Evangéliumi Hírnök, 1973 (65. évfolyam, 2-24. szám)

1973-12-01 / 23. szám

1973. december 1. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 7. oldal Árverésre került biblia A dédnagyszüleim az ínséges 1817. esztendőben kerültek össze, mint házasok. Dédapám cipész volt és le­génykorában 200 tallért takarított meg, úgy hogy családalapításra gon­dolhatott. A pénzen egy házikót és egy hozzátartozó kis szántót vett. A házikó, amikor megvették olyan ro­zoga volt, hogy a pincétől a padlásig keresztül lehetett látni. Ha felhősza­kadás érte, az ágyat a szoba vala­melyik száraz helyére kellett tolo­gatni. A megszálló francia csapatok ínségbe döntötték az országot és ezt még fokozta két egymásután követ­kező rossz termés. Dédapám komoly hivő ember volt. A Megváltójáról, amikor erre alkal­ma nyílt, bátran bizonyságot tett és emiatt az egész falu "a jámbor susz­ternek” nevezte. Jóllehet szorgalmas munkás volt, a napi keresete csak nyolc garast tett ki, és ebből tizen­­egy gyermeket nevelt fel. A házassá­ga első éveiben egyszer komoly gondja támadt a kis családnak: még egy ágyra lett volna szükségük. A nagyobbik gyermek a szülőkkel aludt, egy másik gyermek lassan már kinőtt a bölcsőből és egy harmadik gyermek Isten áldása útban volt. Ezért kellett még egy ágy. Erre nemsokára egy kedvező alka­lom nyílott. A faluban kidobolták, hogy egy gazdag ember minden hol­mija árverésre kerül és hogy ágyat is lehet majd venni. "Nosza, apus", szólt dédanyám, "menj el oda és ve­gyél egy ágyat. Tizenhét tallért spó­roltunk, ebből majd kitelik.” Déd­apám szótlanul tudomásul vette a tervet. Amúgy is kevésbeszédű em­ber volt, az élettársa viszont olyan bőbeszédű, hogy szinte öröm volt hallgatni. Az árverés napján magára öltötte az ünnepi zubbonyát, magá­hoz vette a 17 tallért és elment az ár­verés színhelyére, a helyi korcsmába. Mivel ott soha nem szokott megfor­dulni, a megjelenése feltűnést kel­tett. "Nini, a jámbor suszter is itt van” sugdolództak körülötte. Valaki megszólította: "No, majszter uram, mi kellene, mit akar vásárolni?” — Ágyat akarok venni. — Azt kaphat, az van elég. Az árverés, ivás és lármás terefere közt megindult. Egy idő múlva egy vaskos, 15 font súlyú könyv került licitálásra. "Ez egy magyarázatokkal ellátott Biblia”, kiáltott harsány hangon az árverező, “ki akar Bibliát vásárolni?” A kérdés élcelődést vál­tott ki a jelenlevőkből és amikor a Bibliából verseket citáltak, gúnyos megjegyzéseket lehetett hallani. Első vásárlónak egy kereskedő jelentke­zett, aki 20 garast ígért, mert csoma­golópapírra volt szüksége. Második­nak a dédapám jelentkezett: egy tal­lért ígért a Bibliáért. "Ki az, ki kí­nált egy tallért?” kérdezte csodál­kozva a nagy összegen az árverező. "Breidenbach mester!" hangzott a válasz. Erre többen összesugdolóz­­tak: Tréfáljuk meg a jámbor susz­tert, verjük fel a Biblia árát! Gúnyo­lódás és viccelődés között egyre ma­gasabb kínálat hangzott fel. Végül valaki 16 és fél tallért kínált, a déd­apám pedig tizenhetet. És egy rövid szünet után az árverező kijelentette: Tizenhét tallér először, másodszor, és harmadszor! Utána kalapácsütés. — A Biblia dédapám tulajdona lett. "Nos, hát nem