Evangéliumi Hírnök, 1973 (65. évfolyam, 2-24. szám)
1973-02-01 / 3. szám
1973. február 1. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 3. oldal MAGYAR EGYHÁZVEZETÖK KANADÁBAN ÉS AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség részéről Dr. Udvarnoki Béla és Dr. Haraszti Sándor meghívására Palotay ..Sándor, a Magyarországi Szabad Egyházak Tanácsának elnöke és Laczkovszki János a Magyarországi Baptista Egyház elnöke hivatalos látogatásra jöttek Kanadába és az Egyesült Államokba 1972. június 25-től augusztus 7-ig. Palotay Sándor elnökkel együtt jött felesége is, született Pehl Zsuzsanna, a Magyar Operaház zenekarának a tagja. A látogatást elsősorban az indokolta, hogy a Magyarországi Baptista Egyház négyévi szolgálatra kiküldte Viczián János békéscsabai lelkipásztort a Torontói Első Magyar Baptista Gyülekezetbe pásztornak. Ezt a szolgálati kiküldetést több évre viszszamenő tárgyalások előzték meg. A tárgyalások az Állami Egyházügyi Hivatal tudtával és jóváhagyásával történtek. A magyar egyházvezetők útiköltségének nagyobb részét Dr. Haraszti Sándor vállalta. Ugyancsak ő intézte a teljes látogatási programot, a gyülekezeti meghívásokat, az egyházi központokba való meghívások nagy részét, sajtó interview-kat és tolmácsolások nagy részét. Jelentősen segített a költségekben Fancsali Dénes, Los Angeles. A magyar delegáció résztvett Viczián János lelkipásztori beiktatásának második részén július 2-án a Rámái Baptista Táborban (Torontótól 150 km-re). Dr. A. R. Goldie a Baptist Union of Ontario and Quebec (Kanada) főtitkára is meghívta előzőleg a magyar egyházi vezetőket. Torontóban a magyar vendégek angolnyelvű gyülekezetekben prédikáltak, Hunter Vadász János és Werte Henrikné tolmácsolásában. Mint vendéglátó házigazda, kivitte őket a Niagara Vízeséshez és megmutatta nekik Torontó városának nevezetességeit, többek között meghallgatták Ontario Állam Parlamentjének egy ülését. Ez alkalommal fogadta őket Apps állam miniszter, aki maga is baptista. Meglátogatták a City Hall-t és meghallgatták a City Council-nak az ülését. Július 1—3 között, a magyar egyházi küldöttség résztvett Ramaban (Orillia) a Magyar Baptista Tábor 12. Nyári Bibliai Konferenciáján. Kanadából és az Egyesült Államokból mintegy 300 magyar vett részt ezen a konferencián. Dr. Udvarnoki Béla, az Amerikai Magyar Baptista Szövetség elnöke melegen üdvözölte a magyarországi vendégeket. Ezután Dr. Haraszti Sándor, a Misszióbizottság elnöke értékelte látogatásuknak a jelentőségét. Ez az első eset, hogy magyar egyházi vezetők hivatalos látogatást tesznek az Amerikai Magyar Baptista Szövetség gyülekezeteiben és egyéb fontos baptista központokba. Ez az első eset, hogy az Anyaországgal 1939-ben megszakadt kapcsolatokat újra felvettük. Ez az első eset 1939 óta, hogy az anyaországi Baptista Egyház lelkészt küld a kinti magyaroknak. Ez az első eset, hogy magyar baptista delegáció látogat Richmond, Va.-ba, a Déli Baptista Szövetség Külmissziós Társaságához; Atlanta, Ga.-ba, ugyanezen szövetség Belmissziós Társaságához; Bridgeport, Conn.-ba, hogy részt vegyen az Amerikai Magyar Baptista Szövetség 64. évi Közgyűlésén. Az is az első eset, hogy a Magyarországi Baptista Egyház elnöke egyben a Baptista Világszövetség egyik alelnöke legyen (1970 augusztusában választották meg Tokióban). Laczkovszki János és Palotay Sándor elnökök több alkalommal igét hirdettek a Nyári Bibliai Konferencia résztvevőinek, és azon felül beszámoltak a magyarországi egyházi és társadalmi életről. Átadták a Magyarországi Baptista Egyház nevében egy hangszalag fölvételt a Központi Ének és Zenekar szolgálatáról. Beszámolt a magyar egyházi küldöttség arról is, hogy a magyar evangéliumi egyházak korábbi hátrányos helyzete megszűnt. Joguk van összejöveteleket tartani és igét hirdetni. Az egyházak tagjai a társadalomban elismert helyet vívtak ki maguknak és nincs hátrányuk a gyülekezeti kapcsolataik miatt. Azt is mondták, hogy elegendő számban lehet bibliát kapni Magyarországon; hogy a magyarországi baptisták hivatalos lapja, a Békehírnök, hetenként jelenik meg, hogy imaházak és lelkészlakások épülnek a szükségnek megfelelően és az anyagi lehetőségekhez képest; hogy az egy-két évvel ezelőtt okozott árvízkárokat helyrehozták; hogy énekeskönyveket, elmélkedéseket és egyéb egyházi kiadványokat publikálnak minden évben. A konferencia ideje alatt a résztvevők közös Úrvacsorához járultak A szent jegyeket dr. Udvarnoki Béla és Laczkovszki János együttesen szolgáltatták ki. A konferencia egyik igehirdetését dr. A. R. Goldie végezte. Egyebek között értékelte a magyar egyházi küldöttség látogatásának jelentőségét, és az ebből fakadó testvéri kapcsolatokat. Július 3—4-én a Detroiti, Első Magyar Baptista Gyülekezetei látogatták meg (Szabadi Gusztáv lelkipásztor), július 5-én a Shaker Téri Magyar Baptista Gyülekezet-ben prédikáltak (Orosz Attila lelkipásztor), Cleveland, Ohio. Igehirdetésüket Orosz Attila tolmácsolta angolul a hallgatóságnak. Július 6-tól július 12-ig Atlantában (Georgia) időzött a magyar egyházi küldöttség dr. Haraszti Sándor vendégeként. A vendéglátó sebészorvos az alatt bezárta a rendelőjét és a magyar delegációnak szentelte minden idejét. Ugyanezt tette később Bridgeport-ban, Richmond-ban, Cleveland-ban. Az atlantai látogatás második napján a Déli Baptista Szövetség Belmissziós Társaság fogadta őket. Ennek a társaságnak közel 3000 misszionáriusa van. Egyik osztályuk a nyelvi misszióért felelős. A nyelvi missziós osztály segíti többek között azt a törekvést, hogy Magyarországból kétnyelvű lelkipásztorok jöjjenek amerikai magyar nyelvű baptista gyülekezetekbe. A magyar egyházi vezetők megbeszéléseket folytattak Rev. E. L. Golonka-vál, majd később Dr. A. B. Rutledge-ve 1 és Rev. Oscar Romoval. A Belmissziós Társaság vezetősége ünnepi ebéden látta vendégül a magyar küldöttséget. A magyar delegáció beszámolóját nagy érdeklődéssel hallgatták. Délután a Belmissziós Társaság lapjának a szerkesztője interviewet tartott a magyar vendégekkel. Ugyanezen nap délelőttjén az Atlanta Journal and Constitution egyházi szerkesztője