Evangéliumi Hírnök, 1972 (64. évfolyam, 1-24. szám)
1972-12-15 / 24. szám
VOL. 64. No. 24. DECEMBER 15, 1972 64. ÉVF., 24. SZÁM, 1972. DECEMBER 15. Official Organ of the Hungarian Baptist Union of America Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség hivatalos lapja "Az Evangélium Istennek hatalma" (Róma 1:16) Karácsony utáni szent nap Jeruzsálemben-(Luk. 2: 25-33)' Mozgalmas karácsonyi események között szerénykedik ennek az öreg embertársunknak története. Hosszú, évtizedes adventezésben eltöltött élete végét koronázza be ez az evangéliumi történet. Igen figyelemreméltó az öregember írásos jellemzése: Simeon, igaz és istenfélő ember volt. Igaz, istenfélő emberből akkor is, OCcLtdei&nip Szívem limlomját kidobálom. Oltárait, bálványait, Hiábavaló hitványságát, Szertelen, hiú álmait; Miben nincsen benne az Isten, Csak mindig én és újra én, A négy szelek felé repítem, Mert szent karácsony jön felém. A Kisded így nem lakhat nálam; Elkerüli hajlékomat. Karácsonytalan árvaságban Nem találom meg magamat. Kiszórom hát értéknek gondolt Eddigi semmiségeim! A sátán ülhet csúf, kaján tort Szívem kidobált kincsein. övé volt az. Nem tudtam róla. De íme, mostmár jól tudom. Karácsony lett. Tisztult szívembe Jöjj el, megváltó Krisztusom! ma is kevés volt, illetve van. Az Írás szerint egyébként is csak az Isten igaz. Az ember legfeljebb az “őszinteségben” hasonulhat Teremtőjéhez. De ebben azután hasonlítania is kell. Isten határozott követelménye ez. Isten követelményének, az istenfélő emberélettel tehetünk eleget, amely mindég és mindenütt becsületes őszinteségben igazolja magát. Nem közönséges átlag élet ez, hanem rendkívüli dánieli élet, amellyel értelmessé tehetjük kegyeskedéseinket. Az "élet beszéde ez”, amely a maga kegyes lelkületével nem hagyja maga mögött az “odafelvalók keresését”, amikor kilép a hétköznapokba ... Sőt, a hétköznapokat lelki harcmezőnek tartja s ott harcolja meg az apostoli nemes harcot, amikor szólnia, cselekednie kell... Ilyen nemes harcosa lehetett Simeon a korabeli hétköznapoknak. Isten az ilyen életet szemmeltartja és értékeli. Értékelését jutalmazással teszi nyilvánvalóvá. A szenttörténet Isten jutalmazó értékelését így fejezi ki: "Szent Lélek vala ő rajta”. Simeon tehát nem egyedül, nem magárahagyatottan adventezett. Volt vele Valaki, aki türelemre intette s "vigasztalgatta” (Ján. 16:7): — "Simeon, hidd el, van értelme, haszna az őszinte, istenfélő keresztesháborúnak az őszintetlen álkegyeskedők között .. Simeon hallgatott a Lélek szavára. Mindég hasznát vette ennek ... És, amikor különösen megrezdült az öregember lelki-antennája, Simeon tudta, hogy rendkívüli élményben akarja nemes Tanácsadója részesíteni. Megtudta ugyanis a lélektől, hogy az egész izráel Vigasztalóját lesz alkalma meglátni. A templomban azután hamarosan ráakad a Lélektől vezetett az Ürnak Krisztusára. Ellenállhatatlan erő lépdeltette a Kisded felé az öregembert. Karjaiba vette. És akkor, abban a "testközelben”, amikor a "bünbenfogant embertest körülölelte a “Szeplőtelenülfogantat”, Simeon valami rendkívülit érzett. Szívét, élményét, lényét, valamilyen földöntúli, emberfeletti nyugalom, békesség árasztotta el... A Fiúgyermekből áradt felé ... Az öreg Simeon, Isten békéjével adta vissza a Csecsemőt Anyjának. Boldog elragadottságban prédikálni kezd. Jövendöl. Hallgatói csodálkozva figyelik, de ő, a megbékélt öregember hamarosan kiballag a templomból, hogy az itt nyert földöntúli békés nyugalmával élje le hátralévő napjait... Simeonnak igazi, fehér karácsonya lett... Simeon, igazi karácsonyi Ajándékot kapott, az Isten minden értelmet felülhaladó Békéjét... I. S.