akart maga ágyat venni?" kérdezték gúnyosan a vásár­lótól. Az nem válaszolt, szótlanul ki­fizette a 17 tallért, vállára vette a Bibliát és elindult haza. Ágyat már nem tudott venni. Amikor a nehéz könyvvel, megizzadva hazaérkezett, felesége csodálkozva fogadta: Hát te mit hozol itt? — Egy Bibliát. — És mi van az ággyal? — Ágyat nem vet­tem. — És miért nem? — A Biblia miatt. — Mibe került a Biblia? — Tizenhét tallérba. Erre aztán kitört a nagy vihar. Dédapám nem szólt semmit, levetette az ünnepi zubbo­nyát, felkötötte a munkakötényét és leült dolgozni. Csak egyszer vetette közbe: Nem tudtam elviselni, hogy a szent Bibliából csúfot űzzenek. De ez mitsem enyhített a felesége ha­ragján. Amikor dédapám az esti áhí­tathoz elővette a megvásárolt Bib­liát, az asszony durcásan kiment. Másnap korán reggel a falu jómó­dú molnárja köszöntött be. "Mivel szolgálhatok?” kérdezte tőle Breiden­bach mester. "A Biblia és az ágy miatt jöttem”, felelt amaz. "A teg­napi esetet elmondtam a feleségem­nek és ő szörnyen megmosta a feje­met a történtek miatt. Azt mondta: Ha ti férfiak isztok, csak csúfságon jár az eszetek! Egész este pörölt ve­lem és ma reggel már hajnalban ki­zavart az ágyból. És azt mondta: Fent a padlásszobában van egy feles­leges ágyunk. Hozd le az ágynemű­vel együtt, rakd szekérre és hajts el vele Breidenbachékhoz. Ha 17 tallért adtak egy Bibliáért, ingyen kapják az ágyat. Nosza, gyerünk azzal az ággyal, hozd le és vidd el nekik!” — így hát elhoztam. Kint van a kocsin, segítsen lerakodni. De dédapám először beszólt a konyhába: Anyus, gyere csak ki egy pillanatra! — Mi az, mi van? kérdez­te mogorván az asszony. "Jó reggelt, kedves Breidenbachné!” köszöntötte a molnármester. “A feleségem üd­vözletét küldi és arra kéri, fogadjon el tőlünk egy ágyat. Jó szívvel ad­juk, használják egészségben!” A déd­anyám erre összenézett a férjével, szótlanul visszament a konyhába és ott úgy tett, mint egykor a Péter ta­nítvány: keserves sírásra fakadt. A férfiak ezalatt felhozták az ágyat, összerakták és este már abban alud­tak a gyerekek. De ezt megelőzően dédapám esti áhítatot tartott a fele­ségével együtt. Az új Bibliából fella­pozta a 37. zsoltárt és olvasott: Gyö­nyörködjél az Úrban és Ő megadja néked szíved kérését! Hagyjad az Úrra a te útaidat, majd Ő teljesíti! Dédapám az élete utolsó napjáig hűen követte drága Mesterét, az Úr Jézus Krisztust. Utolsó betegsége alatt sokat imádkozott, hogy az Űr térítse magához az egész háza népét; és főleg azért könyörgött Istenhez, hogy méltassa egyik utódját arra, hogy szent Országa munkása legyen. A dédanyám csak a férje halála évé­ben ragadta meg teljes hittel az üdv­bizonyosság kegyelmi ajándékát még 21 évet élt és 92 éves korában he­lyezhette imádkozó kezét az első unokája, az édesapám fejére azon a napon, amikor lelkésszé avatták. Két napra rá a mennyei Atya hazahívta fáradt szolgálóleányát az örök bol­dogság honába. — Vajha a kiterjedt, nagy családunk minden egyes tagja megszívlelné a Szentírás ama intel­mét: "Figyeljetek az életükre és kö­vessétek a hitüket!” (Zsid. 13:7.) Breidenbach M. (Ford. L. E.) Az ördög nem fél a porlepte bib­liától.

Next

/
Thumbnails
Contents