Evangéliumi Hírnök, 1975 (67. évfolyam, 1-24. szám)

1975-02-01 / 3. szám

VOL. 67. No. 3, FEBRUARY 1, 1975 67. ÉVF., 3. SZÁM, 1975. FEBRUÁR 1. OHliill Orfan of the Hungarian Baptist Union of America Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség hivatalos lapja "Az Evangélium Istennek hatalma" (Róma 1:16) HA VAK VEZETI A VAKOT "Hagyjátok őket; vakoknak vak vezetői ők: ha pedig vak vezeti a va­kot, mind aketten a verembe esnek. . _ TMlíé l-5v44.) (Olvassuk: Máté 15: -4—20.) ~ időbére élő ember úton van az örökkévalóság felé. Az idő múlik, az “irrbkkévalosag nem változik. Isten terve, akarata, hogy az emberiség örök boldogságban éljen és kijelölte az utat, melyen járnunk kell, hogy a célt elérjük. Jézus Krisztus Urunkat kell követnünk, ki azt mondta: "Én vagyok az út, az igazság és az élet.” A bukott ember a bűnbeesés követ­keztében lelki vakságban él. Istent és az ő útjait nem látja, vezetőre van szüksége. A Krisztusban hivő meg­tért és újjászületett embernek a szeme megnyílt, lát és azért képes a vakot, a megtéretlen embert Jézus Krisztushoz vezetni. Nem mindenki, aki lelki téren vezető szerepet ját­szik, lát igazán, és azért, aki reája bízza magát, a vezetővel együtt a verembe esik. Az Úr Jézus az "írás­tudókat”, a farizeusokat (15:1) vak vezetőknek nevezi. A mi időnkben is élnek ilyen lelki vakok, akik vezető szerepet játszanak, ígérik, hogy akik őket követik, a mennyországba jut­nak. Sok liberális keresztyén teoló­gusnak ("írástudó”) követői vannak, kik magukat az ő vezetőségükre bíz­zák. Azonkívül vannak vallásos ala­kulatok, melyek üdvösséget ígérnek, de valóságban követőiket a "verem­be” vezetik. A sok közül kettőt emlí­tek. Ezek az asztrológusok (csillag­­jóslás) és egy új "messiás”, the Rev. Sun Myung Moon, 54, "South Korea’s crypto-Messiah”. Sokan vakon köve­tik ezeket a vak vezetőket. — Mit mond az írás ezekről? "Mind a ket­ten a verembe esnek.” (Máté 15:14.) Foglalkozzunk ezzel a témával, hogy megismerjük a vakságát ezeknek vezetőknek, és tartsunk önvizs tot, hogy mi is vak vezetők vagyplrk-eFf és a mennyország helyett az ban, a veremben kötünk-e ki. 1. Lelki vakságról. Mit ért a Szentírás a lelki vakság alatt? Akinek a lelki szeme vak, az nem tudja megismerni az igazságot Istenről; elveszett állapotát és a lel­ki helyzetét nem látja, más szóval: a sötétségben jár. Rossz viselkedés is lelki vakság. Ha az emberi rendeleteket Isten parancsai fölé helyezzük, ez lelki vakságot jelent. "És erőtelenné tet­tétek az Isten parancsolatát a ti ren­deléseitek által” (6. vers). Ezek az emberi rendelések: rituális kézmo­sás, külsőségek viseletben, vallás­ban, tanításban (hagyományok). A mai modern világban: dohányzás vagy nem dohányzás, borivás vagy tőle való tartózkodás; női viseletben a rövid szoknya, vagy nadrág. (Öt­ven évvel ezelőtt, ha egy nő ilyen rö­vid szoknyában, vagy nadrágban jött volna a mi gyülekezetünkbe, imahá­zunkba, kitiltottuk volna.) Nem tá­madom, de nem is védem ezeket a "szokásokat”, állítom azonban, hogy ha ezeket a külsőségeket fontosabb­nak tartjuk mint Isten parancsait; vagy ha azt hisszük, hogy ezek be­tartásával keresztyéni hitünk köve­telményeinek eleget tettünk, akkor lelki vakságban szenvedünk. Ha Istent csak szájjal tiszteljük és mindennapi életünkben az ellen­kezőt cselekedjük, akkor lelki vak­ságban szenvedünk (8. vers). Ha va­sárnap az imaházban jámboroknak Imádkozom: legyek vidám Én Istenem, legyek vidám y házamat-vidítani tyüdjam. totyogjak, Hä iHtn í<m iu k—' mkire ne*4tma^djahz~~~ >m ne lássa' seukisgm—— - - inkódnh gőfufoti ^Titiárt^on. Legyen szelíd vasárnapom, ha mosolyog a kisleányom. Én Istenem, legyek vidám, ma minden gondot tűzre vessek. Nyújtsam ki kincstelen kezem s szegényen is nagyon szeressek. Tudom, sokat bűvölt a gyász, a hollos téli bút daloltam. A bátrakkal hadd mondom el: panaszkodtam, mert balga voltam. Én Istenem, legyek vidám, ujjongva újra tiszta lelkem, mint rég, mikor falum felett az első vízforrásra leltem. Ködökbe csillanó sugár, víg fecskeszó bolond viharban, tudatlan, gyermekhang legyek a jajgató világzavarban. ÁPRILY LAJOS és hűséges keresztyénnek mutatjuk magunkat és hétköznapon úgy visel­kedünk mint a hitetlenek, lelki va­kok vagyunk. Aki azt mondja: sze­retem az Istent, de testvérét gyűlö­li — az is vak. A sötétségben járás is lelki vak­ságnak mondható. "Monda azért ne­kik Jézus: még egy kevés ideig vele­tek van a világosság. Járjatok, amíg világosságtok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket, és aki a sötétség­ben jár, nem tudja hová megy.” (Já-

Next

/
Thumbnails
Contents