Evangéliumi Hírnök, 1973 (65. évfolyam, 2-24. szám)
1973-12-15 / 24. szám
1973. december 15. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 5. oldal [nők ROVATA i Női konf. elnök :Balla B. Györgyné J Alelnök: Tatter Vilmosné Rovatvezőtő: Mrs. Mária Szerencsy Pénztáros: Klsh Emőné mégis ... Anna, a Fánuel leánya .. aki böjtöl, imádkozik, úgy vár... és még kettő... — nem! hárman vannak! A férfi a két g£lambfiat tartja és az asszony a gyermeket... Simeon ott hagy engem, megy feléjük, siet... Nem lát már semmit, nem nézi, hol van, eltűnik szeme elől a karmazsinszínű kárpit, keresztül lát azon, fel egészen — az Istenig! Két karját kitárja a gyermek felé, karjaiba veszi őt és áldja az Istent, kiszakad belőle a lelke túláradásában várakozó életének gyönyörű befejezése: “Mostan bocsátód el, Uram a te szolgádat a te beszéded szerint, békességben, mert látták az én szemeim a te üdvösségedet!" Az ő adventje beteljesedett. Látta, érezte, magához szorította a Beteljesedést. — Uram! Adj ilyen adventét nekem is! R. Lukátsi Vilma Rövid karácsonyi prédikáció "Igaz beszéd ez, hogy Krisztus Jézus jött..." Honnan jött? "De én az Atyától jöttem ...” Mikor jött? "Mikor eljött az időnek teljessége.” Hogyan jött? "Ki gazdag lévén, szegénnyé lett érettünk.” Kihez jött? "Nem jöttem az igazakhoz, hanem a bűnösökhöz.” Miért jött? "Hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem, hogy én szolgáljak és életemet adjam váltságul sokakért." És akik látták Öt: Leborulván, tisztességet tesznek Neki, ajándékokat adnak Neki. (A bölcsek.) Vágyaik álmát, életük célját érték el. (Simeon.) Meglátták bűnös önmagukat. (Simon—Péter.) Minden elkövetett rosszat jóvá akartak tenni. (Zákeus.) Mindenüket elhagyván, követték Öt. (Tanítványok.) Felháborodott az egész város. (A bűneiben vak Jeruzsálem.) Te hová tartozol? Ki néked Krisztus? Hogy látod őt? Ettől függ boldog karácsonyod! Betkó János “ÖRÜLJETEK...” Fii. 4:4. Az Úr Jézus földre jövetelének ünnepe — a karácsony — olyan időszaka az esztendőnek, mikor igyekszünk egymásnak, atyánkfiainak, barátainknak, sőt a rajtunk kívülállóknak is örömet szerezni. Életünk telve van apróbb örömökkel, fájdalmakkal vegyítve és sokszor tapasztalhatjuk, hogy embertársainknak egyénenként más-más az, ami örömet ad. Egy lelkipásztor bibliaórán megkérdezte hallgatóit, hogy mi szerezne igazán örömet számukra. Egy anya azt válaszolta, hogy a leányával való újabb találkozás lenne a legnagyobb öröme. A másik hallgató úgy nyilatkozott, hogy a közelmúltban tett egy kisebb utazást, amiben nagy örömét lelte. Egy idősebb férfi is megszólalt a csoportból, könnyek peregtek szemeiből mikor elmondta, hogy felesége nemrégiben halt meg. Neki most az a tény jelent örömet, hogy élettársa békességben költözött el az égi honba. Van, aki örül az egész életnek, úgy ahogy Isten adta, van aki örömmel ad hálát minden napért. Jézus anyja Mária így énekel: "... örvendez az én lelkem, az én megtartó Istenemben.” (Luk. 1:47.) Erzsébettel együtt örültek az imameghallgattatásnak, az ígéret beteljesedésének. Ó, milyen hálaadó, dicsérő imák szánhattak fel három hónap alatt, az együtt imádkozó két kiválasztott nő ajkáról... Öröm hálaadással, alázattal teljes dicséret, az örömök adójához! így imádkozni, ilyen örömben élni, csak azok tudnak, akik felismerték a reájuk kiárasztott nagy kegyelmet és a maguk méltatlanságát. Az angyal is így jelenti be Jézus születését: "... hirdetek nektek nagy örömet...!” A bűnös világnak, a bűnös embernek legnagyobb öröme az lenne, ha felismerné, hogy született a Megtartó, a minden bűnből megváltó, Jézus Krisztus. Akik ezt felismerték és elfogadták, azoknak ez jelenti a legnagyobb örömet. így karácsony táján a város utcáin három kisgyermek taposta az éppen frissen lehullott havat. A kegyetlen szél szegényes rongyaikat is átjárta, s egymás kezét fogva az apróságok egy fényes karácsonyi kirakat elé értek. Milyen szép!... kiáltja a legnagyobbik, szinte önfeledten. Odasorakoznak a kirakat elé mind a hárman, a legkisebb fiúcskát közrefogták. így el-elnézelődtek, mindent elfelejtettek a meglepetésben, az örömben. Jaj, de szép a karácsonyfa! szólal meg a kisebbik leányka. — Még sohasem láttam ilyet! ... Milyen szép az a sok ezüst csengő ... De nézzétek csak — szól újra a legnagyobb gyermek — ott a karácsonyfa alatt! Ott van a Betlehem! Az a legszebb! Az a kicsi istálló. Ott áll József. Ott van Mária, előtte a jászol, benne Jézus! A fiúcska némán áll közöttük ... A kisleányok most egyszerre egészen hozzáhúzódnak, átkarolják. Örömtől kipirult arcukat, az ő hideg arcához szorítják. A fiúcska vak volt. Sokan járnak ilyenek közöttünk, nem tudnak örülni, mert nem látnak a betlehemi csodából semmit. Nekik a karácsony nem mond semmit, hiába megy el életükben egyik karácsony a másik után. A lelki vakok ezek. Itt következik az a szolgálat, átölelni szeretetünkkel, csendesen, szótlanul az ilyeneket, hogy amit vakságuk miatt most még nem látnak — a betlehemi titkot — megérzik majd a szívükkel és újra öröm lesz mennyen és földön, mert: "... örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén.” (Luk. 15:10.) Szerencsyné OKOSODUNK Húsz éves korunkban nem nagyon törődünk vele, hogy mit gondol felőlünk a világ. Harminc éves korunkban azon aggódunk, hogy mit gondol a világ rólunk. Negyven éves korunkban rájövünk, hogy a világ egyáltalán nem törődik velünk.
