Evangéliumi Hirnök, 1968 (60. évfolyam, 2-11. szám)

1968-02-15 / 4. szám

1968. február 15. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 3. oldal KIK AZ ÜR JÉZUS TANÍTVÁNYAI? János ev. 9:28 Mikor az Úr Jézus meggyógyította a vakon született embert, nem csak a szemeit újította meg, hanem az egész embert. Ez nyilvánvaló lett azon beszélgetésből, amit a farizeu­sok folytattak a meggyógyított em­berrel. Nagy kérdés volt a farizeu­sok és a hitetlenkedő zsidók részé­re az, hogyan gyógyulhatott meg a vakon született férfi? Kutatásuk­ban először a szülőkhöz mentek, de azok fiukhoz utalták a kérdezős­­ködőket azzal a megjegyzéssel, hogy elég idős az, hadd mondja el ő. Mi­után a szülőktől nem tudtak meg semmit, a meggyógyult embert kezdték faggatni. A faggatás közben Jézust bűnösnek nevezték. A szeme világát visszanyert férfi bölcsen így felelt: "Ha bűnös e, nem tudom: egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok.” (9:25) Olyan feltűnő buzgósággal érdeklődtek a farizeu­sok az Úr Jézus után, hogy a látását visszanyerte férfi félreértette az igyekezetét s megkérdezte az érdek­lődőket: “Avagy ti is az ő tanítvá­nyai akartok lenni?” A farizeusok szidalmazó válaszából értette meg, hogy rosszat kérdezett. Büszkeség­gel mondták: "Mi Mózes tanítvá­nyai vagyunk, te vagy annak a ta­nítványa.” A farizeusoknak abban igazuk volt, hogy a meggyógyult embert Jézus tanítványának nevez­ték, de abban nem, hogy magukat Mózes tanítványának mondták. Ha Mózes tanítványai lettek volna, ak­kor bizonyára tudtak volna arról, hogy Mózes hallott és írt az Úrról. (Mózes V. 18:18,19.) Miként lett ez a meggyógyított férfiú az Ür Jézus tanítványa? 1.) Úgy, hogy engedelmeskedett. Amikor az Ür megkente a férfiú szemét a sárral elküldte a Siloám tavához, hogy mossa meg. A férfiú nem okoskodott, nem kételkedett, hanem elment, azt tette, amit az Ür mondott. Engedelmesség az első követel­mény mindenki részére, aki az Urat akarja követni. Az Űr kiadta a ke­­resztség parancsát: “Aki hiszen és megkeresztelkedik üdvözül, aki nem hiszen, elkárhozik.” (Márk 16:16) A parancs mellett az Úr Jézus pél­dát mutatott, megkeresztelkedett és mégis sokan ma is okoskodnak, bölcselkednek, de a parancsnak nem engedelmeskednek. Pedig ma is igaz, amit Péter apostol hirdetett a Szentlélek kitöltetésének napján: "Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus­nak nevében, a bűnöknek bocsánat­­jára és veszitek a Szentléleknek ajándékát. (Ap. cs. 2:38) Megtérés és engedelmesség nélkül senki nem lehet az Úr Jézus igazi tanítványa és a Szentlélek részese. 2. ) A másik tény, ami bizonyítja, hogy Krisztus tanítványai vagyunk, a bizonyságtétel. Az Úr mondta: "Valaki vallást tesz én rólam az em­berek előtt, én is vallást teszek ar­ról az én mennyei Atyám előtt.” (Máté 10:32) A vakon született em­ber szép bizonyságot tett az Űr Jé­zusról, amikor azt mondta róla pró­féta! Majd csodálkozva kérdezte a farizeusoktól: "Nem tudjátok hon­­nat való ő és az én szemeimet meg­nyitotta. Pedig tudjuk, hogy az Is­ten a bűnösöket nem hallgatja meg." Így van ez ma is. Isten a bűn­ben élő, makacs embert nem hall­gatja meg. A farizeusok a meggyó­gyult embert kivetették maguk kö­zül. A bizonyságtevéséért megvetet­ték. 3. ) A harmadik bizonyíték a hit. A gyógyítás után az Űr találkozott a férfival, akinek szemeit megnyi­totta. Tudta az Úr, hogy miatta a meggyógyult embert kivetették a farizeusok s megkérdezte tőle: "Hi­szel e te az Isten Fiában?” A férfiú bizonyára megismerte hangjáról, hogy Krisztus volt az, aki meggyó­gyította. Eddig még nem is látta, de már is kész volt hinni benne. A hithez nem kell látás. Amikor ki­jelentette magát az Úr, örömmel mondta az újjászületett: "Hiszek Uram, és imádá Őt.” Amikor hi­szünk benne, akkor tudjuk igazán imádni Őt. A beszélgetés végén az Űr ezt mondta: “Ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lás­sanak; és akik látnak, vakok legye­nek.” Helen Keller mondta: “Nem azok az igazi vakok, akik nem lát­hatnak, hanem azok, akiknek van látó képességük, de nem akarnak látni.” Az Űr Jézus igazi tanítványokat keres, akik engedelmeskednek és hisznek. Az ilynek tudnak bizony­ságot tenni Róla és az ilyenek imád­ják Őt lélekben és igazságban. Boda Sándor Február 25-én kápolna megnyitási ünnepély lesz PALM BAYBEN a Bethesda Otthon­nál. Az Otthon bizottsága minden érdeklődőt szeretettel hív a kedves­nek ígérkező ünnepélyre. A kápolna felépült annyira, hogy megnyithatjuk kapuit és az Otthon lakói, valamint a Fairhaven Gyüle­kezet tagjai ott tarthatják az Isten­tiszteleteket. A kápolna azonban nem lesz teljesen befejezve. A be­­ség segítő készsége. Az adományokat küldjék a se­gítségre készek a következő címre: Mr. Elmer Kish, 924 Congress St., Fairfield, Conn. 06432. Ma újból . . . Ma közel akarok Hozzád lenni Házadban. Csüggedést, gondot félre tenni. Testvérölelés közt színed elé menni. S ha csak egy morzsát is — szent igédből nyerni. Ma idejöttem, Uram, s szívemet nyitom,, Szomjazó ajakkal szent igédből iszom. Egy parányi abból felejteti a bajt, S mikor a lelkem merít — a vágy Hozzád hajt. Ma újból megköszönöm a lelki testvért. S mi összeköt vele: a Golgotán folyt vért. Hadd csepegjen rám, a legnagyobb bűnösre... Legyen itt minden ... nyereség részemre. G. S.

Next

/
Thumbnails
Contents