Evangéliumi Hírnök, 1972 (64. évfolyam, 1-24. szám)
1972-01-01 / 1. szám
1972. március 1.1. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK NAGYHÉT KRÓNIKÁJA A húsvét előtti hetet nagyhétnek szokás nevezni, emlékezetül arra a nagy eseményre, mely 2000 év előtt ezen a héten történt. Csendes hétnek is mondják, nem történelmi, hanem személyes vonatkozásban, ti. az elcsendesülés és magábaszállás hetének. Tegyünk mi is úgy ezen napokban, kedves Testvérek, szálljunk magunkba és kísérjük el drága Megváltónkat útjában Golgota felé, az Evangélium híradása alapján. Jézus bevonulása Jeruzsálembe a hét elején, az ünnepi hangulat jegyében folyt le. “Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, aki jön az Úrnak nevében!” — kiáltott lelkesen az arra haladók apraja és nagyja. A közhangulatnak ez a spontán megnyilvánulása volt ennek a hétnek az egyik pólusa. Az ellenpólusa egy néhány napra rá: a nép gyűlöletes kiáltozása Pilátus előtt, szintén közhangulat volt. Mind a kettő magas hullámokat vert, de hullámokra nem lehet építeni. Ez serkentsen önvizsgálatra, hogy szívünknek olykor magasra törő lelkesedése vajon milyen alapon nyugszik, a hangulat ingatag hullámain, vagy a hitből származó hűség alapzatán? A hangulatos lelkendezés csak hitvány pótszere az őszinte szeretetből fakadó lelkesedésnek . Másnap, hétfőn, az Úr Jézust a templomban látjuk. Sokszor járt itt, mint az Ige tanítómestere, de ez alkalommal nem tanított, hanem takarított. Az ottan mindjobban elharapódzó kalmárkodás láttára szent felháborodás vett rajta erőt. Kötelet ragadott, ostort font belőle és nagytakarítást rendezett. Erre szükség volt akkor, és erre szükség van, — átvitt értelemben —, ma is. Úgy általános, mint egyéni vonatkozásban. Ügy az egyháznak, mint a Krisztus tanítványa szívének szüksége van egy ilyen időnkénti nagytakarításra, hogy megszabaduljon mindattól, ami nem fér össze az Isten Országa elvével. A következő napon, kedden, az Úr Jézus utoljára hirdette nyilvánosan az Igét. Példázatot mondott, intelmet szólt és feddő szavakat intézett baráthoz és ellenséghez egyaránt. Miután három évig prédikálta az Evangéliumot, ez a ténykedése most véget ért. Ez emlékeztessen arra, hogy a kegyelem kínálata egyszer majd számunkra is véget fog érni. Isten sokszor és sokféleképpen üzen nekünk, de egyik üzenete az utolsó lesz majd. Isten sokszor szól hozzánk —, az egyik szava a végszava lesz majd. Szívleljük meg ezt a komoly tényt. Másnap, szerdán, az Úr Jézus viszszavonult egy napra Bethániába, a Mária, Márta és Lázár otthonába. Bizonyára vágyódott még egyszer, utoljára ide betérni ,ahol annyiszor felüdült. Mária, eltelve aggódó sejtéssel elővett egy nárdusból készített drága kenetet és megkente vele az Úr Jézus fejét és lábait és megtörölte a hajával. Néhányan a tanítványok közül pocsékolásnak nevezték Mária eljárását és kikeltek ellene. De a Mester védelembe vette: "Ne bántsátok őt, jót cselekedett velem!”. — így érheti bántalom az önzetlen szeretetet, ha az értelmetlen bírálgatás nekiront. És ennyire fontos az, amit a Mester ilyenkor mond. Vitás esetben ez legyen mérvadó: Mit mond az Úr? A Mesternek egy helyeslő szava ezer elszenvedett igazságtalanságért kárpótol. A következő napon, csütörtökön kezdetét vette a világtörténelem legnagyobb tragédiája. Este felé az Úr Jézus Jeruzsálembe ment, hogy a tanítványaival a húsvéti bárányt elfogyassza. Ezt követte az Úrvacsora elrendelése, majd, hogy az övéinek példát adjon, a tanítványok lábainak a megmosása. E közben leleplezte az áruló Júdást és Pétert, annak magabiztos fölénye miatt megintette. Az asztalbontó dicséret után felkeltek és elindultak. Júdás, a veszedelem fia, az árulás útjára és Krisztus, az Isten Fia, a világ megváltásának színhelyére. A Megváltó Krisztus szenvedése útjának három állomása volt: Gecsemáné, Gabbata és Golgota. A Gecsemáné kertjében vívta földi életének legnehezebb tusáját: az akarata alávetését. Egyedül volt és vállára mérhetetlen súly nehezedett: az egész világ bűneinek a terhe. És térdeire roskadva vívta ki a legnehezebb harc legszebb győzelmét, a mennyei Atya akaratába való megnyugvást. Mielőtt a Gabbatára, a római törvényszék helyére ért volna, a meggyaláztatások egész sorozatát szenvedte el. Megbilincselve, mint egy gonosztevőt tuszkolták a városba. A főpap házáoldal ban arculcsapták, Heródesnél gúnvt űztek belőle. Fejére töviskoszorút nyomtak, testét véresre verték az arcát összeköpdösték. Testileg összekí nozva, meggyalázva és lelkileg meg gyötörve vonszolták péntek reggel Gabbatára, Pilátus elé. Ott feléje harsogott a pokol fékevesztett zsivaja: "Keresztre vele, feszítsd meg!” — kiáltott a felingerült néptömeg. Pilátus, mint egv tehetetlen bábu, ide-oda ingadozott, míg végül, órákig tartó huza-vona után eldőlt a kocka. A római jog gyakorlatára kötelezett bíró elejtett egv betűt: igazság helyett gazságot gyako rolt. Krisztust a hóhérok kezére adta, hogy végezzenek vele. Golgota, az Úr Jézus szenvedésének a végső állomása, a nagy ellentétek színhelye volt. Krisztus keresztjénél az átok és a kegvelem tőszomszédságba jutott. Az ellenségei káromolták a nagy Szenvedőt, Ő pedig imádkozott érettük. A kereszt alatt a pokol örvénye tátongott, a kereszt felett a menny dicsősége sugárzott. A kereszt körül ott settengett az ősi gyűlölet, magáról a keresztről szétáradt az örök szeretet. így lett a kereszt átokfájából a kegyelem trón ja-Hajtsunk térdet e trón Uralkodója előtt, kedves Testvéreim! Boruljunk arcra előtte és rebegjünk hálaimát mindazért, amit érettünk tett, miattunk elviselt és helyettünk elszenvedett. Tárjuk ki szívünket a Golgota Hőse előtt Gerhardt Pál papkölto fennköltszavú dicshimnuszával: Ó fej, telve sebekkel és vérrel borítva Ó fej, melyet elcsúfít egy töviskorona, Ó fej, amelytől áradt egykor isteni fény. De mostan meggyalázva —, búsan köszöntlek én! Te világok Bírája, Úr minden lények fölött, Mely álnok volt az, aki így arcai köpdösött? Te király, aki előtt a menny, meghódola, Ki volt az. aki téged most így megcsúfola? Amit Te elszenvedtél, az mind az én terhein, A gyalázat igáját hordozád helyettem. Itt állok nyomorultan, ki átkot érdemel, Tekints rám irgalommal és vétkem töröld el! Ha eljő végső órám és véget ér utam, A halál órájában Te légy az oltalmam! Ha bírám elé állok, árván és védtelen, Irgalmazz, ó Királyom, és légy ott majd velem! LANT E.
