Evangéliumi Hírnök, 1972 (64. évfolyam, 1-24. szám)
1972-11-15 / 22. szám
1972. november 15. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 7. oldal Five Meditations on the 103rd Psalm II. (Verses 3-5.) "Bless the Lord oh my soul... who forgives all your iniquity, who heals all your diseases, who redeems your life from the Pit, who crowns you with steadfast love and mercy, who satisfies you with good as long as you live, so that your youth is renewed like the eagle's." All of us should be impressed by the variety of words David is using to describe the loving deeds of God. God forgives, heals, redeems, crowns, satisfies and renews! We mentioned yesterday that the great task of praising God needs the whole man. David used all his heart, soul, and all his artistic talent. That is the reason why the Psalm of this ancient poet evokes great response of the souls of men in our time. We cannot discuss all the expressions David used to describe God’s benefit, but we must take a closer look at two or three. One of the benefits of God is forgiveness. Whether we like it or not; admit or deny it, we all have a certain amount of guilt feeling, and we all are carrying the burden of that depressing guiltcomplex. We do not like it and we try to do. everything to get free of this unhappy feeling. Some do it with denial: there is no sin: others do it with explaining it away: God cannot be so cruel as to punish me. The very arguments prove that there is something in men, an uneasy feeling, which he would like to change. God-fearing men like David offer the solution and do the right thing: admit their guilt and apply God’s medicine. When God forgives, he cleanses and he elevates. There is one more reason for a man of God to feel happy and be grateful: no guilt feeling. Crowns are very precious pieces of jewelry. They are regarded as rarities. When God gives—he gives the best! Crown means more than the value of gold and precious stones— it means a great distinction and the symbol of great authority. How much we desire to get rid of our cumbersome religious life, with feelings of must—and walk with dignity and satisfaction as God’s beneficiaries. God’s steadfast love and mercy is the crown. Gold remains gold—no matter what form it takes, and a precious stone is precious no matter where it is. A man of God feels God’s love and grace, like one feels the crown— God’s constant love is his security. We do know that this expression that God renews our youth as the eagle’s does not mean that youth will come back in our life—but it means that as long as we live we will stay young. Youth is the state of mind. As long as man feels God’s blessing on him, as long as man has satisfaction in the Lord, as long as man lives by faith and hope, he is young—regardless of the age of his body. This expression means that a godly man is able to take full advantage of his years and bodily existence. This is a happy life—for which we bless the Lord. B. U. kot űzette, annak nagyobb szüksége lenne egy ilyen vizsgálatra. Ugyanez a jámbor férfi egy alkalommal véres fejjel jött ki a tisztelendő úr parókiájából. Nem szégyellte a véraláfutásos helyeket arcán, mert hiszen elláthatta volna a tisztelendő, meg a rektor úr baját a keze ügyébe eső karosszékkel úgy, hogy azok megtagadták volna „a szektatérítésnek” ezt a módját. Amikor azonban megragadta izmos karjával a szék karját, eszébe jutott: hiszen én hivő vagyok — s letette a széket, örömmel szenvedte el a verést az Űr nevéért. ■C gy másik hiteles elbeszélő szerint egyik faluban a pap — na-< gyón is elismerendő módon — arra budította a hívéket, hogy imádkozzanak a szegény „tévelygőkért Hogy kikről veit szó, azt mindenki tudta. Annál kevésbé tudták azonban, hogyan kellene értük imádkozni. Imádkoztak tehát úgy, ahogy tudtak. Áhítatos szívvel mondták: — „Üdvöz légy, Mária'....” Majd így fejezték be: — . imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján! Ámen." * Emlékezzünk most az alábbi sorokkal azőkra a baptista eleinkre, akik abban az időben éltek, amikor baptistának lenni egyet jelentett o gúny s gyakran az ütlegek pergőtüzének elviselésével! * Rettenetes hírek keringtek a faluban a hívővé lett Makrai József felől. Lehet azonban, hogy csak a jegyző úr „finom szellemessége” volt indító oka a következő eseményeknek. Makrai József testvérünk egy szép nyári napon „cédulát” kapott a kisbirótól, amelyből megértette, hogy másnap délután 2 órára meg kell jelennie a községházán. Nem szívesen vette tudomásul az idézést, mert dologidőben neki minden perc drága volt, de azért a jelzett időben pontosan megjelent a jegyző úr előtt. — Igen, igen — mondta a főjegyző úr, miután Makrai bácsi illedelmesen köszönt, és megkérdezte, hogy milyen okból kívánják jelentkezését — csak tessék helyet foglalni, azonnal sorra fog kerülni! Makrai bácsi leül, de kényelmetlenül érzi magát. Mintha tűkön ülne és nem a sima karosszéken, mert odakünn gyönyörűen süt a nap, zörögnek a szekerek, mindenki dolgozik: neki pedig itt kell lopnia a napot. — De jegyző úr, kérem alássan! Oiaptij ta űiúk — szólalt meg egy idő múlva. — Tessék már sorra venni az én dolgomat is, mert sehogy sem érék rá enynyi időt eltölteni! — Jó, jó, Makrai bácsi, mindjárt, csak egy pillanat. Nagyon sok pillanat elmúlt, míg végre kinyílt az ajtó és belépett a körorvos. Ügy látszik, hogy éppen az ő ügyében jött, mert egyenesen hozzálép és megszólítja: — Mondja csak, bácsikám, hogy hívják magát? — Makrai József vagyok. A körorvos erősen szemébe néz Józsi bácsinák, óvatosan figyeli minden mozdulatát, és még egy egész sereg kérdést intéz hozzá. Az értelmes feleleteken mintegy elcsodálkozva felkiáltott: — De hiszen maga nem bolond! Makrai bácsi ebben a pillanatban tisztán látta, hogy miért idézték be a községházára. Az épelméjüségében kételkedtek ezek a „bölcs” férfiak. Fölpattant a székről, ahol eddig csendesen ült. Bátran az orvos szemébe nézett, és ezt mondta: — Doktor úr, én nem vagyok bolond! De aki velem ezt a csúf játé-Ezeket a kis epizódokat szájhagyomány alapján rögzítettem le. Nem azért, hogy mulassunk rajtuk, hánem, hogy tanuljunk belőlük. V. F.
