Evangéliumi Hírnök, 1980 (72. évfolyam, 1-24. szám)
1980-07-01 / 13. szám
6. oldal 1980. július 1. “Ne félj te kicsiny nyáj” Mi emberek, mivel könnyen hatalmába keríti lelkünket a félelem, gyakran bátorításra szorulunk. Ezt látta az Úr Jézus a tanítványoknál is, akiknek a szívét aggodalom és félelem töltötte el. A félelem abból adódik, hogy a magunk erejére akarunk támaszkodni, amely véges, és sokszor cserben hagy, holott Istenre kellene hagyatkoznunk hittel és teljes bizodalommal, mint a Zsoltáros, aki elmondhatta: “Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nékem?” Valóban, ha Jézus maga bátorít és mondja: “Ne félj!” — akkor nincs semmiféle ok a félelemre. Nem lehet ok a mindennapi élet gondja, sem nélkülözés, sem a megszerzett javak megtartása. Jézus gazdag lévén szegénnyé lett ... és ebben benne van az, hogy ha Mesterünkhöz hasonlóan nekünk is szegénységben kellene élnünk ezen a világon, akkor sincs okunk az aggodalomra és félelemre, mert Istenre hagyatkozva megtapasztalhatjuk naponkénti gondviselését. O mint mennyei Atya magára vállalta sorsunkat, csak bízzunk Benne, és ne akarjunk a magunk erejére támaszkodva élni, dacosan ellenállva az O akaratának, áldozatos szeretetének, mint hálátlan és engedetlen gyermekek, akik elmenekülnek a szülői ház oltalmazó szeretetének légköréből. Jézus úgy élt ezen a földön, hogy nem volt hová lehajtania fejét, vagyis nem volt saját háza, amit magának mondhatott volna. Mégsem volt elkeseredve, hanem bízott Istenben. Erre akar bennünket is megtanítani. Bár ellenségei szemére vetették, mikor a kereszten függött: “Bízott Istenben, mentse meg most Őt ha akarja” (Mt 27:43), megszégyenülten kellett meglátniuk, hogy amit ők gúnynak szántak az bizonyságtétel volt arról, hogy nem hiába bízott, mert Isten feltámasztotta Őt a halálból dicsőségesen a mi megigazolásunkért. Ez a földi élet csak átmenet szegénynek gazdagnak egyaránt. Sohse aggódjunk amiatt, hogy másoknak talán több jutott a földi javakból, mint nekünk. Elégedjünk meg azzal, Amit te ma Krisztussal cselekszel, dönti el azt, amit Ő később veled tesz. hogy kegyelmet nyertünk, és Isten Atyánkká lett az Úr Jézus Krisztusban, mert ez mindennél több. Ha olykor mégis elővenne az aggodalom kísértése, énekeljük boldogan: “Atyám a mennyben folyvást vigyáz rám, vezérli hajócskám nappal s éjszakán”. Azt mondja a Zsoltáros: “Megvénhedtem, de nem láttam, hogy kenyérkéregetővé lett volna az igaz”. Ne féljünk hát mi sem, kenyérgondunkat magára vállalta a mi mennyei Atyánk. Nincs okunk félni a betegségektől sem. Bár Jézus megmondta: “E világon nyomorúságtok lészen, ... és ebbe beletartozik a betegség nyomorúsága is, de hozzátette bízzatok, én meggyőztem e világot”. Nekünk olyan Megváltónk van, aki nemcsak bűneink terhét vette magára, hanem betegségeinket Ő viselte, fájdalmainkat hordozá ... és az O sebeivel gyógyulánk meg” — mondja már Ésaiás próféta. Nincs az a betegség és nyomorúság, amelyből meg ne szabadíthatna. Példák ezrei bizonyítják, hogy Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz. Nemcsak egykor gyógyított, hanem ma is meggyógyulhat mindenki, aki hittel kéri Őt. Boldog megtapasztalással mondhatjuk: “Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól. Jézus arra int, hogy akkor se féljünk, ha látszólag kicsiny az a nyáj, ahová tartozunk, mert kevesen követik Jézust igazán. Nem a létszám dönti el, hogy kik a boldogok. A széles úton sokan járnak, a keskeny úton kevesen. Mégis, a keskeny út visz az örök életre és nem a széles. Egyszer Szíria királya hatalmas sereget küldött Elizeus próféta elfogatására. Az éj leple alatt körülvették a várost, ahol a próféta tartózkodott, s mikor Elizeus szolgája reggel meglátta az ellenség táborát, jajveszékelni kezdett. A próféta azonban így bátorította: “Ne félj, mert többen vannak, akik velünk vannak. ” S miután Elizeus imádkozott, az Úr megnyitotta a szolga szemeit, hogy lássa, milyen hatalommal őrzi szolgáinak életét. Csak látszólagos a hívők kisebbsége. Egy ember Istennel mindig többségben van. Gondoljunk Pál apostolra, mikor egyedül kellett megállnia a császárok és királyok előtt. Vagy Luther Mártonra, a nagy reformátorra, aki bátran kiállt és azt mondta: Itt állok, másként nem tehetek, Isten engem úgy segéljen! Ellene volt a hatalmas egyház, de nem árthatott neki. Isten a maga ügyét győzelemre vitte általa. Ha mi engedelmes gyermekei vagyunk Istennek, az Ő országát és annak igazságát keressük, akkor nincs okunk a félelemre, mégha kevesen volnánk is, a világ fiai pedig sokan. Jézus biztosít minket arról, hogy: “Tetszett az Atyának, hogy azoknak a keveseknek adja az Ő országát, akik hisznek Benne. ” Sok embert visszatartott már Jézus követésétől az ellenség gúnyolódásától való félelem. Tudjuk, hogy nem lehet nagyobb a tanítvány Mesterénél, Jézus pedig vállalta a gúnyt, a megvetést, a szidalmakat úgy, hogy nem viszonozta azt szidalommal, hanem imádkozott azokért, akik gúnyolták és csúfolták Őt. Mindig megvolt a kísértése annak, hogy meghátráljon egy-egy hivő, ha csípős megjegyzés, gúny éri ismerősök, régi barátok vagy rokonok részéről azért, mert komolyan veszi Jézus szavait, aszerint akar élni és nem úszik az árral a világ szerint. A felületes, látszatkeresztyéneknek nem kell félni attól, hogy kigúnyolják őket hitükért. De, aki fontosabbnak tartja az Isten országát és annak igazságát a földieknél, annak vállalni kell a gúnyt és megvetést is. Bátorság kell Jézus követéséhez. A félelem megbénít és cselekvésképtelenné tesz. Megfigyelhetjük gyermekeknél, hogy ha van közöttük egy félénk, azt mindegyik bántja. De a bátor gyermek előtt még a rosszakaratúak is megtorpannak. Mikor az ifjú Józsué átvette Mózestől Izráel népének vezetését, Isten így szólt hozzá: “Csak légy bátor és igen erős!” Az Úr Jézus ajkáról felénk is ez a biztatás hangzik: “Ne félj, te kicsiny nyáj!’’Jézus nemcsak biztat, de Szemléikét is adja, csak kérni kell. A tanítványokat is a Szentlélek ruházta fel mennyei erővel, bátorsággal és így lettek Isten országának munkásai. Kérjük Szentleiket, hogy bátor követői és bizonyságtevői lehessünk Krisztusnak, elnyerhessük a mi mennyei örökségünket. Gerő Sándorné
