridai birtokon új épületek építését határozza el a konvenció. 1960. július 13-tól 17-ig megint Clevelandban (Ohio) jön össze a test­vériség az évi közgyűlésre. Az előző évben elindított floridai építkezés befejeződött és az épületeket 1960. március 27-én átadták rendelteté­süknek. Az építkezés költsége 33,544.55 dollár volt. Ez év augusz­tus 17-én az otthon első gondnok­igazgatója, Attila Tivadar nyuga­lomba vonult és helyét Bállá Emil foglalta el. Újabb két misszióállomás létesíté­séről szól a beszámoló. A kanadai Montreálban és a floridai St. Peters­­burgban kis magyar csoportok ala­kultak a lelki munka elkezdésére. 1961. július 12-től 16-ig Bridge­­porton (Conn.) tartják a Konven­ciót, amikor megint a floridai men­­ház ügye kerül az érdeklődés előte­rébe. 5000 dolláros költséggel gyógy­fürdőt akarnak építeni a menház te­rületén lévő kénes gyógyforrás körül. A menházban abban az időben 26 gondozott lakik. Nagy előrelépést jelent a közösség ápolása céljából, hogy a kanadai Rámában megtartják az első nyári bibliakonferenciát, amelyen a Szö­vetséghez tartozó testvériség köréből többen is résztvesznek. A konvenció alapszabálymódosí­tást fogad el. 1961. október 15-től kezdve új fejléccel és kisebb alakban jelenik meg az Evangéliumi Hírnök. A lap formátuma azóta sem változott. A lapban december 15-től kezdve rendszeresen cikkek jelennek meg Női rovat címszó alatt. 1962. július 11-től 15-ig a Cleve­landban (Fulton Road) rendezett évi konvención megjelenik Molnár An­tal detroiti lelkipásztor, aki tíz és fél éven át, mint a Szövetség misszioná­riusa Argentínában szolgált. Haza­térésekor egy 60 tagú gyülekezetét és egy szép imaházat hagyott maga után Buenos Airesben. A Szövetség Pintér Sándor jugoszláviai lelkipász­tort hívja meg az argentínai magyar baptista missziómunka folytatására. Bállá Emil lemondása után Petre Gábor veszi át a floridai otthon ideiglenes vezetését, majd még ugyanabban az évben Kurtz Lajost nevezik ki az otthon igazgató gond­nokává. Petre Gábort az otthon lel­készévé választják. Tovább folyik a gyűjtés a gyógyfürdő megépítésére. Nagyon sokat beszélnek arról, hogy az otthon egy részét jó lenne Nursing

Next

/
Thumbnails
Contents