Evangéliumi Hírnök, 1973 (65. évfolyam, 2-24. szám)
1973-08-15 / 16. szám
4. oldal EVANGÉLIUMI HÍKNÖK 1973 augusztus 15. rr NŐK ROVATA Rovatvezető: SZERENCSY JÓZSEF X £ Női konf. elnök :Balla B. Györgyné Alelnöki Tatter Vilmosné Pénztáros: Kish Emőné Jegyző: Forrás Edéné Az én kicsinyeim NEM CSELEKSZIK-E ÉKTELENÜL SZERETETÜNK? Vajon nem éktelen dolog-e, ha valamit ígérünk — ha feledékenységből is — és nem teljesítjük? A gyermeket nem lehet becsapni. Hamar gyanakodni kezd, aztán lassan nem hisz nekünk. Összegyűlnek csalódásai s egy alkalommal, valami egészen jelentéktelen ügy miatt, a legvadabb dacban robbanhat ki. A szülő pedig nem érti miért? Pedig azt mondja már a Példabeszédek írója is: "Tőr az embernek meggondolatlanul mondani: szent, és a fogadástétel után megfontolni." (Péld. 20:25.) Éppen ilyen tőr azt mondani és éktelenség is: így vagy úgy lesz, ezt vagy azt hozom, aztán megfontolni, vagy elfelejteni. Mert a szülőt is megsebzi ez a "tőr”! Mert nem egyéb ez, mint gyermekének elhidegülése, gyanakvása, szeretetlensége, szemében egy furcsa fény, idegen fény, mely úgy metsz a szülő szívébe valóban, mint egy "tőr” — pedig ő az oka. S ez a hideg fény azt jelenti: "Nem bízom már benned”. "Amit fogadsz, megteljesítsd! Jobb, hogy ne fogadj, hogynem mint fogadsz, és nem teljesíted be.” (Péld. 5:4—5.) Mert ez éktelen dolog. Azt mondottuk, hogy a gyermek a szülő éktelen cselekedeteivel szemben, daccal válaszol. A gyermek első dackorszaka természetes jelenség, és kb. 3—4 év körül jelentkezik. Amikor a kis "én”-je önállósulni kezd, és "akadályokba” ütközik s ez äz akadály nála legtöbbször a szülő akarata. Ez a dac, tulajdonképpen az "én-védelem”. Ilyenkor tanul meg akarni, és célokat maga elé tűzni a gyermek. Amit éppen úgy meg kell tanulnia, mint a villával való evést. Éppen ezért ez a dac, természetes jelenség és feleslegesen nem szabad elnyomni. Van másféle dac is, és ez kétféleképpen nyilvánul meg: becsületes dac, ami a lábbal való toppanástól, a dührohamig fokozódhat, de mindig nyíltan jelentkezik. Ez legtöbbször az előbb említett szülői éktelen cselekedet következménye. Súlyosabb formája a dacnak az, amikor már gyermek nagyon fél a szüleitől s ezért nyíltan nem mer dacolni, ilyenkor hát “sunyi daccal” dacol. S ez mindig rejtett, álcázott formában jelentkezik. Például: hiába szólongatják, úgy tesz, mintha nem hallaná. Lusta, pedig egyébként nem az. Lassan, iszonytatóan lassan eszik. Élvezi, ha mérgelődnek rajta, miatta. (Rejtett bosszú ez.) Súlyosabb formája is lehet a sunyi dacnak. A dacoló gyermek szerencsétlen és szomorú. Okosan egyet tehetünk csak, ha "nem cselekszünk éktelenül”, hanem nagy türelemmel várjuk a dackorszak lezáródását, és sohasem csapjuk be, még jobban szeretjük és még nagyobb tapintattal bánunk vele. Szidással, veréssel semmire sem megyünk, ezzel csak megkeményítjük és fokozzuk dacát. Kímélettel megértéssel annál többre mehetünk. Biztosítjuk szeretetünkről, aztán nem foglalkozunk sokáig a dacoló gyermekkel. (Például: ha nem eszik — ne etessük — inkább két napig ne egyék eleget. Nem szabad észrevenni.) Hamarosan újra felolvad, és közeledni fog, mert számára is szenvedés ez a magatartás. Irányadó alapigénk a dacoló gyermekkel szemben, Pál apostol Kolossébeliekhez írt levele 3. rész 21. verse, "...ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek ...” és Efézus 4:6. v. .. ne ingereljétek a ti gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és intése szerint.” Nem keresi-e a maga hasznát szeretetünk? Hogy aztán melyik szeretet keresi a maga hasznát arról már beszéltünk: a majomszeretet, amelyik nem tudja, hogy a gyermek az Istené, és nem kizárólag a maga "hasznára” örömére való. Nem gerjed-e haragra szeretetünk? Itt állunk, a "verjem — ne verjem” kérdése előtt. Dávid király azt kéri, és az igazságos Istentől kéri: "Uram, ne fedj meg engem haragodban ...” Felgerjedésedben ne ostorozz engemet.” (Zsolt. 6:2, és 32:2.) Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a gyakori, vagy meggondolatlan verés: nevelésünk csődje! Még ha feddünk is, jó ha Zwingli tanácsát komolyan vesszük: “Ha feddenünk kell, az értelmesen történjék, derűs, kiegyensúlyozott szívvel, jóakaratúan úgy, hogy míg hibáját feddjük, megnyerjük és magunkhoz láncoljuk szeretetét." "Mint, aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket.” (II. Tim. 2:25.) Hibáiban, amiért feddjük, mindenekelőtt keressük meg (és legtöbbször meg is találjuk) magunk hibáit, amit a gyermek remek utánzóképességével elsajátított, és így tulajdonképpen "bűntársa” vagyunk. Ha mégis büntetnünk kell, akkor bűn-, tessük harag nélkül. A hivő ember büntető magatartásának biztos alapja, hogy a gyermek rábízatott, s hogy ő az Isten Atya helyettese. Mert csak az Atyával szemben érzett felelősségből származhatik minden igazi felelősség a gyermek iránt is. Ha ezt egészen komolyan átérezzük, azonnal más lesz a gyermek iránti büntetésünk is. Azonnal eltűnik a két "legéktelenebb” büntetési mód: a gúny és a megszégyenítés. A veréssel is csínján bánjunk — hiszen szeretetünk nem gerjed haragra — és tudjuk, hogy van egyéb büntetési mód is: szomorú, vagy kemény pillantás, a feddő, de szeretetteljes szó, a hallgatás. A szeretet látszólagos és rövid időre való megvonása. Egy kedves nyalánkságtól, játéktól való eltiltás, stb. stb. De ilyenkor is tudnunk kell, hogy minden büntetés előtt, bírnunk kell gyermekünk szeretetét, mert csak így lehet áldássá a büntetés is számára, ha ő is tudja: ". .. azért büntet, mert szeret...” (Zsid. 12:6.) Lelkipásztor Kárpátalja. Moszkvában megjelent egy könyv "Ukrajna” címen. Ez a könyv leírást ad Kárpátaljáról is. Beszámol Munkács, Ungvár, Csap, Beregszász és Rahó városok életéről. Beregszászon az iskolákban az ukrán és orosz nyelv mellett a magyar nyelvet is tanítják.
