Evangéliumi Hírnök, 1973 (65. évfolyam, 2-24. szám)
1973-04-15 / 8. szám
1073. április 13. EVANGÉLIUMI HÍBNÖK 5. oldal rr NŐK ROVATA Rovatvezető: SZERENCS Y JÓZSEF NÉ Női konf. elnök: Petre Gábomé Alelnöki Tatter Vilmosné Pénztáros: Kish Emőné Jegyző: Forrás Edéné “ . . . menj el az én atyámfiáihoz ...” Ki ne járt volna közülünk temetőben ... gondozott, vagy gazzal benőtt sírok között? Édesanyáknak mennyi reménységét, hitvesnek mennyi fájdalmát, hosszú életeknek mennyi keservét takarja a sírhalom. Ki tudná vajon megszámlálni menynyi könny öntözte egy-egy temetőnek hantjait? Jézust is eltemették. "Arimathiai József sziklába vágott új sírjába helyezte el. Jézus tiszta gyolcsba begöngyölt, keresztfán meggyötört testét, és követ hengeríte a sírbolt szájára. Ott volt pedig Mária Magdaléna és Mária a Józsé anyja, akik a sír átellenében ülnek vala." (Mt. 27:59-61v.) Ennyit jegyez fel a szentírás Jézus temetéséről. Egy férfi elhelyezte saját új sírjába, két aszszony hűséges szeme — talán könynyezve is — messziről nézte hova is temetik Jézust. Aztán elmentek ... vettek és készítettek, drága keneteket és "a hét első napján, még sötétes volt..mikor kimentek Jézus sírjához. Szívüket újabb keserű fájdalom járta át... hiába volt náluk a drága kenet, hogy Jézus testét — a szokások szerint — bebalzsamozzák, a sír üres volt, Jézust nem találták a sírban. A tanítványok bezárt szobában szomorkodtak, talán befelé csorduló könnyel siratták Mesterüket, aki nekik mindenük volt, Akivel együtt jártak, Akiért mindent elhagytak, most minden reménységüket kettétörte a kereszt, és összezúzta a sír elé hengerített kő. Minden útjuk, minden reményük belezuhant Jézus sírjába. Cél és értelem nélkül, csüggedten és fáradtan néztek egymás szemébe. Mária Magdaléna, ha könnyek között is, de kereste Jézust, így vált szomorúsága kimondhatatlan örömmé, mikor a feltámadott Jézus megszólítja őt: "Mária!” Most már, hogy felismerte a Mestert, de jó lett volna Vele maradni! Elnézni arcát, hallani és hallgatni tovább a hangját, hogy szeretett volna leborulni lábai elé, de Jézus ajkáról jön a megbízás ... “ne illess engem... hanem menj el az én atyámfiáihoz!” (Ján. 20:17.) És Mária Magdaléna elindult, vitte az ömörhírt: Jézus él! Látta az Urat! A feltámadás tényén nem változtatott, hogy a szomorú és elcsüggedt tanítványok nem hittek neki, hanem Péter és János elfutottak a sírhoz meggyőződni... de csak az öszszehajtott lepedőket találták ott. Aztán később a tanítványok is örültek, hogy "látták az Urat!”... de először Jézus "megmutatá nekik kezeit és oldalát” (Ján. 20:20.) Mária Magdaléna találkozott Jézussal és a feltámadás után ő kapta először a megbízást: "... menj el az én atyámfiáihozvidd az örömhírt! Találkoztál Te is Jézussal? Milyen megbízást kaptál? Teszed-e végzed-e a megbízást olyan örömmel és engedelmesen mint Mária? Feleljen erre lelkiismeretünk szava. Jézus sírja volt az egyetlen temető, ahol nem a halál volt az úr, hanem az élet! Ebből a sírból öröm támadt, hivő embernek igaz öröme, hogy Jézussal együtt lesz élet, feltámadás és örökélet! Mert Jézus él, és amíg Jézusért élek, Vele vagyok, amíg Vele maradok én is élek örökké! Szerencsy J.-né Nagypénteken Halottak napján mindenki elindul Hogy virágot tegyen egy szeretett sírra. Halottak napján hosszú, nagy menetben Vonul a sok ember sorra gyertyát gyújtva, Megemlékezve a szeretett halottról, Ki neki kedves volt és emléke drága, De ki emlékezik égi, nagy Királyom, Szerető Megváltóm halálod napjára? Ezredek peregtek, írások fakultak, Szent Neved próbálja törölni e század, Csodáló szemekkel, érezve ki látja Véredtől rubinló tövis koronádat? Ezredek rohantak, — régi szép legenda Marad meg sokaknak a kínos kereszted, A házaink felett gépmadarak zúgnak, Az egész világ a rakétáktól reszket. Gép dörömböl folyton, autók suhannak, Gépek ütemére jár a lábunk holnap, Szíveink is gépek, vagy tán kővé váltak, Hogy nem hódolnak az Isten szent Fiának? Názáreti Jézus, dicsőség Királya, Néhány tanítványod megy a Golgothára. Alázattal, csendben színed elé hullunk, S halálodnak napján mécseseket gyújtunk. Kis tanítvány-csoport. Szerények, szegények, Gőgös Kajafástól kigúnyolt, lenézett, De szívünkben béke, a Menny gazdagsága, Mert tudjuk, érezzük Isten nagy szerelmét, Szent Fiát érettünk adta a halálba. Rejtett ez még nektek írástudók, bölcsek, Istennek mély titkát hogyan érthetnétek?... A miénk a gyászos nagypéntek csodája, Istennek kegyelme, s minden gazdagsága! SOMOGYI GÁBORNÉ
