Evangéliumi Hírnök, 1973 (65. évfolyam, 2-24. szám)

1973-02-15 / 4. szám

1973. február 15. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 5. oldal nem szól, nem védekezik, hiszen Jé­zus itt van. Jézus védi meg Máriát. Ha Jézus szerinti az életed, eljárá­sod, Jézus megvéd, nem kell harcol­nod a magad igazáért. Ha Jézus nem tud megvédeni, akkor senki sem. Jé­zus a legjobb védő. Azt is megtanulhatjuk a család éle­téből, Jézus eljárásából, hogy nem vagyunk egyformák és így nem is es­hetünk egyforma megítélés alá. Jé­zus szerette Márthát is és vele is foglalkozott: Mártha, Mártha, nem úgy van ahogyan te látod, és Mártha elfogadta a feddést, és megnyeri a bölcsességet. A feddésre szükségünk van, csak így tudunk fejlődni, ezért ne kerüld el a feddést. A jó testvéri viszony helyreállításá­ld. HAJDÚ JÁNOS 1899—1972 Szomorú hírt vitt szét a telefon, az amerikai magyar baptista közösség­be: a közismert, köztiszteletben és szeretetben lévő Hajdú János test­vér, 1972. dec. 3-án rövid szenvedés után az elyriai (0) kórházban elhunyt. Halálát megelőző hetekben már erő­sen készült feleségével a téli üdülő­helyére, Floridába, a szívéhez közel­álló magyar baptista Bethesda Ott­honba. Isten mást végzett felőle: ha­zahívta a Mennyei Otthonba. Váratlanul elköltözött testvérünk Magyarországon, a Heves-megyei Kálkápolnán született 1899. jún. 25-én. Ott élte gyermekéveit 1910-ben szülei­vel kivándorolt az Amerikai Egye­sülte Államokba. Granite City (111.) volt első letelepedési helyük. Majd 1917-ben az ohioi Elyriába költözött. Ott ismerte és fogadta el az úr Jé­zust személyes megváltójának és hi­tének megvallására ott merítették alá, az ottani angol baptista templomban, Rev. Kirby által. Ott lett a kis ma­gyar baptista gyülekezetnek ifjúi lel­kesedéssel munkás tagja. Az évek fo­lyamán a gyülekezetei több tisztvise­lői, de legtovább diakónusi minőség­ben szolgálta. ra a legeredményesebb eljárás: kese­rűségemet, elégedetlenségemet test­véremmel szemben Jézus és testvé­rem jelenlétében kell kifejeznem. Ez nehéz? Lehet. De az igazi összetarto­záshoz lelki téren, erre vezet az út. Hogy honnan tudom? Onnan, hogy megtapasztaltam. Ezt a Példabeszé­dek 11:4 v. is igazolja. Keserűségünkkel és minden ba­junkkal Jézushoz jöhetünk és ő sze­retettel és megértéssel fog eligazítani bennünket. Boldog család az, ahol Jé­zus állandóan jelen van, Jézusnak szava van, ahol szavát még ha feddő is elfogadják. Az a boldog család, mert “. . . aki hisz énbennem, ha meghal is él!” Nagyajtai Eszter Amikor a gyülekezetben megszűnt a magyar igeszolgálat, angol gyüle­kezetnek lett tagja, de szívében meg­maradt magyar baptistának. A Ma­gyar Baptista Szövetség ügyei érde­kelték. Különösen szívügye lett a floridai (magyar) Bethesda Otthon. Kedves élettársával, (néhai Botka József lelkipásztor és K. felesége Bözske nevű nevelt leányával) közel 50 évig élt boldog házasságban. Oda­adó, fáradhatatlan segítő munkásai lettek a menháznak és lakóinak. Az utóbbi években többször helyettesí­tette Kurtz testvért és nejét, amikor szabadságra mentek, vagy betegség gátolta munkájukban. Hajdú testvér és k. neje mindig készen voltak fel­áldozni idejüket és erejüket a menház és lakóinak szolgálatára. Hűséges szolgálatban leélt élete példaadó em­lék részünkre. Temetése dec. 6-án az elyriai Cal­vary baptista templomban és a La Grande-i temetökertben ment végbe. A gyászszertartást a nevezett gyüle­kezet és a Hajdú család lelkipásztora, valamint az elyriai Methodista Egy­ház lelkésze végezték. A hűséges férjet, szerető édesapát, nagyapát gyászolják : özvegye; fiai János, Vilmos, Tivadar és családjaik. Emlékezete legyen áldott, álma nyu­godt. Megbízásból egy barátja Hírek Atlanta, Ga. (BP) November 30-án éjfélután 2:15-kor tűz ütött ki a "Baptist Tower" nevű 11 emeletes, idősebb egyének részére szolgáló bérházban. A tűznek 9 halálos áldo­zata és több súlyos sérültje volt. A tűz a 7. emeleten ütött ki. A legtöbb áldozat a füstben fulladt meg. Egy 68 éves özvegy a hetedik emeleti ablakba kapaszkodott és 40 percig függött mielőtt megmentették. ♦ Houghton College, New York (CT) Egy másik "Asbury College Tipusú” ébredés kezdődött a New York ál­lambeli Houghton Collegében. Az éb­redés egy arab nevű — Akbar Abdul- Hagg — evangélista előadásai nyo­mán kezdődött. "Az ébredés jeleit és kísérő tüneteit nem lehet leírni” — mondta a College lelkésze, Melvin H. Shoemaker. • A North American Baptist Fellow­ship elnöke, S. S. Hodges, a Progres­sive National Baptist Convention titkára lett. Ez a baptista testvéri egyesülés kilenc baptista szövetséget foglal magába. (CT) • A Shanghai Egyetem tanárképző intézetének a diákjai kiharcolták azt a jogot, hogy olvashassanak szaba­don európai és amerikai könyveket. (CT) • India. Az istentagadók világszövet­sége nagygyűlést tartott december 22-én Indiában, az amerikai Madalyn Murray O’Hair elnöklete alatt. Az indiai istentagadók népszerűsítik a hús evést, amit a hindú vallás tilt. • Derby, Anglia. (CT) Az egyik helyi anglikán gyülekezet pásztora, Ken­neth Bowler engedélyt kapott arra, hogy gyülekezete ezentúl nem egy­házi, hanem társadalmi egyeület mi­nőségében működjék. Az átminősí­tést azért kívánta a gyülekezet, hogy szabadon szolgálhasson fel szeszes italokat és rendezhessen társadalmi szórakozásokat, hogy az "egyházi” életet ezen a módon fenntarthassák. (Amerika mégis csak szabadabb or­szág. Itt nem kell "átminősíteni" az egyházakat a szeszes ital árusítására és a bingóra.)

Next

/
Thumbnails
Contents